A US Openre egy évtized kihagyás után visszatérő Agassi az „I am Back” kampány arcaként köszönti a tenisz- és kávérajongókat

A Lavazza két napja New York-ban, a US Open-en jelentette be hivatalos együttműködését Andre Agassi teniszlegendával. A 120 éves torinói családi vállalkozás sok éve aktívan támogatja a teniszt, 2015-ben az élelmiszer- és italmárkák közül a világon egyedüliként nyújtott partneri támogatást mind a négy Grand Slam-tornához.

A Lavazza olyan partnert keresett a kampányához, aki az olasz céghez hasonlóan a tökéletességre törekszik. Agassi kétségkívül minden idők egyik legkiválóbb teniszezője, hatvan ATP-torna és nyolc Grand Slam-győzelemmel, hat világelső helyezéssel és egy olimpiai aranyéremmel. Egyike a világon annak a néhány teniszcsillagnak, akinek ugyanabban az évben a négy Grand Slam-győzelem mellett az olimpiai aranyérmet is sikerült megszereznie (Golden Slam).

„A Lavazza büszke erre az új partneri együttműködésére, amely az „I am Back” című kampánnyal veszi kezdetét a US Openen. Hat évvel ezelőtt Wimbledonban már látható volt a tenisz iránti elköteleződésünk és a teniszbajnokság hamarosan egyike lett a legfontosabb együttműködési területünknek. A tenisz támogatása stratégiai fontosságú a Lavazza számára” – nyilatkozta Marco Lavazza, a cég alelnöke. „Az önéletrajzi könyvemben már írtam a kávé iránti rajongásomról, így nem sokat gondolkodtam azon, hogy a Lavazza partnere legyek” – tette hozzá Andre Agassi.

„I am Back” kampány

A Lavazza újszerű, kreatív kampánnyal indította útjára együttműködését a teniszcsillaggal. Andre Agassi azzal a szándékkal tért vissza a US Openre immár a Lavazzával, hogy „visszaadjon valamit” abból, amit a tenisznek köszönhet. A kampány közösségi média hirdetésekkel indult, de New York szerte már számos óriásplakát is látható a teniszező sziluettjével, jól felismerhetően a 80-as évekből emlékezetes neonrózsaszín fejpánttal. Továbbá 150 nyolcvanas évekbeli Agassi-klón indult útnak New York-ban, hogy városszerte találkozzon a teniszrajongókkal és beharangozzák a Lavazza és Agassi együttműködésének bejelentését. A teniszmérkőzések közötti látványos performanszok mellett a kampány (tennis.lavazza.com) reklámfilmjét is levetítették, köszöntve ezzel a US Openre több mint 10 év után visszatérő Andre Agassit.

Marco Lavazza, Andre Agassi

Marco Lavazza, Andre Agassi

„Az ‘I am Back’ reklámfilm olaszországi forgatásától kezdve a kampány koncepciójának kidolgozásáig, mindvégig nagyszerű élmény volt ezzel az innovatív márkával dolgozni. Nagy várakozással tekintek az előttünk álló évek elé. Büszke vagyok rá, hogy a Lavazzában olyan vállalati partnerre találtam, amely a tenisz iránti szenvedélyemen túl a gyermekek és az oktatás iránti elkötelezettségemben is osztozik” – fogalmazott Andre Agassi.

Andre Agassi tíz évvel ezelőtt mondott búcsút a tenisz világának, amelynek azonban a mai napig emblematikus figurája maradt. Több mint 120 évvel ezelőtt Luigi Lavazza is valahogy így tette egyedivé a kávékészítést az első kávékeverékének megalkotásával. Most ez a két izgalmas márka összefogott, hogy az induló együttműködés keretein belül segítsenek a hátrányos helyzetű fiataloknak. A vállalat a torna helyszínén található két Lavazza kávézóban eladott minden csésze kávé után 1 dollárt adományoz a közoktatás átalakításán dolgozó USTA Alapítványnak, és a gyermekek számára új lehetőségek megteremtésén dolgozó Andre Agassi Oktatási Alapítvány (Andre Agassi Foundation for Education) javára. Az összegyűjtött adományt az alapítvány a „Summer of a Lifetime” elnevezésű, több mint 1200 résztvevővel Nevadában zajló főiskolai előkészítő programjára, valamint főiskolai tandíjtámogatásokra fogja fordítani.