Ismét egy csodálatos művészeti album akadt a kezembe, melyet Döbrössi Adrienn és Szabó Erika közösen szerkesztett, tervezett és amelyet Erika lektorált, míg a kétnyelvű – angol – magyar – album címét Verestói Szilvia adta.

A könyvben 28 művész munkái szerepelnek, akik nem csak a hagyományos értelemben vett művészetet képviselik, hiszen a három részre osztott albumban található festmény, rajz és tetoválás is. A kötet képes megszólítani mindenkit, aki egy kicsit is szereti a művészetet. Minden alkotás mellett szerepel a művész fotója, neve, a kép címe mérete és a technika, amivel készült.  A könyv maga úgy néz ki, mint egy 20-as évek béli fotó album. Adrien azt mondja nagyon figyelt, hogy végig kövesse a húszas évek stílusát a képek keretezésénél a díszítéseknél. Az oldalak sem fehérek hanem sötét szürkék

Konyv_Adri

Adrienn beleszeretett ebbe az érába, s ez abszolút látszik, ahogy lapozgatjuk az Albumot. A kérdésre, hogy miért pont ez a kor varázsolta el, némi gondolkodás után azt válaszolja, hogy nem tudja. Talán mert minden számára fontos felfedezés akkor történt. Talán, mert szereti, hogy az épületek nem kockák minden formatervezett és nagyon szép. Ezért is gondolta, hogy e korszak miliőjét kell, hogy kövesse a könyv stílusa. Érdekes különleges dolog a ma művészetét egy, az ezt a kort képviselő fotó albumba helyezni. Adrien úgy gondolja, az emberek szívesen nézegetnek fényképalbumot, s így a ma művészete közelebb vihető hozzájuk.  A könyv mérete is e korra hajaz, hiszen A/5-ös méretű, akárcsak a húszas évek albumai.

„Minden technika elött érdekességeket összegyűjtöttem az adott művészeti ágról például mi az a múmia barna festék, hogy a ceruza ír a víz alatt, illetve zéró gravitációnál is, vagy hogy van egy olyan tökéletesen elkészített tetoválás egy hula táncos lányról, amit ha a viselője mozgatja a karját táncol.” – mondja a szerkesztő.

Végig nézvén az albumot csak azt mondhatom ez a művészeti munka sem hiányozhat a könyvespolcokról. Az album megrendelhető ITT.