Ezentúl szeretném megosztani a gondolataimat veletek az olvasókkal, azzal a közösséggel, aki hozzánk az AlKOTÓNŐKhöz csatlakozott, azokkal, akik velünk kelnek, velünk fekszenek. Azokat a gondolataimat, melyek hitem szerint mindenkit érdekelnek vagy érintenek.

Az utóbbi időben sok jó és rossz dolog is történt velem, most itt állok az ablaknál, nézem a ragyogó októberi napot. Meleg van és úgy süt a nap, mintha soha nem akarná abbahagyni. Jó így itt állni kicsit az ablaknál, s elmerülni a természet szépségében, magamévá tenni ezt a mesés pillanatot.

Ez a világ őrületes tempóban száguld, nap, mint nap információk özöne zúdul ránk, nap, mint nap mással, másokkal kell megküzdeni a létért, s nap, mint nap hajt bennünket a megfelelés kényszere. Ebben a nagy rohanásban viszont elvesztjük a kapcsolatainkat, elvesztjük azt a képességünket, hogy rácsodálkozzunk a világra, melyben élünk. Legnagyobb döbbenetemre felfedeztem, hogy elfelejtettünk beszélgetni! Elveszítettük azt a képességünket, hogy kíváncsiak legyünk másokra, hogy érteni akarjunk másokat. Ma már egy cikket is úgy olvasunk, hogy csak minden harmadik mondatra van idő, mert közben már ott a következő információ és félünk, ha nem olvassuk el lemaradunk. És a nagy rohanásban észre sem vesszük, hogy csak félinformációkat gyűjtünk be egy kis „valamit” az előző cikkből, megint egy kis „valamit” a másikból és így tovább. A lényeg elveszik. Elveszik, hogy meg is értsük, fel is fogjuk, amit olvasunk.

Beszel_be

A minap barátaink jöttek hozzánk látogatóba és az én első reakcióm is az volt, hogy jaj istenem! Nem érek rá! Aztán rászóltam magamra, ha erre nem, akkor mire? Hova rohanok? Miről maradok le? Hát nem az emberi kapcsolatok a legfontosabbak? Hát nem azt kellene újra megtanulni, hogy mekkora értéke van egy kedves szónak? Nagyon jót beszélgettünk, s közben megfordult a fejemben, hogy nekünk, embereknek nem lenne szükségünk a pszichológusokra, coachokra, ha több időd szánnánk egymásra. Ha a kérdés: „Hogy vagy?” nem csak egy sablon szöveg lenne, ha valóban kíváncsiak lennénk a mögöttes tartalomra. Hiszen majdnem teljesen elvesztettük a BESZÉLGETÉS képességét. Nem osztjuk már meg a problémáinkat másokkal, mert attól félünk, elárulnak, megaláznak bennünket, helyette elköltünk egy rakás pénzt ilyen-olyan szakemberre. Hol rontottuk el?