Egy csodálatos, háborús szerelmi történetet olvastam, melyet 1940 és 1947 között titokban írott levelek ölelnek át. E levelek nyomán ismerjük meg egy fiatal nő, Szegedy-Maszák Marianne szüleinek közös életét s azt az erőt, amely majdnem szétválasztotta őket. A könyv szinte letehetetlen, a benne megelevenedő világ lenyűgözött, bár nem volt könnyű olvasmány, hiszen egyszerre politikai thriller, romantikus regény, és a holokauszt tragédiája.

Szegedy-Maszák Marianne

Szegedy-Maszák Marianne

Marianne, nagyon köszönöm, hogy időt szakított ránk. Egész életében újságíró akart lenni?

Igen, azt hiszem valójában mindig is újságírónak készültem. Emlékszem, amikor gyerek voltam és a barátommal játszottunk, én általában mindig egy újságírót játszottam. Ez talán a génjeimben van, hiszen nagyapám az a Szegedy-Maszák Hugó volt, aki az MTI-t (Magyar Távirati Iroda) alapította. De, ahogy nőttem rájöttem, hogy volt még két fontos motivációm is: az egyik, hogy imádtam írni és ki találni történeteket emberekről. A másik ok, hogy hittem és hiszek abban, hogy az újságírás egy nagyon fontos formája a közszolgálatának. Tényleg nincs más szakma, ahol mindezen érdekek és kötelezettségvállalások metszik egymást.

Tudott valamit Magyarországról, mielőtt elkezdte írni a könyvet?

Természetesen Magyarország ilyen vagy olyan módon mindig része volt az életemnek, sőt mi több, része az identitásomnak. A nagyszüleim és az édesanyám nővére is velünk élt, köztük nevelkedtem. Három generáció egy háztartásban, melynek legtöbb tagja Magyar volt. Sokszor eljöttem Magyarországra 1978-tól kezdve. Voltam itt több hónapig 1986-ban, ez az utazás része volt a Pulitzer ösztöndíjnak. Az 1980 – 1990-es évek átalakulását nyomon követtem egy amerikai hírmagazinban. De még így is, volt egy csomó megtanulni való, amikor eljött az ideje, hogy megírjam a könyvet.

Mi volt az első reakciója, amikor szembesült szülei nehéz sorsával?

Egy óriási meg- és átélés. Úgy tűnt, egész életemben tudtam a II. világháború előtti életről, az édesanyám családjának sorsáról, az édesapám bebörtönzéséről Dachau-ban. A tényről, hogy le kellett mondjon az Amerikai Egyesült Államok nagyköveti címéről, az 1947-es magyarországi kommunista nyomás miatt. De ezek a tények furcsa módon egy kicsit kivesztek azokból az emberekből, akiket szerettem és akikkel együtt felnőttem. Csak miután meghaltak, és én belemerültem az akkori történelembe, a problémákba, amikkel szembesülniük kellett, és a sorsukba, akkor döbbentem rá, hogy milyen bátrak is voltak ők.

Csókolom a kezétkönyvborító

Csókolom a kezétkönyvborító

Most, hogy beleásta magát a Magyar háborús időkbe, könnyebb megérteni az akkor életet és a szülei kapcsolatát egymással? Esetleg még nehezebb?

Valójában nagyon sokat segített a családom egymáshoz való viszonya, így a világ, amiben éltek sokkal inkább elérhető és megérthető. Természetesen ez az egész hihetetlenül bonyolult, és én nem vagyok hivatásos történész. De minden tudásomat latba vetve – különféle dokumentumokkal, elsődleges forrásokkal, rengeteg könyvel és természetesen szakértőkkel, valamint szemtanúkkal készített interjúkkal, – mélyedtem bele a kor történelmébe. Mint egy filmben, amikor egyre közelebb kerülnek a megoldáshoz, úgy lettek egyre inkább érthetőek a különböző képek számomra is.

