A szüfrazsett mozgalmakról már mind sokat hallhattunk, illetve olvashattunk. A 20. század elején ezek a bátor asszonyok harcolták ki a nők egyenjogúságát, a tanuláshoz való jogokat, hogy egyenrangú félként kezeljék őket a társadalomban a férfiakkal, illetve többek között a saját testük feletti önrendelkezés jogát.

Viszont egyvalami, ami olyan természetes ma már, talán soha meg sem fordul a fejünkben, pedig nap mint nap találkozunk vele és ezek a nők harcoltak, sőt börtönbe is kerültek érte, ez a női nyilvános WC. Bármilyen apróságnak tűnik hatalmas dolog volt. A 19. század elején nem igazán léteztek nyilvános illemhelyek. A férfiaknak fenntartott helyiségek is mindössze két falból álltak az épületek mögött. Ez természetesen komoly egészségügyi problémákhoz, többek között a kolera elterjedéséhez is vezetett. De hogy jöttek létre a női mosdók? Hihetetlen harcok árán. De ennek mégis mi köze van a női jogokhoz? 1851-ben a Nagy Kiállításon mutatták be az első George Jennings által tervezett, nyilvános, folyó vízzel rendelkező mosdót, amelynek női szekciója is volt, ami hatalmas sikert aratott. A kiállítás után azonban mégsem terjedt el. Az élet akkoriban nemek szerint szeparálódott. A közösségi élet a férfiaké volt, a magán élet pedig a nőké. Ez azt jelentette, hogy a nők semmilyen közösségi helyet nem látogattak. Sem bárokat sem kávézókat. Lehetőségük sem volt rá, hiszen képtelenség volt abban a korban egy nőnek utazni. Nem létezett a hölgyek számára fenntartott mosdó sem szórakozó helyeken, sem pedig az utcákon. De még az állomásokon, illetve a járműveken sem. Minden hölgy csak rövid távon volt képes utazni, addig amíg a hólyagja bírta. Ezzel kizárták őket minden közösségi eseményből, megkurtították jogaikat. Röghöz kötötték őket.

Az első női illemhelyeket megsemmisítették, megrongálták. Arra hivatkozva, hogy egy illedelmes hölgy sosem fogja használni azokat. Még egészségügyi cikkek is megjelentek, miszerint semmi szükség rájuk mert egy illedelmes hölgynek kötelessége ellentmondani a természet hívásának, hiszen a női test sokkal tovább képes tartani a felhalmozódott folyadékot. Mára már tudjuk természetesen, hogy ennek pont az ellentéte igaz. Azonban az első világháború kezdetével változni kezdtek a dolgok. A férfiakat behívták, nem volt munkaerő. A nők kénytelenek voltak még a hadiiparban is elhelyezkedni. De a munkahelyek még akkor sem voltak hajlandók a női mosdók felépítésére arra hivatkozva, hogy a háború után ezek a nők ellopják a férfiak munkáját. 1915-től a szüfrazsettek harcoltak a női öltözőkért és illemhelyekért több kevesebb sikerrel. De az akkori törvények nem védték a munkavállalókat. A kolera kitörése, illetve a hölgyek vásárlási szokásai azonban megváltoztatták a kor hozzáállását az ügyhöz. Egyre több bolt építtetett női mellékhelyiségeket hiszen a hölgyek minél több időt tölthettek el náluk annál több pénzt költöttek. Ez történt a nyilvános WC-k telepítésénél is.

Bár 1992-ben törvény született a munkahelyek szabályozására miszerint illegális, ha a munkaadó nem biztosítja, hogy a férfiaknak és nőknek külön mellékhelyiség álljon rendelkezésére a mai napig a legtöbb országban magasabb a férfi illemhelyek száma, mint a női mellékhelyiségeké, illetve sok országban a mai napig nincs vagy sokkal többet kell érte fizetniük a hölgyeknek mint az uraknak. Ha valamiben felnővünk azt szokjuk meg, az válik természetessé vajon milyen nehéz észrevenni, hogy hátrányosan érint minket? Vajon mai világunkban, ha nyitott szemmel járunk hány újabb betiltott illemhely kerül majd a szemünk elé? Apróság, ami elveheti jogainkat.

 

Döbrössi Adrienn