Sok szeretettel köszöntelek Titeket! Hidvégi Anita vagyok, Önmegvalósító úton járó. Szeretem az életem és végre sikerült megtalálni azt a hivatást, amit szerelemből csinálok. Ez a Théta Healing és ezen belül, „nők virágzása”, azaz a meddőség megszüntetése. Miért?

Hidvégi Anita

Közel 7 évet vártam gyermekem megszületésére. Mi mindent megtettünk, de sokáig kudarcot vallottunk. Végül orvosi segítséget kértünk. Rengeteg kivizsgálás várt volna ránk, amire nem volt időnk. Ekkor úgy döntöttem, „hogy majd lesz valahogy”, más úton –módon megoldom. Mivel hittem a természet erejében, kutatni kezdtem és így találkoztam a holisztikus szemlélettel. Tudatosan erre a mondatra fókuszáltam: „képes vagyok rá, sikerülni fog”. A döntést követő hatodik hónapban áldott állapotba kerültem. A kisfiam már 11 éves.

Innét indultam az Önmegvalósítás útjára. Persze gyermekkoromban is voltak már előjelei, csak akkor még más kötötte le a figyelmem. 2011.-ben majdnem fojtogatás áldozata lettem.  Ekkor átéltem a halálközeli élményt, ami ráébresztett létezésem valódiságára. Ennek a tapasztalatnak és az átélt érzéseknek, csodálatos, felszabadító hatása van. Most már tudom, hogy fölösleges a haláltól félnem… Teljesen újjászülettem, kiléptem a hétköznapok börtönéből és megéreztem a szabadság ízét. Egyből feléledt bennem a vágy, hogy másképp szeretnék élni. Ettől kezdve gyökeres változáson ment át az életem. Természetesen, mind a mai napig fontos vagyok magamnak, ugyanakkor felfedeztem, hogy vannak nálam „magasabb rendű” célok. Ezek vezettek – és vezetnek, hogy a lélek megismerése által segítséget tudjak nyújtani ember- és nőtársaimnak.

Hidvégi Anita_1

Ezért tanultam és tanulok egy életen át. Eddig sikeresen elvégeztem egy 2 éves lélekgyógyász – energetikus kurzust Ezután egy egyéves színenergetikai képzést. Ezek után jutottam el a Théta Healinghez, ahol konzulensi minősítést szereztem. Ma már az alternatív gyógyítást hivatásomnak és életcélomnak tekintem. Mivel sok nőgyógyászati problémám volt és már a meddőség itatta át gondolataimat, tudom, hogy vannak más nőtársaim is hasonló helyzetben. Ezért elsősorban ezen a területen fejlesztem magam és ezt kezelem. Hiszem, hogy minden család megérdemli a gyermekáldás örömeit.

Mivel több gyógyító technikát elsajátítottam, így pontosan meg tudom állapítani a probléma forrását és ezért eredményes a gyógyulás. Ezzel kapcsolatban kérdéseket tehetek fel személyesen, 2018. 06. 23.-án az Alkotónők napján.

 

Szeretettel,

Hidvégi Anita

Théta Healing konzulens

Lélekgyógyász

www.aphroditetheta.hu