Az Alkotónőknél nincs uborkaszezon, viszont annál inkább várjuk cukkinit: ezt a változatos színekkel és formákkal gyönyörködtető tökfélét, amely nem olyan régen még ritkaság számba ment. Mára azonban, ha ki nem is szorította kabakos társait, a mennyiséget illetően átvette a vezetést. Nem csoda, mert viszonylag egyszerűen termeszthető, igénytelen növény, 3-4 bokor egy egész családot képes ellátni, hiszen bőséges terméssel örvendezteti meg a kertgazdákat.  Nyár elején még kapkodunk egy ajándék cukkiniért, aztán augusztus tájékán már a hátunk közepére se kívánjuk, pedig felhasználása gyakorlatilag határtalan. Alacsony kalória tartalma miatt – ha sikerül zsengén leszakajtanunk – nagyszerűen alkalmas saláta alapanyagnak, persze kevésbé gyomorkímélő ételek is készíthetőek belőle. Íze semleges, ez szintén hozzájárul ahhoz, hogy konyhánkban alapként tekintsünk rá. Felhasználása tehát koránt sem szorítkozik a főzelékek körére. Csoportosítva íme néhány tipp:

Cukkini

Könnyen készíthetünk belőle köretet, ugyanis grillezve igen finom íze van, más zöldségekkel együtt pedig remek vegyes köretet kapunk. Az igazán merészek cukkini krokettet is kipróbálhatják.

Ne feledkezzünk el hazánk fő eledeléről, a levesről. Habár a különböző krémlevesek korántsem rendelkeznek magyar hagyományokkal, mégis egyre népszerűbbek. Habozás helyett inkább habarjunk, ha eszünkbe jut, hogy ezt cukkiniből is megfőzhetnénk. A minestrone leves pedig állítólag akkor a legjobb, ha legalább 13 -féle zöldséget használunk hozzá. Miért ne lehetne ezek egyike a cukkini?

Cikkini_leves

Ha salátázni támad kedvünk, akkor annak görög változatához ajánlom, akár uborka mellé, akár annak alternatívájaként. Enyhén édeskés aromája feldobja az összhangot. Ne csodálkozzunk akkor se, ha valaki tejfölös „uborkasalátát” készít belőle. Ha pedig végképp nem tudunk mit kezdeni a rendelkezésre álló mennyiséggel, egyszerűen tegyünk el kovászos cukkinit.

Feltétnek is kiváló, keverhetünk belőle fasírtot, és persze ne feledkezzünk meg a jó öreg rántott verzióról se. Megfőzhetjük pörköltként, de a burgonyát helyettesítve, besózva és levét kinyomkodva tócsni is süthető belőle. Kísérletező kedvűek belereszelhetik a gofri tésztába. Egytálételként – a padlizsánhoz hasonlóan – süssünk rakott cukkinit, de meg is tölthetjük, darált hússal, gombával, vagy ezek keverékével.

Cukkini_koret

Ha csak dúsításnak szánjuk, akkor adhatjuk lecsóhoz, töltelékként „tökös-mákos” réteshez, illetve rántottánkat is könnyebbé varázsolhatjuk, ha a megdinsztelt cukkinihez keverjünk a tojást. Aki pedig végképp nem riad vissza az újdonságoktól, lekvárnak is megfőzheti.

Mikor tehát már a fülünkön ömlik kifelé a főzelék, rántott cukkinivel, vegyük elő kreatív énünket, hiszen a hideg, téli, mirelit zöldséges ebédek alkalmával még visszasírjuk a friss idénynövényeket.