Vadászom. Ritkán…. nagyon ritkán. Még régebben történt, hogy Pisti barátommal megbeszéltük, itt van szeptember vége, még lőhető az őzbak. Megpróbáljuk! – hátha sikerül. Több napja esett már az eső, csak hétvégén tudtunk nekiindulni a területnek. Persze ennek is megvan a maga koreográfiája: reggel 4 órakor nálunk találkozunk. 4.20 kávézó, ami 0-24-ig nyitva. Kávé nekem (cukor meleg tej!), Pistinek cukor és tej nélkül, csak úgy keserűn.

Oz

Mire a reggeli kávén túl vagyunk, kezd pirkadni. Elindulunk a területre, átmegyünk az autópálya felett és elénk tárul a vadászterület, amire fehér dunyhaként borul a köd a reggeli hidegben. Pisti meg is jegyzi: „Nna, ma sem lövünk semmit”. Természetesen ez már minket nem nagyon zavar, hisz többször kimentünk már úgy, hogy az őzek darabszáma nem változott. „Bejáratott” már az útvonal, hisz több éve (kb 12) mindig ugyanarra megyünk. Én vezetek, Pisti a jobb egyben, kezében a 222-essel, figyeli a tájat. Az Akácos szélére lassan gurulunk ki… természetesen semmi és senki nincs kint, tapintható a csend (lehet, hogy túl korán jöttünk?) Talán majd a következő mezőnél…

Őzlab

Egyszer csak Pisti rám szól: – „Állj meg!” Hirtelen lépek a fékre, bólintunk is egyet. Most már én is látom: Rengeteg őzláb gomba, úgy húszasával. Előfordul már kinyílt, vagy olyan, ami épp hogy kijött a földből, vagy éppen gömböc formájú. Be is takarítjuk a termést iziben. Egymásra nézünk és tudjuk, hogy ma nem az őz lesz terítéken, hanem a gomba, őzláb gomba. Utóvégre, majdnem ezért jöttünk.

A két órás terület járás eredménye egy egész csomagtartónyi „csemege”, amit haza fele menet igazságosan elosztottunk a rokonság és a barátaink között. Nem panaszkodhatunk. Ez is egy tökéletes vadásznap volt!