Előfordul, hogy az ember besokall, ha gyakran betegek a gyerekei. Besokall és megoldásokat keres.

Az én gyermekeim kicsi koruk óta elég sokat betegeskedtek (talán még többet, mint én anno, pedig anyu is panaszkodott eleget, hogy a létező összes gyermekbetegséget elkaptam). Nálunk is nagyjából menetrendszerűen érkezett egy komolyabb influenza november végén – december elején, amit aztán szépen körbeadtak a gyerekek nekünk is. Általában úgy „sikerült”, hogy nekem még a hangom is elment majd tíz napra. Szó se róla, a párom nagyon örült ennek, én azért kevésbé. Tanáremberként kevés rosszabb helyzetet tudok elképzelni, mint, hogy nem tudok beszélni. „Mutogatva” mégsem olyan könnyű órát tartani.

Calivita_be

Alapból rosszul viselem, ha valaki beteg a környezetemben, főleg, ha nem tudok segíteni. Ráadásul sokszor félve viszem őket az orvosi rendelőbe, ahol egyrészt elég sokat kell várni, másrészt gyakran még betegebb gyerekekkel találkozhatnak és elkaphatnak más vírust/bacilust. Arról nem is beszélve, hogy ha hiányzik a gyerek az iskolából, azt milyen nehéz bepótolni. Bár Peti fiam olyan szerencsés, hogy az egyik osztálytársnője (Dorka) még le is fénymásolja neki az órán füzetbe írottakat, ez mégsem ugyanaz, mintha hallotta volna a tananyagot az órán.

Órákig tudnám sorolni az indokokat, hogy miért ne legyenek/legyünk betegek, de nem teszem. Inkább elmondom, hogy az idei tanév első félévében hogyan sikerült megúszni a betegséget. Szó, ami szó, kezdetben nem vettem túl komolyan a vitamin-pótlást. Ettünk savanyú káposztát, fekete retket, narancsot, stb. és azt gondoltam, ez elég. Az élet viszont bebizonyította, hogy nem. Úgy kezdtem, hogy besétáltam a patikába és vettem egy 500 mg-os rágótablettát, mert annak szeretik az ízét és nem kell egyben lenyelni. Viszont, nem láttam a hatását, sőt…

Calivita_be_1

Egyszer aztán nővéremnek „füstölögtem”, hogy megint köhögnek egy kicsit a gyerkőcök és megkérdezte, hogy miért nem adok nekik nagy dózisú C vitamint? A homlokomra csaptam, hiszen az még van is itthon, mindig rendelek a CaliVitától. Ezt csak én szoktam szedni, mert elég nagy szemű és eddig nem sikerült beléjük diktálni egyetlen egyet sem. Nővérem elmondása szerint ő is úgy úszta meg a telet influenza és megfázás nélkül, hogy októbertől szedi ugyanezt a vitamint. Szóval, úgy döntöttem, hogy eljött az ideje ennek is.

Egészség

Még több érdekesség ITT!

Október végén kezdtük szedni a C-1000 plust és mostanra elfogyott másfél dobozzal. Hál’ Istennek (meg a CaliVitának), látványos javulás történt az előző évekhez képest, mer az első félévet remekül megúsztuk mindenféle „kórság” nélkül. Törekszem arra, hogy a legjobbat vegyem a gyermekeimnek, olyat, ami természetes és jól szívódik fel. Nekünk a CaliVita terméke vált be leginkább, valamit láthatóan nagyon tudnak.

Kövess bennünket a FACEBOOKON is!