Naponta tapasztaljuk, kutatások mutatják ki, láthatjuk a saját szemünkkel, hogy a fiatal korosztály egyre kevesebbet olvas. Azt is tudhatjuk, hogy kevesebb könyv fogy, és látjuk, hogy az Y és Z generáció tagjai inkább a telefonjaikkal játszanak, mint hogy egy könyvet vegyenek elő. Aggódjunk?

Bookline_1

Aggódni talán nem szükséges, de nyilvánvaló, hogy átalakultak az olvasási szokások. De mielőtt vészharangokat kongatnánk, érdemes alaposan megvizsgálni, hogy mi áll a tények és számok mögött.

Bookline_2

Az olvasási szokások megváltozásának hátterében az áll, hogy míg korábban kevesebb inger jutott el hozzánk, és annak befogadására hosszabb idő állt rendelkezésünkre, ma megszámlálhatatlanul több forrásból kapunk rövid, de lényegre törő impulzusokat. Egy mai tizenéves abba nőtt bele, hogy minden mozog, hangot ad és vibrál körülötte. Ezért kell más, új platformokat bevetni annak érdekében, hogy rávegyük fiatalokat az olvasására, hiszen számukra a telefon, de akár a számítógép, vagy a tablet használata magától értetődő, akkor is, ha olvasásról van szó. Az olvasás csökkenését drasztikus adatok bizonyítják, a KSH időmérleg kutatásai szerint leginkább a tizenéves korosztályban érzékelhető drámai csökkenés: a ’80-as évek közepén mért napi átlag húsz percről 2010-re ötre csökkent a könyvolvasással eltöltött idő. De az idősebb korosztályokban is nagyjából feleződött ez: ma egyértelműen az ötven, de még inkább a hatvan év felettiek olvasnak a legtöbbet. Fontos viszont, hogy aki ma olvas, több időt tölt ezzel, mint a ’80-as évek átlagolvasói.

Bookline_3

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és az ITHAKA Non-profit Kft. 2015 szeptemberében készült kutatása a 7. és 11. évfolyamos gyerekek olvasási és médiahasználati szokásait vizsgálta. A kutatásból kiderül, hogy sajnos azok a fiatalok vannak többségben, akik nagyon ritkán vagy éppen soha nem szoktak olyan könyvet olvasni, ami nem tankönyv, vagy nem kötelező olvasmány. Ugyanakkor az is igaz, hogy országosan az általános iskola 7, illetve a gimnáziumok 11. osztályában tíz gyerekből 3-4 rendszeres olvasónak tekinthető. Az olvasás mellett azonban nagyon sok más tevékenységre is jut idejük, azaz úgy tűnik, hogy a hagyományos olvasás és a digitális eszközök használata és az intenzív online lét egymást nem kizáró dolgok.

Bookline_5

Ugyanerre a megállapításra jutott a Bookline több mint 7000 főre kiterjedő olvasási szokásokat vizsgáló kutatása, ami arra keresett választ, hogy ki mikor és milyen élethelyzetben olvas. Kiderült, hogy a válaszadók majd 60%-a utazás közben olvas. Míg az idősebb generáció inkább egy könyvet dob be induláskor a táskájába, addig a fiatalok a telefonjukhoz ragaszkodnak, ezért lehet új csatorna a Bookline letölthető e-könyv-olvasó okostelefonos applikációja, a bookline reader.

Bookline_6

A Bookline kutatásából kiderül, hogy a válaszadók 40%-ánál a napi olvasási adag fél és egy óra közé tehető, ez pont az iskolába, munkahelyre tartó idő lehet. A nagy többség (84%) persze azért még most is az esti, ágyban történő olvasást preferálja, de itt is a telefon győzhet a fiatalok körében. A válaszadóknak csak 9%-a az, akit nem érdekelnek az e-könyvek, a többség nyitott erre az új olvasási lehetőségre. Ráadásul, ha már az e-könyvekről van szó, a válaszadók nagy számban választották a telefont, mint preferált e-könyv olvasási eszközt.

Bookline_7

Vagyis minden jel arra mutat, hogyha olvasásra akarjuk rábírni a fiatalokat, akkor az ingyenes bookline reader erre alkalmas eszköz lehet. Az alkalmazás egyaránt elérhető androidon és iphone készüléken, benne a legfrissebb e-könyvekkel és olyan olvasást és vásárlást könnyítő funkciókkal, amivel igazán minden segítséget megad, hogy megtaláljuk azt a könyvet, amire vágyunk.

Bookline_8

A Bookline hisz abban, hogy az olvasás és a kultúra szeretete örök, még akkor is, amikor körülöttünk minden változik. A változtatáshoz annyit kell tennünk, hogy megtaláljuk azokat a csatornákat és platformokat, ahol elérjük, és meg tudjuk szólítani a fiatalokat, mindezt annak érdekében, hogy minél többen olvassanak.

Bookline

Az ország legkedveltebb online könyváruháza, több százezer könyv, zenei és filmes kiadvány lelőhelye. A webáruház jelenleg hat üzletágat foglal magába: könyv, antikvár, e-könyv, idegen nyelvű könyv, zene és film. A Bookline a magyar mellett a szlovák és a román piacon is jelen van – több mint 1 millió 200 000 regisztrált felhasználójával a régió egyik legnagyobb online kereskedőjeként. 2012 őszétől jelenteti meg Bookline Könyvek márkanév alatt sikerkönyveit. Kiadványai e-könyv formában is mind elérhetők. Ezekben a kötetekben a vásárlók és a felhasználók által már ismert Bookline, trenddiktáló eszmeiségét kívánja a társaság továbbvinni, a már évek óta megszokott frissességet, megbízható minőséget és sokszínűséget képviselve.  www.bookline.hu

bookline reader – Ha olvasol, akkor is elutazhatsz, amikor maradnod kell

A bookline reader egy ingyenes e-könyv-olvasó alkalmazás, amely segítségével epub formátumú e-könyveket olvashatnak az app letöltői, akik a Bookline-nál elérhető e-könyvek napról napra bővülő kínálatából válogathatnak. A kiválasztott könyv azonnal letölthető a Bookline oldaláról. Segítségével kényelmesen lehet a mobil eszközökkel epub formátumú e-könyveket olvasni, a Bookline kínálatában böngészni. Az alkalmazás letölthető okostelefonra és tabletre egyaránt. A Bookline 2016-os tavaszi kampánya újra megmutatja a márkát a maga pimaszságában, és a Bookline olvasást népszerűsítő arcát helyezi előtérbe. A az áprlisban látható kampány során Simon Márton slammer-költő Polaroidok című könyvét kaphatja meg az, aki letölti a Bookline e-könyv-olvasóját, a bookline readert.