Rendhagyó interjút készítettünk: nem csak azért számít különlegesnek, mert egy férfivel beszélgettünk, míg magazinunk inkább a nőkre fókuszál, hanem mert egy olyan emberről van szó, aki példa lehet mindannyiunk számára. Nem a bejárt útja, hiszen a sajátját mindenkinek magának kell megtalálnia, sokkal inkább elhivatottsága és kitartása, ami kiemeli őt.

Sport_Adrián

Ritterodesz Adrián

Ritterodesz Adrián jelenleg 3. danos aikidó mester. Tizenkét éves korában kezdett el harcművészettel foglalkozni, lelkesedése azóta is töretlen.

Ha jól számolom, lassan 27 éve aikidózol. Nem unod?

Az aikidó varázsa számomra pontosan ebben rejlik: megunhatatlan. Minden nap tartogat valami újat, minden nap másképpen látom. Többféle harcművészetet kipróbáltam, de csak egyre volt jó, bebizonyította, hogy annak idején jó kapun léptem be, az én utam az aikidó.

Említetted, hogy műtötték a lábad? Befolyásolt ez valamiben?

Igen. Donga lábbal születtem. Gyerek koromban négy-öt operációt hajtottak végre rajtam. Az orvosok azt mondták a szüleimnek: elképzelhető, hogy tud majd járni. Hát, amint látod, tudok, a mozgás pedig életem egyik alapeleme.

Majd három évtizedről beszélünk, ez nagyon hosszú idő. Soha nem erezted, vagy érzed azt, hogy elég volt? Nincs olyan, hogy felkelsz reggel, és azt mondod, ma nem tartok edzést, ma nem tanítok, mert nincs kedvem?

Dehogynem. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincs. Természetesen előfordul, hogy fáradt vagyok, esetleg nyűgös. Ám ez mindig csak addig tart, amíg fel nem lépek a tatamira. Amikor meglátom a tanítványaim arcát, elmúlik minden negatív érzésem. Ami érdekes, hogy ugyanezt látom rajtuk is. Felmegyünk a szőnyegre, munkában megfáradt emberek állnak előttem. Gondjaik vannak, idegesek, hiszen csekket kell feladniuk, meg kell felelniük a munkában, otthon, vagyis ezer szerepben. Az edzés végén viszont egészen más személyként mennek be az öltözőbe. Ennek talán az egyik magyarázata az, hogy a tatamin eltöltött idő alatt, tökéletesen a jelenben vannak. Ilyenkor nem számít a villanyszámla, vagy hogy időre kell másnap beérni a munkahelyre. Amíg aikidóznak csak a pillanatnak élnek.

Sport_1

Adrián és Anita Köhler – Fotó: Iványi Luca

Mondasz valamit, hogy mitől lehet érdekes mások számára az aikidó?

Sok mindentől más, mint a sportok általában, és megint más, mint a keleti harcművészetek. Azonban nem szeretem, amikor versenyeztetik az aikidót pl. a karatéval, vagy a jitsuval, illetve bármelyik másik küzdősporttal. Mindegyiknek megvan a maga varázsa, mindegyik más. Én az aikidóban találtam meg önmagam, de miért jelenthetné másnak ugyanezt a nindzsucu. Ami fontos, az az alázat. Alázat más sportok, más irányzatok iránt és természetesen az aikidó, valamint a tanítványaim irányába. Minden edzés elején azt mondjuk egymásnak, hogy „onegaishimasu”. Ez annyit tesz, hogy „felkérlek benneteket a tanításra” Vagyis nem csak én adom át a tudásom, hanem a tanítványaim is nekem, a sajátjukat. Jelezzük, hogy minden ember egyedi, és mindenkitől lehet tanulni. Egy először aikidózó öt éves gyerektől is tanulhat egy fekete öves mester.

Tudom, hogy korábban vezető beosztásban dolgoztál, ma viszont már az aikidó tölti ki a mindennapjaid, nehéz volt lecserélni az öltönyt melegítőre és gí-re?

Igen, egy nagy áruházláncnál voltam operatív logisztikai osztályvezető. Szépen lassan azt vettem észre, hogy ez a munka akadályoz. Korlátoz abban, hogy önmagam legyek, hogy az aikidónak élhessek. Felmondtam… A legjobb döntés volt, amit meghozhattam.

Mit látsz legnagyobb hibának a mai társadalomban?

A kifogásokat. Manapság mindenki kibúvót keres, miért nem lehet váltani, miért nem tud edzésre jönni, miért nem lehet megvalósítani, vagy megcsinálni. Ha a megoldást keresnénk mindannyian, sokkal előrébb tartana a világ.

Sport_2

Fegyveres edzés – Fotó: Iványi Luca

Többször hallottam már tőled, hogy szereted a női aikidósokat. Mi ennek az oka?

Ez így van, tényleg szeretem, ha nők is vannak a tatamin. Az egyik indok a vidám hangulat, amit a női jelenlét csempész bele az edzésekbe. A férfiak önmagukban szamurájabbak akarnak lenni a szamurájoknál. Ha csak ők vannak a teremben, akkor az egész olyan, hogy is mondjam? „Szürke”. Nekik a harc a lényeg. A másik magyarázat viszont az aikidó lényegéhez köthető. Ebben a harcművészetben nagyon fontos a technika, azaz a befogadás és az elvezetés. Ehhez pedig nem kell erő. Amikor egy női aikidós megtanulja elengedni azt a görcsöt, hogy márpedig én földre viszem a mázsa feletti férfit is, és elkezd technikázni, onnantól lesz gyönyörű a mozgása. Ezért tartom azt, hogy a férfiaknak gyerekekkel is kell gyakorolnia. Olyankor ők is elvetik az erőt, hiszen egy 5-6 éves gyereket senki nem fog izomból földhöz vágni.

A szervezet, amelyet létrehoztál, mostanra egészen kinőtte magát, már nemzetközi kapcsolataitok is vannak.

Jelenleg már Pannon Harcművészeti Akadémia néven működünk, ez egy bejegyzett egyesület.  Néha még számomra is hihetetlen, hogy milyen nemzetközi megkereséseket kapunk. Michael Narey 8. danos aikidó mester idén is ellátogat hozzánk, ő tartja a nyári táborunkat. Egy nagyon prominens személyiségről beszélünk, hiszen az aikidó alapítójának, Uesiba Morihei-nek egyik még ma is élő tanítványa, magától Ó Senseitől tanulta az aikidót. Nemrégen járt nálunk Anita Köhler (6. danos mester), a Német Aikidó Szövetség Elnöke, szintén egy nemzetközileg elismert és népszerű emberről van szó. Néha úgy érzem, hogy ez csak a kezdet, pedig tudom, hogy már benne járunk a közepében.