Filler Ildikó varázslónő. Ez talán kissé furcsán hangzik, de higgyék, el nekem vannak a földön varázslók, sőt varázslónők. Ildikó ugyanis olyan ember, akinek varázslatos az érintése. Kezei közt eltűnik a stressz, elszáll a feszültség, oldódnak a görcsök, és megszűnik a fájdalom. Ildikó ugyanis masszőr! Nem is akármilyen! A hozzáfordulók számtalan masszázs közül választhatnak. De ezekről beszéljen ő maga.

Ildikó, mielőbb belevágunk a különböző masszázsokba, beszéljünk egy kicsit rólad. Mindig is masszőr akartál lenni? Milyen életpálya áll mögötted?Ildi_kepen

Ez egy nagyszerű kérdés. Igen és nem, de mindjárt kifejtem. Most, hogy már masszőrként dolgozom néhány hónapja, mondhatom azt, hogy mindaz, amit mostanáig tanultam, amit megismertem, amit kipróbáltam és amit tettem vezetett oda, hogy masszőr legyek. Mit jelent ez? Édesapám fiatalon elhunyt. Édesanyám két kis gyermekkel maradt egyedül és sokáig depresszióval küzdött, így a tinédzser és a kamasz éveim tulajdonképpen egyedül, mentor, tanító és miegyéb nélkül teltek el. Nem tudtam mi érdekel, mivel akarok foglalkozni, milyen szakmát válasszak. Egy volt biztos, hogy érettségire szükségem lesz. Az érdekesség az egészben talán az, hogy mindig is két vonalon mozogtam. Ezért aztán letettem egy kereskedelmi érettségit, elvégeztem több OKJ-s tanfolyamot, mint titkárnői, banki ügyintézői, de ezek mellett tanulmányoztam a gyógynövényeket, a kristályokat, az aromaterápiát, a színeket, az asztrológiát. Sokat mozogtam spirituális körökben, ilyen jellegű jógavonalat is követtem. Helyezettemből adódóan sokáig tanulhattam nappali képzéseken és én meg is ragadtam ezeket a lehetőségeket. Így viszont elég későn kezdtem el úgy mond hivatalosan dolgozni. Az elmúlt 16 évben tulajdonképpen egyetlen cégnél voltam alkalmazásban, amely gépjárműhitelekkel és -lízingekkel foglalkozik, mint kintlévőség-kezelő. A gyermekkorom történései vittek el az önismeret útjára, több módszert is kipróbáltam e területen is. Számomra a masszázs is egy olyan jellegű természetes gyógymód, amit én magam is nagyon szeretek igénybe venni, és miután eleget hallgattam azt, hogy miért nem tanulom meg, amikor van érzékem hozzá, hát belevágtam és másfél évvel ezelőtt elvégeztem az első svéd masszázstanfolyamot. Ekkor azonban még nagyon bátortalan voltam. Úgy gondoltam nagyon keveset tudok ahhoz, hogy emberekkel merjek foglalkozni, így tovább tanultam. Több iskolát is kipróbáltam.

Hogyan látod, van létjogosultsága a szakmának? Van pl. utánpótlás? Elismerik az orvosok?

Igen, szerintem van létjogosultsága. Sőt, egyre inkább. Szerencsére a masszőrök és a vendégek is különbözőek. Én magam is jártam olyan masszőrnél, akihez nem mentem vissza újra. Ez ugyan az, mint az életben, vannak, akik kompatibilisek egymással és vannak, akik nem. Az utánpótlással kapcsolatban nincs sok információm. Sok tanfolyam van, vannak nagyon drágák, de silányak. Vannak közép ár kategóriájú jók és olcsó semmit sem érők. Szerintem minden attól függ, hogy kinek mi a célja. Van, aki számára csak a gyógymasszőri képesítés bír értékkel. Én úgy látom, hogy hiába van meg a hivatalos papírja valakinek, ha nincs hozzá érzéke, nem tud ráhangolódni a vendégére, a saját életével traktálja azt, aki azért megy masszázsra, hogy feltöltődjön, kikapcsolódjon, kicsit elfeledkezzen a napi problémáiról. A tapasztalt masszőrök tanítása, mentorálása szerintem nagyon fontos. Rengeteg olyan dolog van, amit egy tanfolyamon, az iskolában nem tudnak megtanítani. Aki akar tudni és fejlődni, az megtalálhatja azt, aki ebben a segítségére lesz. Hogy elismerik-e az orvosok? Azt gondolom, hogy igen, hiszen az SZTK-ban is sok esetben a reumatológián írnak fel masszázskezeléseket. És néha még heti 2×20 perc és több, mint a semmi.

Ildi_ketto_2_XX

Milyen masszázsra számíthat, milyen betegség legyűrésében – legyen az lelki vagy fizikai -, kaphat segítséget a hozzád forduló?

