Nemes Judit kislányként biztosan nem gondolta, hogy felnőtt életében mekkora szüksége lesz vele született intelligenciájára, megértésére, és a józan gyakorlati érzékére. Hogy miért mondom ezt? Mert Judit a DPD Kintlévőség- és utánvétkezelő csoportjának vezetője.

Nem egy nőies munka – szalad ki a számon.

Nemes JuditSokan mondják ezt – neveti el magát. Amikor 2010-ben elkezdtem ezen a területen dolgozni, akkor egy magasan kvalifikált, kőkemény, hiteles főnököm volt. Nagyon sokat tanultam tőle. Egyszerűen és természetesen tanította meg nekem hogyan kezeljem ezeket a helyzeteket. El tudom különíteni és józanul tudom megítélni ezeket a szituációkat. Gondoljon bele, amikor a bankban svájci frank hiteles adósokkal kellett beszélnünk egy olyan környezetben, ahol mindenki a bankokat és az árfolyamot okolta… velük is kompromisszumot kellett kötnünk és megoldást kellett találnunk. Egyszóval, nekem már nem megterhelő, sőt! Egyre több sikerélményem van.

Szóval bankárként kezdte…

Igen. 2002-ben diplomáztam a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján közgazdászként, külkereskedelmi szakon, majd elvégeztem egy mesterképzést is a Szegedi Tudomány Egyetemen. 12 évig a bank- és biztosítási területtel foglalkoztam és 2010.óta foglalkozom kintlévőség kezeléssel. Jelenleg a DPD Hungária Kft-nél is a kintlévőség kezelési csoportot és az utánvét kezelési csoportot vezetem, plusz hozzám tartoznak a pénztáros kolléganők is. Összesen 8 dolgozót vezetek.

Milyen feladatokat lát el ön és a csoportja?

DPDFőbb feladataim közé tartoznak röviden, a hátralékos számlák kezelése, napszámtól függően, partnerekkel való pénzügyi egyeztetés, tájékoztatásuk, majd felszólításuk. Továbbá a belföldi és külföldi utánvétek elszámolása, utalása, riportok készítése. Kapcsolattartás a külföldi DPD- s pénzügyes kollégákkal. Sokrétű, változatos, nem könnyű és nagy odafigyelést igénylő feladatok sorát jelenti.

Hogyan tudja kipihenni a stresszt, a fáradalmakat?

Igyekeztem megtalálni azt a szabadidős elfoglaltságot, ami a legjobban kikapcsol. Hobbijaim közé tartozik a legtöbb sport, de az összes közül az úszás és a síelés áll hozzám a legközelebb. A sakkot és a komolyzenét említeném, ami teljesen ki tud még kapcsolni.

Hogyan látja magát tíz év múlva?

Rövid távon, terveim között szerepel az angol nyelvtudásom csiszolása és még egy nyelv elsajátítása, az orosz, amit első kézből tanulok a páromtól. Szeretem a munkámat, szakmámat. Hiszem azt, hogy a kintlévőség kezelés éppoly alappillére egy cégnek, mint a sales, operáció vagy a marketing, így számítanak a munkámra, józan gondolkodásomra. Ez az a tudat, ami miatt bárhová is sodorjon az élet, ugyanilyen elánnal tudom majd reggelente elkezdeni a napomat.

Orbán Erika