Select Page

Hónap: 2018 március

Kilincscica kalandjai vagy Kilincscica meséi

Talán még emlékszel rá, hogy gyerekkorodban azok a mesék voltak mindig a legnagyszerűbbek és legizgalmasabbak melyeket szüleid nem a könyvből, hanem saját kútfőből merítve szőttek neked.  így lett egy kicsit más Csipkerózsika története, de így fordulhatott elő, hogy Hófehérke ébenfekete haja az ő verziójukban olyan szőke volt, mint édesanyádé. Apukád szerint a cipellő Nutellába ragadt bele a lépcsőn, és Peter Pan-t- az Angry Birds-ök repítették magukkal Londonba egy makett kiállításra. Mi már lassan egy éve ismerjük Kilincscica történeteit és a folyamatosan formálódó történeteket most „papírra” is vetettem. Ki ne ismerné Kilincscicát, rendes nevén Kilincsmacskát? Minden gyermek kabalái között rejtőzik...

Tovább olvasom

MOLNÁR FERENC DELILA A CENTRÁL SZÍNHÁZBAN

Március 9-én Puskás Tamás rendezésében mutatja be a Centrál Színház a világ egyik legnépszerűbb színpadi szerzője, Molnár Ferenc bűbájos vígjátékát, a Delilát, melynek ősbemutatója éppen 80 éve, ugyanebben az épületben – az akkori Pesti Színházban volt. Akkor Somlay Artúrt, Darvas Lilit, Muráti Lilit, Básti Lajost és Mály Gerőt láthatta a közönség, ma Stohl András, Balsai Móni, Trokán Nóra, Ódor Kristóf és Magyar Attila játsszák a főbb szerepeket. Minden sikeres férfi mögött áll egy nő. A nő mögött pedig a férfi felesége. Igaz ez a képlet Virág úrra is, a vidéki csárda tulajdonosára is, aki – miután sorsjátékon tetemes összeget...

Tovább olvasom

A KINETIN A BŐR ÖREGEDÉSE ELLEN

Számtalan dologra találhatunk gyógynövényt, így például a bőr öregedése ellen is. A növényi növekedési hormon, a kinetin felelős a nedvesség egyensúlyáért és a levelek egészségéért, és késlelteti a növényi sejtek öregedését. Érdekes, hogy ha a levágott leveleket kinetin oldatba merítik, zöld színük megmarad. A kezeletlen levelek barnára színeződnek. A bőr öregedésének késleltetése Tanulmányok kimutatták, hogy a kinetin hasonló hatással van az emberi bőrsejtekre is: késlelteti, sőt visszafejleszti a sejtek öregedési folyamatában bekövetkező természetes változásokat. Ehhez társul még a kinetin hatásos aktivitása a szabad gyökök megkötőjeként. Mindebből következik, hogy a kinetin csökkenti a bőr vízveszteségét – úgy, mint egyetlen más...

Tovább olvasom

Egy fagyizó mindenkinek

Az 1980-as évek közepéig vitt vissza a gondolat a napokban. Kis merengés, aztán a mennyivel jobb volt akkor érzés. A nyarak, ahogy sétáltunk a főtereken, leültünk a padra mi másért…? Hát persze fagyizni. Mindenki emlékszik arra a három ízre csokoládé, vanília, puncs ez volt minden választék de mi mégis csak kettőt választhattunk. Minap beleakadtam egy fagyizóba hát mondanom sem kell azok a 80-as évek rég eltűntek a pult alatt. Fagylalt tégelyek amerre a szem ellát, ízek kavalkádja, egy igazi gasztronómiai ringlispíl. Az ajtón átlépve kicsit olyan érzésünk támadhat mintha beléptünk volna Mr. Magorium meseboltjába. A fagylaltozót, aminek a neve...

Tovább olvasom

Betűvetéseim – Orbán Erika főszerkesztő írói oldala

Betűvetéseim - Orbán Erika főszerkesztő írói oldala

Ajánlott oldal

Ajánlott oldal

Letölthető mini szakácskönyv

Letölthető mini szakácskönyv

Hírlevél

Iratkozz fel a hírlevére és máris küldünk egy ajándékot email-en!

Ajánlott oldalak

Kutyus

biotunder_banner

Biotündér banner

Nőfély banner

Alkot_nap_banner_kicsi

Alkot_nap_banner_kicsi

WebFolio Webdesign – responsive wordpress weboldal készítés

WebFolio Webdesign - responsive wordpress weboldal készítés