Select Page

Szerző: Orbán Erika

Átváltozások

A Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem mesterszakán 2010-ben heten végeztek, ebből hatan Budapesten képzelték el a folytatást. Egyikőjük Koncz Andrea, az Új Színház művésznője. Beszélgetésünk apropóját III. Keresztény Színházi Fesztivál adja, melynek előadásaiban karakteres, történelmi női sorsokat formál meg. A fiatalságát ízig-vérig megélő, ugyanakkor rendkívül tudatos, pályakezdő művésznő a fesztivál nyitó darabjában az elveihez hű, spirituális Stuart Mária szerepét játssza el, míg a fesztiválzáró darabban Szent Margit alakját kelti életre. Andreával most szerepekről, színházról, a nőiségről, a múltról és a jelenről beszélgetünk. Mikor érezte először úgy, hogy Önnek a színpadon a helye? Nem tudom tetten érni azt a pillanatot, amikor kipattant...

Tovább olvasom

Rendi lett a Helpy

Az első magyar online takarítás-közvetítő saját felmérésének eredménye alapján áprilistól új néven kínálja szolgáltatásait. A hazai alapítású, Magyarországon működő startup a könnyebb beazonosítás miatt döntött a Rendi név mellett. A 2015. szeptemberben, Helpy néven indult vállalkozás nemrégiben kutatást végzett megrendelőinek körében. „Számos hasonló nevű szolgáltatás, honlap és cég létezik nemzetközi szinten, amelyek tőlünk eltérő profillal működnek. Megkérdeztük jelenlegi ügyfeleink véleményét is a könnyebb beazonosíthatóság érdekében. A többség a magyar névre történő váltást javasolta. Tehát a név megváltozott, de a lényeg nem.” – mondta Csillik Timur vezérigazgató. Majd az új brand kapcsán hozzátette: azért is döntöttek a Rendi mellett, mert...

Tovább olvasom

A fájdalom egy másik tudatállapotba vezet

Még nincs harmincéves az Újszínház színésznője, aki májusban a III. Keresztény Színházi Fesztivál előadásaiban karakteres, történelmi női sorsokat formál meg. A fiatalságát ízig-vérig megélő, ugyanakkor rendkívül tudatos, pályakezdő művésznő a fesztivál nyitó darabjában az elveihez hű, spirituális Stuart Mária szerepét játssza el, míg a fesztiválzáró darabban Szent Margit alakját kelti életre. Koncz Andrea a mai kor lányaként nehezen birkózik meg a középkori főhős aszkéta szerepével, mert hitvallása szerint a szeretetet hirdető valláshoz önmagunk ostorozása nehezen illeszthető. Koncz Andrea még csak 4 éve állandó tagja az Újszínház társulatának, mégis ráosztották a fesztivál nyitó- és záródarabjának komoly főszerepeit, ahol a színésznő...

Tovább olvasom

A döntéseinket mindig fel kell vállalni…

… mondja Pollák Judit, aki immáron egy évtizede dolgozik ugyanannál a vállalatnál, s örömmel mondja, hogy látta cégét naggyá válni, s vele együtt nőtt fel ő is. Tíz év kimondva is rengeteg idő, de ezt végig élni még több. Főiskola után belecsöppenni egy vállalat mindennapjaiba biztosan nem volt könnyű. Mi okozta a legnagyobb kihívást? Szerencsére, amikor 10 éve a DPD-hez jelentkeztem, még nem egy vállalatról beszéltünk, inkább vállalkozásról. Nem tudnék a kezdetekben a munkában kiemelni kihívást, inkább az volt kihívás, vagy csak nagy változás, hogy egy csendes vidéki kisvárosból belecsöppentem a főváros nyüzsgésébe. Miért választotta a cégek közül a...

Tovább olvasom

Gyerekgyár

Rémálmom volt. Kis városunk főterén sétálgattam, vártam a barátnőmet, s döbbenten vettem észre, hogy csupa-csupa egyforma férfi és nő között járok–kelek. Mindenkinek fekete haja és zöld szeme volt, kíváncsi tekintetek fürkésztek, s engem lassan elfogott a pánik; melyikük a barátnőm?! Nem emlékeztem a barátnőm arcára, haja, szeme színére, rémültem forogtam körbe-körbe a sok, egyforma ember között. Örültem, amikor végre felébredtem, a saját ágyamban az álomtól összegyűrt lepedőn találtam magam, s megértettem, hogy ez csak egy rossz álom volt. Tanár vagyok egy gimnáziumban és egy szakközépiskolában. Sokszor tapasztalom, hogy nagyon rosszak tudnak lenni a “gyerekek”. Azért az idézőjel, mert egy...

Tovább olvasom

Kérjen értesítést az új cikkekről!

Iratkozzon fel bejegyzés értesítőre.

Sikeres feliratkozás a bejegyzés értesítőre.