A lokálpatriotizmusáról is ismert újHÁZ Centrum számára nem csak az fontos, hogy nemes ügyek mellé álljanak, hanem az is, hogy környezetükben támogassák a szakmai utánpótlás-képzést. Éppen ezért debreceni telephelyük, a TÜZÉPKER Kft. úgy döntött, a helyi szakgimnázium számára építőanyagokat biztosít a diákok gyakorlati képzésének elősegítéséhez.

Az újHÁZ Centrum felismerte, hogy bár az építőipar az elmúlt időszakban egyre nagyobb lendületet vett Magyarországon, a tartós növekedést az ágazatban tapasztalható súlyos szakemberhiány megakadályozhatja. Mivel a saját bőrükön is tapasztalják, hogy a kétkezi munka egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára, úgy döntöttek, azon túl, hogy a szakmákat népszerűsítő rendezvények mellé állnak, oktatási intézményekkel is szorosabb kapcsolatot alakítanak ki. Céljuk, hogy segítségükkel biztos alapokon nyugvó gyakorlati oktatás keretében sajátíthassák el a jövő mesterei szakmájuk fortélyait.

Jo_be

A TÜZÉPKER Kft. a debreceni szakképzést támogató programjának keretében a Péchy Mihály Építőipari Szakgimnázium alapítványát segíti egyrészről építőanyagok felajánlásával, másrészről pedig szakmai gyakorlat lehetőségének biztosításával. Csempéket, díszítőlapokat, szanitereket és egyéb anyagokat adtak át az intézmény képviselőinek, melyeket a diákok a gyakorlati képzés során használnak majd fel. A telephely arra is lehetőséget biztosított a tanulók számára, hogy a nyár folyamán bepillantást nyerjenek az építőanyag-kereskedelembe a TÜZÉPKER egyes szakirányú részlegeiben. Az újHÁZ Centrum meggyőződése, hogy stabil és jó munkaerőt csakis azokból a diákokból nyerheti az ágazat, akik a szakma iránti szeretetből lépnek a pályára, és akik magas szintű elméleti és gyakorlati tudást sajátítanak el a képzésük évei alatt. Az építőanyag-kereskedelmi hálózat éppen a jövőben is minden, a kétkezi munka presztízsének növelésére irányuló kezdeményezést támogatni fog, és a debreceni telephely pedig továbbra is biztosít majd építőanyagot a helyi diákok magas szintű oktatásának elősegítésére.

Jo_be_1

A társadalmi felelősségvállalás keretében Jót tenni jó címmel indított 2016-ban kampányt az újHÁZ Centrum. Az építőanyag kereskedelmi vállalat célja, hogy felhívja a figyelmet: országos hálózata a lokálpatriotizmus és az emberségesség jegyében milyen jó ügyek mellé áll. Így kívánnak másokat is motiválni arra, hogy közösségük aktív tagjaként tisztelettel és segítő szándékkal forduljanak egymás felé.