Hogyan tudnád bemutatni a szociális, gazdasági, politikai és szerelemi életet a háborús Magyarországon egy nő szemszögéből?

Milyen nagyszerű kérdés! Ahogy mindannyian tudjuk, a nők hatalma, ereje nem kapott megfelelő elismerést. Helyzetük kényes és közvetett volt. Mégis, megannyi fontos helyzetbe vettek részt. Tudom például, hogy édesanyám családjában, amikor a lengyel menekültek elárasztották Magyarországot, a férfiak hivatalos úton próbáltak segíteni, míg a nők teljesen praktikus módon: lakhelyet, munkahelyet kerestek, segítettek a gyerekek körül. Úgy tűnik, az én családomban a nők úgy alakították az életüket, hogy segítsék egymást, egymás családjait és férjeit. A szerelmi élet természetesen egy olyan dolog, amit lehetetlen őszintén megítélni és nem lehet általánosítani sem. De tudom, hogy édesanyám taktikája és szeretete olyan volt, hogy azzal mindig segítse édesapámat, ahogy csak tudta – bekapcsolódott a családja életébe, barátkozott a nővérével és szüleivel, időt szánt rá, hogy együtt lehessenek, és meghallgassa a problémáit, amik nyomasztották. Egy csodálatos, nemes lelkű ember volt, akinek a szeretete mindig segítette őt átvészelni a kétségeken, nehézségeken abban a világban, amibe született.

Budapest

Budapest

Mi volt a legnagyobb kihívás ebben a munkában?

Nem beszélek magyarul. Nagy kihívás volt megküzdeni azzal a sok fontos anyaggal, amiket le kellett fordítsak. Szerencsére sokan segítettek nekem ebben, és ezért nagyon hálás vagyok nekik. De valójában a legnagyobb kihívás az volt, hogy tudtam, soha nem fogom megérteni teljesen, ahogy a szüleim beszéltek, a szavak hangzását, amikor egymáshoz vagy másokhoz szóltak. Majdnem mindent meg lehet tanulni vagy felkutatni, de az érzelmeket, melyek a szavakban vannak, amit egy nyelv rejt magában, azt nem.

Milyen visszajelzéseket kapott eddig az olvasóktól?

Nagyon szerencsés voltam az Egyesült Államokban is, de különösképpen Magyarországon, ennek a történetnek a meleg fogadtatásával. Az embereket teljesen magával ragadta a szüleim története, érdekli őket a családom viszontagságos élete, és a nehézségeik, amiben éltek. Szeretném azt gondolni, hogy büszkévé tettem a szüleimet, még ha néha kicsit zavarban is lennének a részletektől.

Dolgozik egy újabb könyvön? Mondana nekünk róla pár szót?

Sajnos, még nem! De megígérem, hogy amint elkezdtem, biztosan szólni fogok! Ez a könyv annyi energiát, figyelmet követelt, hogy kicsit nehéz volt lenyugodni és az új projektemre fókuszálni. De természetesen alig várom, hogy nekiálljak, a Libri könyvkiadó segítségével.

Van esetleg valami, amit üzenne a Magyar nőknek?

Annak ellenére, hogy édesanyám, és édesapám családjában is a férfiak nagyon fontosak, tisztességesek, becsületesek voltak, azt gondolom, hogy – mint, nagyon sokan közülünk -, én is egy anyagjogú társadalomból származom, ahol a családomban élő nők egytől egyik példaképei voltak a hozzáértő, nagylelkűségnek és szeretetnek. Tudom, hogy ez egy olyan dolog, ami általánosságban minden nőben benne van, függetlenül a nemzetiségétől, és, hogy az általánosítás mindig veszélyes dolog, ennek ellenére és szeretném bámulatomat kifejezni a Magyar nőknek, azért a csodás ajándékért, amit ennek az országnak adtak – mint feleségek, anyák, testvérek, akik ugyan gyakran a háttérben dolgoznak, de akiknek a munkája megváltoztathatja a világot.