Engedjék meg nekem, hogy szokásunktól eltérően, most egy férfit mutassunk be olvasóinknak. Nicholas James Vujicic Brisbane-ben, Ausztráliában született, 1982-ben. Ma nemzetközi hírű prédikátor, szónok, motivációs tréner, aki a karok és lábak nélkül született emberként vált híressé. Előadásainak témái a fogyatékosság, a remény és a keresztény hit. Nick, gyönyörű feleségével két saját gyermeküket neveli.

Nick Vujicic

Hogy miért írok róla? Mindenekelőtt azért, mert annyi gond és baj zúdul a ma emberére, és valahogy a huszonegyedik század embere nem tudja kihez, mihez forduljon, ha segítségre van szüksége. És akkor itt van ez az ember, akinek csak a születésekor derült ki, hogy az úgynevezett tetra-amelia szindrómában szenved, vagyis karok és lábak nélkül jött világra. Bal lába helyén csupán két lábujj van, és Ő meg tanult ezzel a fogyatékossággal élni, szembenézett azzal, amit az élet rámért, nem sajnáltatja magát, hanem megoldja a problémát. Másodsorban azért írok róla, mert nem régiben városunk iskolái is csatlakoztak, ahhoz az élő műsorhoz, melyet a Tüskecsarnokból közvetítettek szeptember 21- 22-én, és ahol ez a fiatalember felnőtteknek és gyerekeknek mesélt az életéről.

Nem tudom a többi iskolában, hogyan reagáltak erre a filmre, de nálunk, a legtöbb osztály néma csendben hallgatta ezt a fiatal férfit, aki arról is mesélt, hogy amikor iskolába került a társai sokat csúfolták, emiatt nyolcévesen depressziós lett, tízévesen pedig öngyilkosságot kísérelt meg: megpróbálta belefojtani magát a fürdőkádba. Az elkeseredett lépés végül a szülei iránt érzett szeretetből fakadóan csupán kísérlet maradt. Vujicic saját elmondása szerint sokáig nem látta értelmét életének. Egy ideig ugyan imádkozott azért, hogy nőjön keze és lába, de egy idő után rájött, hogy hálásnak kell lennie azért, amiért él, hogy Isten ezzel feladatot és kihívást adott neki, és célt kell keresnie az életében.

nick

Nick imád szörfözni

Életének egyik fordulópontja az volt, amikor édesanyja mutatott neki egy újságcikket, amely egy súlyosan fogyatékos férfiról szólt. A fiú ekkor jött rá, hogy nincs egyedül, Életének célja és értelme végül az lett, hogy meséljen embertársainak Isten szeretetéről, és megerősítse őket abban, hogy valósítsák meg álmaikat. Sok gyakorlással és akaraterővel megtanulta megoldani a mindennap előtte tornyosuló feladatokat. Két lábujjának segítségével tud írni, gépelni, a számítógépet használni, fésülködni, fogat mosni és borotválkozni.

A tanulság? Csak a már oly sokszor elmondott és közhelynek tűnő mondat: Ha valamit igazán akarsz, akkor azt el is éred.