Nagyon ritkán nézek tévét. Sehogy sem egyezik az értékrendünk a műsor készítőivel…. Szeretem a könnyed, szórakoztató filmeket, illetve azt is, ami üzen a témájával vagy elindít egy gondolatmenetet, érzést, stb. Ilyen viszont elég ritkán akad. Ha mégis, akkor sokszor az a vége, hogy szomorkodom/bánkódom, mert előfordul, hogy a film napokig dolgozik bennem.  (nem tudok elaludni, annyira a hatása alá kerülök).

Tegnap azon ritka alkalom volt, amikor lecövekeltem a kanapéra, mert elkezdődött egy szomorú, de nagyon szép film: a Halálsoron (Stephen King regénye alapján). Nem tudtam ezelőtt, hogy mit is jelent a cím. Nos, arra utal, hogy a fegyháznak van egy része, ahol azokat a foglyokat tartják fogva, akiket halálra ítéltek. Itt várják a kivégzésüket. Ez önmagában egy szörnyen ijesztő hely és állapot lehet. Innen már nincs visszaút. Mégis, például egy gyilkos esetében az ember valahogy elfogadja ezt a tényt, gondolván, hogy az megérdemli a halált. Igen ám, de főhősünk, a „nemes óriás” – John Coffey alias Michael Clarke Duncan ártatlan. (Ez kiderül a film során, de már első látásra is elég egyértelmű).

halalsoron

No, de ne csapjak mindjárt a cselekmény közepébe! Történetünk úgy bontakozik ki, hogy egy idős bácsi (Paul Edgecomb alias Tom Hanks) egykori főfegyőr meséli el élete történetét egy ottani barátnőjének. A nagy világválság (kilencszáz-harmincas) években – vagyunk és Paul a „halálsoron” dolgozik, Egy napon új rabot hoznak, a hatalmas termetű John Coffeyt-t, akit két kislány megerőszakolásával és megölésével vádolnak. Ám ez a hatalmas ember olyan békét áraszt magából, hogy elég nehéz elképzelni őt gyilkosnak. Főleg azok után, hogy a tagbaszakadt férfiról kiderül: fél a sötétben és azt kéri az őröktől, ne kapcsolják le a lámpát a cellájában.

Hamarosan újabb meglepetéssel/bizonyítékkal szolgál: John meggyógyítja a fegyőr hólyag gyulladását, majd „feltámaszt” egy egeret, akire egy másik őr rálépett, sőt meggyógyítja a börtönigazgató halálos beteg feleségét is….. Nem mesélem el végig a történetet, bátrabb olvasóinknak szívből ajánlom, ugyanis kristálytiszta képet ad az emberi tulajdonságokról – nagyságokról és gyarlóságokról egyaránt. Ráadásul az emberi tisztaságot (a rossz elutasítását, az előítéletek megszüntetését,) állítja középpontba. Paul és három másik kollégája előtt mélyen meghajolok. A szerencsétlen halálraítélteket (bűnüktől függetlenül) emberként tisztelik és kezelik. Igyekeznek az utolsó napjaikat megszépíteni, megkönnyíteni. (John például még nem látott mozgó képet, szereznek is neki egy filmet, amit közösen néznek meg és gyönyörködnek a nagydarab ember gyermekes örömében).

Az egyik rab totál őrült, és a velejéig gonosz – nagy valószínűséggel ő ölte meg azt a két kislányt – ezt John meg is érzi egy alkalommal, amikor megfogja a kezét.

halalsoron1

John jó és nemes. Önzetlenül gyógyítja meg Pault, az egeret, sőt a börtönigazgató feleségét is. A csoda – a legerősebb titokzatos gyógyító erő – maga a szeretet. Segítségével emberfelettinek tűnve is, de képes megvalósulni a lehetetlen! Nem mondható el ez a jóság a Percy nevű új őrről, aki egy szadista, gerinctelen senkiházi (mellesleg zseniális a színészi alakítás). Csakhogy a kormányzó rokona és nem nagyon merik/tudják a többiek féken tartani. Ott és úgy tesz keresztbe a raboknak, ahogy nem szégyell. Sőt, az egyik kivégzést ő vezeti, különös kegyetlenséggel…

A filmben sok felejthetetlen jelenet van. Különösen nagy hatást tett rám az utolsó párbeszéd:

  • Mit mondok majd Istennek a végítélet napján, mikor számon kér, miért hagytam elpusztítani az egyik csodatevőjét?
  • Belefáradtam abba, ahogy az emberek egymással bánnak. Olyan, mintha ezer tű bökdösné a fejem.

Ez volt az a mondat, ami miatt nehezen, de belenyugodtam John kivégzésébe. Egészen addig lázadoztam: miért nem lehet tenni valamit? Kegyelmet kérni, bizonyítékot szerezni, hogy nem ő volt? De John már nem akart élni, ezért nem is fogadta el a Paul által felajánlott lehetőséget….” Belefáradt az örökös küzdelembe. Szóval, döbbenet, amikor egy ilyen kivételes embert halálra ítél a társadalom, de a film célja biztosan az elgondolkodtatás: egy mély érzésű, jó ember halálba küldése vajon milyen következményekkel jár? Az egyik biztosan az, hogy a néző sírva fakad, hiszen magának is felteszi a kérdést…..

Nem mondom, hogy a durvább jeleneteknél nem lett volna kedvem kimenni a szobából…. – tényleg csak erős idegzetűeknek való a kivégzés…. A film záró jelenete azt hiszem a „hab a tortán”: mindenki egyszer eljut a halálsorára és az néha piszok hosszú tud lenni….