A hétvégén Kauai-n, a Hawaii egyik legcsodálatosabb szigetén túráztunk. Amikor a 4000 m-es vulkanikus hegység aljánál elterülő parkból elindultunk felfelé, és megláttam az előttem álló meredek, lávaköves utat a hegy csúcsa felé, egy pillanatra megálltam és mondtam a férjemnek, Ricsinek, hogy talán ne erőltessük ma ezt a túrát.

Solya

Nem éreztem teljesen jól magam aznap reggel, fáradt voltam az előző napi túrától, nem volt rajtam edzőcipő, nem hoztunk elég vizet… bla, bla, bla. Kifogások tömkelegével jöttem elő egyetlen perc alatt. Persze, ha már 2 órát vezettünk, hogy eljussunk a sziget túloldalára, nekiindultunk a hegyoldalnak… A Na Pali partszakasz a világ egyik leghíresebb látványossága, és a csúcs felé vezető út és a kilátás olyan elmondhatatlan és felemelő élményt nyújtott, amit óriási hiba lett volna kihagyni az életemből. Sokszor és sokan vagyunk így az élet dolgaival is, ugye?

Solya_1

Hogy a nehézségekre fókuszálunk. Hogy a félelmeinkre koncentrálunk és arra, hogy mennyi időbe, energiába, pénzbe és minden másba fog kerülni az, hogy elérjük a céljainkat. Óriási hibát követünk el ezzel, hiszen lebeszéljük magunkat arról, hogy belefogjunk, még mielőtt elkezdenénk momentumot generálni. Megmagyarázzuk magunknak, hogy jobb lesz, ha a komfortzónában maradunk. Hiszen ott kényelmesebb… Ott nincs kihívás… Ott biztonságosabb. De így nem látjuk és tapasztaljuk meg a csúcsokat és a lehetőségeket! Így nem növekedünk, és nem tapasztaljuk meg önmagunk legmagasabb verzióját. Soha nem tudjuk meg, hogy mire lettünk volna képesek. Soha nem tudjuk meg, hogy mi más lett volna lehetséges… Ha hasonló szituációban találod magad az életedben, a következő három gondolatmintát tartsd a fókuszodban:

  1. Fókuszálj arra, amit akarsz!

Általában azzal bukunk el a céljaink elérésében, hogy egyfolytában arra koncentrálunk, amit nem akarunk. Nem akarok szegény lenni, nem akarok túlsúlyos lenni, nem akarok itt dolgozni… stb. Ezzel csapdában tartod magad és nincs másra erőd, mint hogy reakcióban élj az élet történéseire. Kezdj el ehelyett arra fókuszálni, amit meg akarsz tapasztalni az életedben!

Solya_2

  1. Fókuszálj az eddig elért sikereidre!

A múltban elért sikereid önbizalommal töltenek el. Hozd vissza a régi sikereid érzését a tudatosságodba, és napi szinten rögzítsd az új sikereidet, bármilyen apróságnak tűnjenek is. Meglátod, milyen óriási változást érsz el, ha ahelyett, hogy bírálnád magad az elkövetett hibák miatt, észreveszed az eredményeidet.

  1. Fókuszálj azokra a pozitív érzésekre, amiket akkor érzel majd, amikor elérted a célodat!

A tudatalattid nem tud különbséget tenni valós és elképzelt között. Ha folyamatosan vizualizálod és átérzed a sikeredet, hamarosan megtapasztalod. Plusz, az átélt pozitív érzelmek emelik az önbizalmadat és az önbecslésedet. Emlékezz, a fókuszod teremti a realitásod.

Solya_3

Azt érzel, amire fókuszálsz! Te vagy az elméd mestere, határozd meg Te a fókuszodat és ezzel visszaveszed az irányítást az életed felett!

Elindult az új klubom Tea Beával címmel, amellyel szándékom egy olyan női közösség létrehozása, amely lehetőséget és teret nyújt hölgyeknek az elegáns, sikeres, tudatos életük megteremtésére. Kérd a felvételedet a csoportba itt:

https://www.facebook.com/groups/232928327167882

 

Szeretettel a Sikeredért,

Bea