Végre egyedül, csend, nyugalom, béke, itt az idő és a lehetőség, hogy magammal foglalkozzam… kényeztető fürdő, rózsaolaj, halk zeneszó, kellemes meleg, félhomály, egy pohár vörösbor….

betoroHamarosan csurig volt a kád, forró vízzel, tetején csendesen úszkáltak a duci olajcseppek, lecsúsztattam magamról a köntöst, beléptem a vízbe és elégedett sóhajjal nyújtóztattam ki fáradt önmagam. Ekkor konstatáltam, hogy elfelejtettem a vörösbort. Márpedig a nélkül nem fürdés a fürdés! Nagy sóhajjal kikászálódtam a kádból és amúgy víztől csöpögve, kicsoszogtam érte.

Már éppen felemeltem a karcsú poharat, amikor furcsa nesz ütötte meg a fülemet… a vér meghűlt az ereimben. Némán, meredten, álltam, majd óvatosan áttettem a súlyom a másik lábamra, a csendben óriásit reccsent a parketta, erre válaszként azonnal megismétlődött a hang, most kissé erősebben, és mintha már az ajtónál járna az a valami vagy valaki.

Fejemben az ilyen-olyan filmekbõl származó százféle kép kergetőzött, ahol betörtek, megöltek tisztes háziasszonyokat, kísértetek, szellemek, szörnyek képei vonultak lelki szemeim előtt hosszú, tömött sorban. Pár másodperc csend következett, majd kristálytisztán hallottam, hogy valaki kaparássza az ajtót. Biztos, hogy rajtam kívül még valaki van a lakásban.

A filmekben ekkor érkezik a jóképű hős és menti meg a gyönyörű hősnőt. No de honnan akasszak le egy hőst este tízkor, pláne egy jóképűt?! Ugyan megkérhetném a harmadikról Vilmost, (aki ugyan nem jóképű, de határozottan szimpatizál velem) hogy ugorjon át, de amint elképzeltem, hogy a 160cm magas pasi küzd a hétfejű sárkánnyal….képes lennék röhögő görcs miatt távozni az élők sorából! Különben meg, ha nem jön azonnal ez a behatoló, itt fagyok meg, kvázi így is, úgy is végem lesz, vártam hát rendületlenül. De az illető nem jött, kapart néha kicsit, aztán csendben maradt.

Lassan de biztosan öntött el a düh; sodrófa, vízipisztoly, konyhakés… melyikkel vegyem el az életét ennek a bátor próbálkozónak, aki hallhatóan még maga sem döntötte el, hogy bejön végre vagy sem.

sunÓvatosan letettem a poharat, magamra húztam a fotelkarfáján talált férfiinget, majd lassú, óvatos léptekkel megközelítettem a konyhát, magamhoz vettem a legnagyobb kést… vettem egy mély levegőt, és feltéptem az ominózus ajtót… Ténykedésemre, mély, barátságos morgás volt a válasz. Magasra emeltem a konyhakést és léptem egyet előre, minek következtében a betolakodó megszúrta a bokámat, óriásit szisszenve léptem hátra és lenéztem, egy kicsi, tüskés gombolyag szörtyögött, tüsszögött, morgott rendületlenül.

Beletelt egy kis időbe, amíg felismertem, hogy egy sün a behatoló. Nem nagyon tudtam, sírjak-e, vagy nevessek?! Mindenesetre kitessékeltem őkelmét a lakásból, és mivel a fürdéstől elment a kedvem végig jártam a házat és komótosan bezártam minden ajtót és ablakot. Mára elég volt a traumából.

Orbán Erika