… mondja Pollák Judit, aki immáron egy évtizede dolgozik ugyanannál a vállalatnál, s örömmel mondja, hogy látta cégét naggyá válni, s vele együtt nőtt fel ő is. Tíz év kimondva is rengeteg idő, de ezt végig élni még több.

Főiskola után belecsöppenni egy vállalat mindennapjaiba biztosan nem volt könnyű. Mi okozta a legnagyobb kihívást?

Szerencsére, amikor 10 éve a DPD-hez jelentkeztem, még nem egy vállalatról beszéltünk, inkább vállalkozásról. Nem tudnék a kezdetekben a munkában kiemelni kihívást, inkább az volt kihívás, vagy csak nagy változás, hogy egy csendes vidéki kisvárosból belecsöppentem a főváros nyüzsgésébe.

DPD_2

Miért választotta a cégek közül a DPD-t?

Barátnőm akkor az ügyfélszolgálaton dolgozott, és az ő javaslatára jelentkeztem a DPD-hez, nem igazán volt komoly elgondolás mögötte, hiszen nem sokkal előtte végeztem a főiskolán, szóval pályakezdőként inkább csak szerencsét szerettem volna próbálni a „nagyvárosban”.

Ha visszatekint erre a tíz évre, mire a legbüszkébb?

Az ügyfélszolgálati csapatra, talán öten dolgoztunk az ügyfélszolgálaton mikor ide kerültem, és most már közel 30 főből áll a csapat. A jelenlegi ügyfélszolgálatot szinte össze sem lehet hasonlítani a 10 évvel ezelőttivel, a munkánk ma már sokkal szerteágazóbb, nagyon sok fejlesztés áll mögöttünk, és persze folyamatosan arra törekszünk, hogy lépést tartsuk az újításokkal ügyfélszolgálati szinten is.

DPD_3

Van olyan, amit ma másképp csinálna?

Szerintem nincs, az elmúlt 10 ív minden perce hasznos volt számomra, akár pozitívan, akár negatívan éltem meg az adott pillanatban, mert ezek nélkül a pillanatok nélkül ma nem az lennék, aki vagyok.

Az önök vezetője szintén egy nő, Hosszú Csilla. Ez a tény kihatással van bármilyen téren a cég szerkezetére, rendszerére?

Sosem vizsgáltam ezt a kérdést ebből a szempontból. 10 éve ugyanazon a napon kerültem a DPD-hez, mint az ügyvezető, így immár 10 éve dolgozunk együtt. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy ennek köszönhetően mindig volt egy példa előttem, amit folyamatosan szem előtt tarthattam.

Az hogy befolyásol-e bármit az, ha egy vezető nő vagy sem, szerintem teljesen szubjektív. Biztos vannak, akik bizonyos döntések miatt azt a következtetést vonják le, hogy ez azért van, mert nő az illető vagy éppen azért nincs. Vezetőként, amit elsőként meg kellett tanulnom, hogy a döntéseket lehetőleg mindig objektíven hozzam meg, és akár pozitív, akár negatív fel kell vállalni. Vannak olyan helyzetek, amikor egy férfi és egy nő teljesen más döntést hozna, mert nyilván különbözünk, de nem tudnám azt mondani, hogy bármelyik nem jobb döntést hoz általánosságban a másiknál. Az hogy valaki jó vezető-e vagy sem, nem a vezető nemi identitása határozza meg, hanem a cselekedetei, döntései.

DPD_1

Ha akad szabadideje, azt mivel tölti a legszívesebben?

A szabadidőmet általában a barátaimmal töltöm, szeretek szinte minden szabadidős sportot, tevékenységet. Szeretek utazni, új országokat, kultúrákat megismerni. Imádok repülni, és szerencsére a munkámban és a szabadidőmben is van lehetőségem erre.