Komédiát vártam, hiszen a műsorban ez szerepel: komédia két részben. A végén mégis egy könnycseppet morzsolgattam szomorúan (remélem, nem sokan vették észre!). Nos, kissé groteszk, és kissé döbbenetes, ráadásul még elgondolkodtató is, amit láttunk…
Mindig megtalálnak ezek a darabok bennünket.
Bár nem lakom túl messze Budapesttől, nagyon ritkán utazom a fővárosba. Amikor megyek, megpróbálom úgy szervezni, hogy több dolgot is el tudjak intézni. Nos, a pénteki napomra igazán nem lehet panaszom. Két fontos tárgyalás várt rám, kicsit tartottam is tőlük. Hál’ Istennek mindkettő sikeresen zárult (még szerencse, hogy nem fordítottam meg a reggel fordítva felvett ruhadarabomat) és az estét megkoronázta egy csodás színházi előadás:
A fizikusok.
Aki már járt a Spirit Színházban, annak nyílván nem újdonság a bérháznak tűnő épület, sem a kellemes szalon, ahol belépés után találtam magam. Én még nem jártam itt, úgyhogy hozzá kellett szoknom a környezethez, ami persze nem volt nehéz. A szépen berendezett helyiséget, jobbról egy zongora, a másik oldalon egy könyvespolc díszíti, majd néhány asztal, székekkel, hátul egy büfé. Kis idő múltán a zongorából andalító dallamokat csalt elő egy bájos hölgy, Hadnagy Andrea – így tudnám elképzelni az irodalmi kávéházakat.
Külön örömmel nyugtáztam, hogy a nézők többsége húszas-harmincas korosztályból került ki. Mégsem ment ki a kultúra a divatból!
A kezdésből sejtettem, hogy a folytatás sem lesz hétköznapi. Felmenve néhány lépcsőn, egy hatalmas teremben (összenyitott lakásoknak tűntek) elhelyezett székeken foglaltunk helyet. A „színpad” tőlünk nagyjából fél méterre, de egy síkban velünk, dobogónak nyoma sem volt. Lévén bizonyos helyzetekben a színészek nagyon közel álltak hozzánk, egy kicsit olyan érzés kerített hatalmába, mintha magam is a darab részese lennék. Még a kezdés előtt kíváncsian néztünk össze a párommal és még kíváncsibban vártuk a folytatást.
Az alaphelyzet az, hogy egy elmegyógyintézetben három olyan „beteg” lakik, aki mind nagy fizikusnak képzeli magát. Einstein, Newton és Möbius. Mindegyiknek megvan a maga „bogara”, Einstein hegedülni szeret, Newton jobbára a konyakot szereti, míg Möbiusnak megjelenik – mintegy látomásként – Salamon király. Ezzel még önmagában véve nem is volna olyan nagy baj, de a darab azzal kezdődik, hogy nyomozás folyik, mert Einstein megfojtotta az egyik ápolónőt. Kiderül közben, hogy Newton ugyanezt tette egy másik ápolónővel, valamivel korábban. Ennél a résznél kezdett kicsit melegem lenni. Reméltem, hogy a harmadik betegnél ez majd nem fordul elő, főleg, hogy az Intézet tulajdonosa, a doktorkisasszony szerint Möbius „ártalmatlan”. Ebben a hitben ringattam magam, amikor megjelent egy bájos nővér és szerelmet vallott Möbiusnak, aki láthatóan viszonozta is a hölgy érzelmeit. Viszont, amikor a házasságra és az intézet elhagyására terelődött a szó, ez a nővérke is meghalt, az „ártalmatlan” Möbius keze által. Kezdett határozottan az az érzésem lenni, hogy ezek az emberek egyáltalán nem akarnak elmenni az intézetből és bárkit, aki ezen törekvésüket veszélyezteti, elteszik láb alól.
Úgy tűnt, hogy ezután viszont, már ha akarnak, sem tudnak szabadulni, mert férfiápolók kerültek az intézetbe és rácsok. Csendes lemondás a lelkemben. Igen ám, de egyik este beszélgetni kezdett a három tudós és mi derült ki? Hogy ketten fizikusok voltak ugyan, de jelenleg titkos ügynökök és meg akarják szerezni Möbius kutatásának eredményeit – a saját ügynökségüknek. Möbius pedig önként bevonult az intézetbe korábban, hiszen el akart menekülni a világ elől (pontosan azért, hogy megmentse azt). Na, de mitől, kitől? Tettem fel magamnak gyanútlanul a kérdést.
Igen, Kedves Olvasó! Saját magától és a kutatások eredményeitől. Felfogtam, hogy ezek az eredmények akár veszélyesek is lehetnek az emberiségre és ezt az iszonyatos felelősséget a másik két tudós is megértette. Eldöntötték, hogy az Intézetben maradnak. Ezen a ponton hallottam, ahogy fellélegzik a közönség.
Ezután következett megint egy váratlan fordulat: a doktorkisasszony bejött és közölte a három „beteggel”, hogy lehallgatta a beszélgetést, már jóval korábban megkaparintotta a kutatás anyagait és fel is kívánja használni azokat. Nesze neked felelősségteljes gondolkodás. Döbbent csend mindenütt. Pár másodperc kellett, hogy eljusson a tudatomig: az a nő őrültebb a másik háromnál…
Még több hír ITT!
Szóval, ez a darab is megtalált bennünket, aminek kimondhatatlanul örülök. Mondhatnám, hogy véletlenül alakult így, de mások azt mondják, nincsenek véletlenek. Csodálatos szereplők tolmácsolták nekünk Dürrenmatt színművét. Sztárek Andrea az elmeorvos szerepében, Gubík Ági, mint Mónika nővér, Simonyi Krisztina a főnővér, Perjés János (a színház igazgatója – a szerk.) Möbiusként szerepelt. Varju Kálmán Newton szerepében, Jantyik Csaba Einstenként. Zsiga László a misszionáriust, Perjési Hilda Möbius feleségét alakította. Somorjai Tibor felügyelőként, míg Korfanti Ferenc főápolóként lépett elénk. A darabot rendezte: Rozgonyi Ádám.
Azt hiszem túlzás nélkül állíthatom, hogy a darab mély nyomokat hagyott bennünk. Ma, három nappal az előadás után is az jár a fejemben, hogy nem irigylem a tudósokat (sem).
Köszönjük szépen a csodálatos estét!
Kövess bennünket a FACEBOOKON is!
