Az apák körében szinte ugyanolyan gyakorisággal fordul elő a szülés utáni depresszió, mint az anyukák között. Ez téma nagyon kevés figyelmet kap az édesanyák szempontjából is az apukák pedig szinte semmilyen segítségre nem számíthatnak a lehangolt állapotból való kilábaláshoz.

A gyermekágyi depresszió hosszú időn át mindkét nemre vonatkozóan szőnyeg alá söpört témának számított. Ha gyermeked születik, akkor kutya kötelességed repesni az örömtől, és ha nem így teszed, akkor veled van valami baj. A traumatikus szülésre, az alacsony önértékelésre, szoptatási nehézségekre, az alváshiány okozta kimerültségre nem létezőként tekintettek, és ami nem létezik, az nem is okozhat gondot. Ahogyan most elfogadott, hogy a kisbaba születése nem csupán rózsaszín habos felhőn való ücsörgés az újdonsült szülők számára ez régebben is előfordult csak nem illett róla beszélni.

A statisztikák szerint az apák közül közel annyian szenvednek a gyermekük születése után bizonytalanságtól és roskadoznak a felelősség súlya alatt, mint az édesanyák. Van rá esély, hogy ennél többen is vannak, akinek gondjai vannak, de nem is jut az eszükbe, hogy ez a nőinek kikiáltott betegség érintheti őket.

Az édesanyák estében akkor kell szülés utáni depresszióra gyanakodni, ha nem csak néhány napig, hanem hosszabban lehangolt, befelé forduló önmagát hibáztatja, amiért nem boldog és nem tud örülni a kisbabájának. A külvilág felé megpróbál megfelelni és tenni a dolgát, ezt több-kevesebb sikerrel oldja meg. Görnyedezik a ránehezedő felelősség alatt, szenved a megváltozott teste miatt, kínlódik a szoptatás nehézségeivel, aggódik a baba miatt. Mindemellett a környezet elvárja, hogy ragyogjon, boldog legyen és élvezze a babázást. Ahhoz, hogy minden harmóniába kerüljön először önmagukkal kell egyenesbe jönniük.

Az édesapák félelmei és depresszív hangulata inkább az anyagiak miatt keletkeznek. Több munkát vállalnak, mert aggódnak, hogy nem tudják eltartani a családot. Ha nem tudnak szembenézni ezzel a nehézséggel online játékokba vagy más szerencsejátékokba menekülhetnek, ahol nem kell szembenézni a valósággal. Ingerültek, agresszívek és nem vesznek részt a baba körüli teendőkben.

Ne hagyjuk figyelmen kívül az apa tüneteit

Az anyák kapcsolata a babával könnyebben alakul, ki hiszen kilenc hónapig a testükben növekszik és a szülés-születés élménye is közös. Az édesapa jelen van ugyan, de kívülről figyeli az eseményeket. A fájdalmakból, a hormonok okozta hangulatváltozásokból kimaradnak, ugyan de a gyermekágyi depressziójuk ugyanolyan valóságos, mint az anyukáké. a megoldására nem elég, ha megiszik egy italt a barátaival.

Nem szégyen segítséget kérni

A gyermek születése nagy érzelmi hullámzásokkal jár és óriási változás még akkor is ha minden könnyedén és rendben ment. Elvárás ugyan, hogy nagyon kell örülni, hiszen itt a várva várt kisbaba, aki édes és bájos és csodaszép mégis normális, ha nem csupán kellemes érzések vannak bennünk. A kialvatlanság, a baba sírása, az aggodalmak miatta hogy mindent jól csinálunk-e az aggodalmak az anyagiak miatt is hogy rendben lesz e minden. Nem kell tökéletesnek lennünk. Akkor leszünk erősek, ha hajlandóak vagyunk sebezhetőek, lenni és merjünk segítséget kérni, ha szükségünk van rá. A család a nagyszülők boldogok lesznek, ha hasznunkra lehetnek, és ha szakember segítségére van szükség az is teljesen rendben van. Ez, nemcsak ami érdekünk, de kisbabánk is akkor lesz boldog és kiegyensúlyozott, ha a szülei is azok.

édesítő.hu

Katona Andrea