Jelen pillanatban hivatalosan svéd- és talpmasszőrként (talp-reflexológusként) is dolgozhatok, valamint végezhetek ayurvédikus indiai masszázst, és amire nagyon büszke vagyok: orvosi nyirokmasszázst is. A tapasztalt masszőr kolléganőm ezt úgy fogalmazta meg, hogy én nem erővel masszírozok, hanem energiával. Hogy ez mit jelent? Az én kezeim nem annyira erősek, mint aki 5-15-20 éve ezzel foglalkozik. Azonban nagyon koncentráltan dolgozom. Amikor a vendégem megérkezik, onnantól kezdve csak rá figyelek, csak ő számít. Megkérdezem mit szeretne, mire volna szüksége, van-e olyan terület, pl. derék, hát, amire több figyelmet fordítsak. Nálam masszázs alatt maximum csak az első alkalommal lehet beszélgetni kicsit. Mert szerintem fontos, hogy ne csak a fizikai testtel foglalkozzunk, hanem magával a teljes emberrel. Már pedig mindenkit érnek benyomások, mindenki küzd valamivel, mindenkit foglalkoztat valami. Amit én tudok az az, hogy masszázs közben a vendégem számára megszűnik a külvilág. Ellazulás van, halk zene, teljes figyelem és összpontosítás a részemről. Számomra nagyon fontos, hogy aki hozzám eljön és megtisztel a bizalmával azt érezze, hogy én ezt értékelem és megteszem, ami tőlem telik azért, hogy ő kisimult idegrendszerrel, mosolyogva és feltöltődve térjen haza. De álljon itt egy vendégem véleménye:

Aphrodité titkáról: 

“Ma délelőtt Ildinél jártam, már nem először és biztos vagyok benne nem is utoljára és megtapasztalhattam ezt a csodát…  Tapasztalt masszázsra járó vagyok, de ilyen élményben most volt részem először. Az élmény mélysége biztosan sokban függ attól, mennyire képes az ember nyitott, befogadó és önátadó lenni, nálam nincs is ezzel gond, de azt érzem Ildi kisugárzása, önátadása, tudása, gondoskodása ezt megsokszorozta. Az érintése valóban maga a Varázslat. Az újjászületésem éltem, testben és lélekben. Ajánlom mindenkinek szeretettel “

A masszázs mellett van egy nagyon szép és érdekes hobbid is az üvegfestés. Erre hogyan, mikor találtál rá?

Az üvegfestésre 2016 októberében találtam rá. Egy üvegfestő művész workshopjára mentem el és onnantól kezdve úgy éreztem ez az, amit mostanáig kerestem. Ezt követően pénzügyi tervet készítettem és felkutattam a netet, hogy beszerezzem a szükséges eszközöket. Nagyon módszeres vagyok, és miután eldöntöttem, hogy fali órákat szeretnék készíteni, kerestem és találtam üvegest, óraszerkezetekkel foglalkozó webshop-t. Mindegyik magyar vállalkozás, több éve a piacon vannak. Kerestem még más üvegfestő művészeket, mert úgy láttam mindenkinek van egyedi stílusa, mindenki másban jobb, más tetszett meg nekem a munkájukban. Volt, akitől lehetett tanulni, de a többség visszautasított. Természetesen nem ingyen kértem, hogy tanítsanak, így aztán visszaköszönt a gyerekkori történetem és tulajdonképpen egyedül, alkotás közben tanulva fedeztem és fedezem fel az üvegfestés titkait.

Rájöttem hogyan tudok mindenféle színárnyalatot kikeverni, milyen, amikor megfolyik a festék, amikor önálló életre kell és olyan üvegkép születik a végén, hogy még én is rácsodálkozom, hogy ehhez nekem közöm volt. Számomra az alkotás során is fontos a cél. Hogy ne csak szép legyen vagy mutatós vagy hangulatos. Legyen értelme is, funkciója, önmagán túl is létjogosultsága. S bár készítettem néhány felakasztható üvegképet is, mint a japán fahíd és az Om jel, azonban gyorsan eldőlt, hogy a fő irány a fali órák lesznek. Zárójeles megjegyzésként teszem csak hozzá, hogy a lehető leghalkabb óraszerkezetet használom, mert különösen zavaró tud lenni szerintem egy hangosan kattogó óra…

Ildi_ketto_1

Meg tudod fogalmazni, mit üzennek a képeid az óráid annak, aki megvásárolja őket?

Hogy az élet, öröm, bármilyen nehéz is. – mosolyog. Ráadásként pedig garanciát vállalok arra, hogy nem készítek két egyforma üvegalkotást, így az, aki tőlem vásárol biztos lehet abban, hogy senki másnak nem lesz olyan faliórája, mint neki. Mert lehet, hogy másnak is megtetszik ugyanaz a minta, akkor sem festem meg ugyanúgy, mindenképpen változtatok valamin. Mint ahogyan kétszer nem tudom ugyanazt a színárnyalatot sem kikeverni. Azt szeretném, hogy aki megvásárolja az általam készített órát, amikor ránéz, ne csak az idő múlását lássa, hanem lássa azt is, hogy ez a tárgy azért van, azért létezik, hogy az ő arcára mosolyt csaljon, hogy az ő szemében felragyogjon a fény, hogy valami olyat birtokolhat, amit senki más.

Hol talál meg az, akinek szüksége van rád? És mit kell tennie, hogy kapcsolatba lépjen veled?

Amennyiben masszázsra van szüksége: a http://www.varazserintes.hu és

a facebook oldalamon: https://www.facebook.com/varazserintes/

illetve online is lehet nálam időpontot foglalni: https://varazserintes.reservio.com/

e-mailen: info@varazserintes.hu és telefonon: 06 30 3552124.

Ha pedig üveg faliórát szeretne, akkor itt nézelődhet azok közül, amiket eddig készítettem http://uvegvarazs2017.webnode.hu.

Azt szükséges tudnod, hogy különösen szívesen valósítok meg egyéni elképzeléseket. Ha van egy kép, egy álom, amit valaki szeretne naponta látni, akkor is megkereshet bizalommal.