Select Page

Hónap: 2017 november

A férfi és a tervezett elavulás I.

A férfit az evolúció fogyóeszköznek tekinti, a funkciója a szaporodás, mégpedig a sikeres szaporodás. Ebből lehet megérteni a férfi megannyi tulajdonságát, betegségeit, rövid életét. Ha csak körül nézünk rokonaink és ismerőseink között, láthatjuk, mennyi idős nő éli magányosan életét, mert férje kihalt mellőle. Ez abból a közismert tényből fakad, hogy a férfiak halandóbbak. Az idős nők elmagányosodásának esélyét ráadásul még fokozta az a divatjamúlt szokás, hogy a házasodó férfinek illett idősebbnek lennie, hiszen neki előbb egzisztenciát kellett teremteni. Mára férfi és nő papíron már egyenlővé vált, így a “fészekrakás” már nem a férfi egyedüli feladata, és az életkori különbség...

Tovább olvasom

Alexandriai Szent Katalin – A középkor legtiszteltebb, legnépszerűbb női szentje

Élt Alexandriában egy gyermektelen pogány király. A bálványaitól remélt gyermeket, de hiába. Egy bölcs tanácsára aztán az  egy Istennek képét öntette ki aranyból és áldozott előtte. A királyné megfogant,  majd a megszületett gyermek  a Katalin nevet kapta (IV. sz.). Katalin híres volt szépségéről, műveltségéről, okosságáról. Egy alkalommal a császár Alexandriába látogatott, Katalin pedig elé lépett, és keresztet vetve értésére adta, hogy ő keresztény. A császárnak tetszett Katalin bátorsága, mégis áldozat-bemutatásra akarta kényszeríteni. Katalin ezt megtagadta és arra kérte a császárt, hogy tudományos vitában védhesse meg hitét. Így az Alexandriába érkezett ötven tudóssal kellett „megmérkőznie”. Úgy tartják, a  bölcselők egymás után hajoltak meg Katalin érvelése...

Tovább olvasom

Aktívan dolgozni 50 felett is

HR tanácsadóként azzal szembesülök nap, mint nap, hogy az 50 év feletti munkavállalókat és különösen a specialista, illetve vezetői munkakörből érkezőket nagyon nehezen fogadja már be a munkaerő piac. A munkáltatók többféle indokot sorakoztatnak fel, hogy miért nem az irányukba billen a mérleg nyelve, amikor választani kell.  Pedig sokrétű, több vállalati kultúrából, esetleg különböző szektorból hozott szakmai és emberi tapasztalással rendelkeznek. Rutinszerűen kezelik a problémákat és bölcsen, higgadtan fogadják a hirtelen eseményeket. Hozzászoktak az utóbbi évek gyors változásaihoz, látják és elfogadják a számítógépes rendszerek nagy ütemű fejlődését. Véleményem szerint a munkavállaló és munkáltató közötti sikeres együttműködés alappillérei a munkához...

Tovább olvasom

Vásárlási rohamot vár hó végén a Fashion Days

Magyarországról várja a legnagyobb vásárlási rohamot a Fashion Days az idei fekete pénteken. A divatportál szerint a magyar eladások az előző évekhez képest 95 százalékkal nőhetnek a hatalmas leértékeléseknek köszönhetően, és ha a becslés beigazolódik, a Fashion Days idén meg is duplázhatja a tavalyi, 570 ezer eurós fekete pénteki bevételét. Az akció november 23-án este kezdődik, és három napig, november 26-ig tart. Megduplázódhat a magyar vásárlók száma a Fashion Days idei Black Friday akcióján az előző évekhez képest. A divatportál rajtunk kívül Romániában és Bulgáriában működik, de a cég tapasztalatai azt mutatják: a fekete pénteki akciókra a magyarországi vásárlóik...

Tovább olvasom

Tudj meg mindent az aerob edzésről

Kezdjük talán a jelentésével: oxigén jelenlétében történő tevékenység, alacsony intenzitású, kevésbé megerőltető mozgásforma. Inkább a szív-és érrendszer dolgozik, nem az izmok. Lehet ez tempósabb séta, szobabicikli, vagy laza kocogás…stb..a lényeg, hogy nem kell nagyon megerőltetni magad. Aerob edzés során zsírt égetünk el, a pulzusunk kb 100-120 körül kell, hogy legyen. Ha nincs pulzusmérőd, válaszd azt a sebességet, amivel még érthetően tudsz beszélni. Nehezíteni inkább az intenzitáson, illetve az ellenálláson érdemes. A legjobb, ha reggel, éhgyomorra vagy este, lefekvés előtt el tudod végezni az edzést. Ettől függetlenül, igazából nincs külön időpont, bármikor végezheted. Egy a lényeg: Csináld meg! Ha mellette...

Tovább olvasom

Betűvetéseim – Orbán Erika főszerkesztő írói oldala

Betűvetéseim - Orbán Erika főszerkesztő írói oldala

Ajánlott oldal

Ajánlott oldal

Letölthető mini szakácskönyv

Letölthető mini szakácskönyv

Hírlevél

Iratkozz fel a hírlevére és máris küldünk egy ajándékot email-en!

Ajánlott oldalak

Sass Ági banner

biotunder_banner

Biotündér banner

Nőfély banner

KV_Ház

Kávéház

WebFolio Webdesign – responsive wordpress weboldal készítés

WebFolio Webdesign - responsive wordpress weboldal készítés