Korábban már meséltem, hogy tagja vagyok egy olyan anyukákból álló zárt facebook csoportnak, akikkel mindannyian 2016 augusztusára vártuk a gyermekünket. Nagyszerű dolog egy ilyen közösségnek a részese lenni, hiszen az egykorú babáknak köszönhetően, igencsak hasonlóan telnek a hétköznapjaink. Most télvíz idején heti téma a csoportban a betegségekkel való küzdelem, hiszen amint a gyerekek közösségbe, bölcsődébe vagy óvodába kerülnek, beindul a soha véget nem érő betegséglánc, ami keresztülmegy az egész családon.  Dorottya azt mesélte, hogy a gyermekeinél legalább 1,5 év kellett mire megerősödtek. Timi kisfia is két hetet járt oviba, 2 hetet otthon lábadozott.

Timi_be.png

A múlt héten”összeült” a kupaktanács és kiveséztük a megfázásos betegségek kikezelésének házi gyógymódját. Abban mindannyian egyetértettünk, hogy a fűtésszezon beköszöntével nagyon fontos a párologtatás. Vannak kifejezetten párologtató készülékek, de véleményem szerint a hagyományos módszerek is javíthatnak a problémánkon. Sima víz helyett párologtathatunk sós vizet. Készítsünk 26%-os sóoldatot, ami a magas sókoncentrációnak köszönhetően segít felszakítani a lerakódott nyákot. Van, aki a Salvus gyógyvíz inhalálására esküszik, ami alapvetően gyulladáscsökkentő, és hurutoldó hatású.

Egészség

Olvasson többet EGÉSZSÉG rovatunkban

Az illóolajok párologtatása is jó ötlet lehet, egy dologra viszont mindenképpen figyeljünk: csecsemőknél nem ajánlatos az illóolajok alkalmazása! A kiváló minőségű olajokból elég pár csepp, amit akár vízbe is tehetünk és mécses segítségével párologtathatunk, vagy fagolyókra téve a fűtőtestről is illatozhatnak. Nagyon jó baciölő a citromolaj és a teafaolaj is, de használhatunk borsmentát, eukaliptuszt vagy levendulát is. Én még mindig az orromban érzem annak a kamillateának az illatát, amit anyukám párologtatott esténként, mikor a húgommal betegek lettünk. Egy mobil rezsóra feltett egy lábos vizet, teleszórta kamillavirágzattal és amíg mi álomba szenderültünk, a kamilla párolgott. Hogy a sóra visszakanyarodjak egy gondolat erejéig, nagyon kedves kialakítású sóval töltött párnácskákat lehet ma már kapni, amik felmelegítve, az alvó gyermek mellé téve fejtik ki jótékony hatásukat. Nekem EZ a kedvencem. Eszter azt javasolta, hogy tegyünk felszeletelt vöröshagymát éjszakára az ágyak közelébe. Állítólag összeszedi a bacikat. Az viszont nem feltételezés, hogy a hagymából kiszálló illóolajok szintén segítenek felszakítani a lerakódott váladékot.

Timi_be_1.png

Gina tippjéről még én sem hallottam. A herbáriában vásárolt zacskós kakukkfüvet, egy zokniba téve (így nem kell majd leszűrni), forró vízben kiáztatja. A fürdőszobában jól befűt és a barna főzetet hozzáönti a kisfiai meleg fürdővizéhez. Fontos, hogy három napnál sűrűbben nem ismételhető a procedúra és még fontosabb, hogy a víz ne érjen (ülve) a gyerekek szívvonala fölé. Amíg a gyerekek 20 percig lubickolnak a tea végzi a gyógyítást.  Mikor kijönnek a srácok a kádból, nem törölgeti rögtön csontszárazra őket, hagyja, hogy beszívódjon a hatóanyag. Gina még azt is kiemelte, hogy a gyógyfürdő náluk megelőzésre is bevált. Volt, hogy az oviban szinte mindenki megbetegedett, csak az ő nagyobbik fia állta a sarat gond nélkül.  Timi a kakukkfüvet teaként itatja kisfiával, ha köhög, lázra pedig a hársfatea vált be náluk.

Timi_be_2.png

És amit azt hiszem senkinek sem kell mondani, nagyon fontos a sűrűn történő szellőztetés, a rengeteg folyadék fogyasztása, a C és D vitamin pótlása, az immunerősítés (pl. propolisszal), a sűrűn fogdosott tárgyak (pl. kilincs) napi fertőtlenítése. Hasznos lehet a hagyományos szappanok cseréje orvosi, fertőtlenítő hatású kézmosóra. És ajánlott minden betegség után ágyneműt húzni, na meg persze lecserélni az összes törölközőt.

Endrész Timi
thelifewithmimi.blog.hu