Manapság egyáltalán nem furcsa, hogy valaki egy másik országban keresi a boldogságot. Ott talál munkát, szerelmet vagy ott találja meg azokat a gyökereket, melyek hite szerint az övéi. Viktória Saarniit Észtországot választotta második otthonának. Vele beszélgetünk most hazáról, családról, nőiességről, életről és munkáról.

Viktória tudjuk, hogy téged valójában a szerelem vitt Észtországba. Nem volt benned egy kis félsz, hogy mi vár rád, meg tudod-e szokni azt a másik világot stb.?

Dehogynem volt! Szerintem hazudik, aki azt mondja, hogy nincsenek benne kétségek. Eleve nekem le kellett zárnom az otthoni dolgaimat, fel kellett mondanom a munkahelyemen, visszaadni az albérletet, mindent lenullázni, összepakolni, hogy aztán új életet kezdhessek. Tele voltam lelkesedéssel és szerintem ez sokkal nagyobb volt, mint a félelem. Szerencsére az észt és a magyar kultúra nem sokban különbözik, de néha így is sokkot kaptam. J Hozzáállás kérdése amúgy az egész, én úgy indultam el Magyarországról, hogy akkor nekem most új otthonom lesz és szeretni fogom, nincs más lehetőség.

viki_1

Amikor megismerkedtél a férjeddel (kérlek, írj pár szót róla is), azonnal nyilvánvaló volt, hogy az Ő hazája lesz a tiéd is? Vagy mi volt az ok, hogy ma ott és nem itt éltek?

A férjem a szülővárosomban dolgozott ideiglenesen 3,5 évig. Egy buliban ismerkedtünk meg és randizni kezdtünk, egy év után már házasok voltunk. Kb. fél év együtt járás után tudtuk, hogy szeretnénk együtt folytatni és Észtországba fogunk költözni. Én szinte az első látogatás alkalmával a szívembe zártam az országot. Éreztem, hogy szeretnék itt élni. Ha nem működött volna itt, még mindig mehettünk volna / mehetnénk Magyarországra.

Milyen volt a kezdet? Beszélted a nyelvet? Hogyan fogadott a férjed családja, rokonsága? És mit szóltak a te szüleid, hogy egy más országban lesz majd a lányuk, az unokájuk?

Minden kezdet nehéz. Észtül csak pár szót beszéltem, jártam Budapestre tanfolyamra, ami elég jó alap volt ahhoz, hogy tudjam, milyen a nyelv, hogy bizonyos dolgokat megértsek. A költözés után kerestem egy magántanárt, akihez jártam, elvégeztem egy tanfolyamot, ez elég jó alapot adott a későbbiekhez. Kb. 9 hónap alatt a gyakorlatilag nulla nyelvtudásról feltornáztam magam egy erős alapszintre. A férjem családja teljesen elfogadott, sokat segítettek az első alkalommal, szépen lassan megszoktuk egymást. A szüleim elfogadták a döntésem, de biztos vagyok benne, hogy nagyon hiányzom / hiányzunk nekik, hiszen 28 évig egymás közelében éltünk, nem volt ekkora távolság (Tallinn-Budapest kb. 1800 km)

Mennyivel másabb egy nő élete Tallinban, mint itt nálunk?

Nagyon nem érzek különbséget. Dolgozom, háztartást vezetek, nevelem a kislányunkat, tanulok. Szerintem itt is olyan a nők élete, mint bárhol máshol Európában.

Ma már van egy gyönyörű kislányotok, te is dolgozol, de gondolom nem volt könnyű az idáig vezető út. Mesélnél erről?

A kislányommal kb. 3 hónappal a költözés után lettem várandós. A terhesség alatt fél évig bébiszitterként dolgoztam egy észt családnál. Nagyon jó volt, hogy gyakorolhatom a nyelvet. Gréta születése után pedig itthon tanultam. Itt másfél év a fizetett gyes, mivel nem volt munkaviszonyom egy minimálbérszerű összeget kaptam. Lejárt a gyes tavaly januárban és tudtam, hogy eljön a munkakeresés ideje lassan. Mindenképp várni akartam a nyár végéig, mert Grétát 2015. szeptemberétől vették fel az óvodába, én júliusban már kezdtem az önéletrajzokat küldözgetni. Elég jól beszélek már észtül, mindenképpen észt kollektívában szerettem volna dolgozni, hogy még jobban fejlődjön a nyelvtudásom. Szeptember elején láttam egy hirdetést az egyik álláskeresőportálon, felhívtam őket, ők behívtam interjúra és másfél hét múlva megkaptam az állást. Jelenleg adminisztrátorként dolgozom egy magánlaboratóriumban, szerencsére az egészségügyi végzettség nem volt feltétel, viszont az észt és angol középszintű nyelvtudás feltétel volt. Ennél a cégnél képzelem el a jövőmet, nagyon sokáig szeretnék még itt dolgozni. Furcsa volt eleinte, hogy az észtek elég távolságtartóak, hetekig ebédeltem egyedül, aztán szépen lassan közelebb kerültünk egymáshoz a kollégákkal, oldódott a jég. Talán ezt volt a legnehezebb megszokni, hogy az észtek nem annyira közvetlenek, mint mi magyarok.

viki

Csinálnál valamit másként, ha lehetne?

Nem hiszem. Szerintem így volt jó, minden ahogy. A harcaimat (hosszú tél, magány, barátok nélkül) megvívtam, most már teljesen élvezni tudom az életet.

Mit tanácsolsz annak a fiatalnak, aki most akar vagy kényszerül külföldre költözni? Egyáltalán van valami egyetemes tanács ilyen esetre?

Ne legyenek nagy elvárások, és sehol sincs kolbászból a kerítés és keményebben kell dolgozni egy külföldinek, mint a helyieknek. . Attól, még hogy valahol 1000 euro a minimálbér, nem biztos, hogy az elég a megélhetéshez, tehát mindenképpen körültekintőnek kell lenni.. A magabiztos nyelvtudás nagyon fontos, legalább angolul. Szerencsére itt nagyon sokan beszélnek angolul is.

Orbán Erika