Talán még emlékszel rá, hogy gyerekkorodban azok a mesék voltak mindig a legnagyszerűbbek és legizgalmasabbak melyeket szüleid nem a könyvből, hanem saját kútfőből merítve szőttek neked.  így lett egy kicsit más

Csipkerózsika története, de így fordulhatott elő, hogy Hófehérke ébenfekete haja az ő verziójukban olyan szőke volt, mint édesanyádé. Apukád szerint a cipellő Nutellába ragadt bele a lépcsőn, és Peter Pan-t- az Angry Birds-ök repítették magukkal Londonba egy makett kiállításra. Mi már lassan egy éve ismerjük Kilincscica történeteit és a folyamatosan formálódó történeteket most „papírra” is vetettem.

Kc_be_1

Ki ne ismerné Kilincscicát, rendes nevén Kilincsmacskát? Minden gyermek kabalái között rejtőzik egy, aki csak arra vár, hogy eljöjjön az éjszaka, amikor a kisgyermekek álomra hajtják a fejüket, ők elindulnak a nagyvilágba, ahol ezer kaland vár rájuk. Ilyen a mi főhősünk is, aki egy belvárosi lakásban várja elgémberedett lábakkal, mikor alszik el kisgazdája Dodika. Csendben fülel, vár…. és amikor már hallja a háziak mély szuszogását az ablakon keresztül távozva, vígan füttyentve hívja össze a ház és a környék cicáit, kutyáit, hogy aztán egész éjszaka tartó kalandokba keveredjenek. Legjobb barátja Mió és Wuff a házból, de szívesen barátkozik az éjszaka során életre kelt egyéb játékokkal is. Minden éjjel új kalandok várnak. Hol a padlásra belopózva autó versenyeznek az ott pihenő játékokkal, hol a szomszédos kerület macskáival mérik össze erejüket. Kalandjaiktól hangos a pesti utca, az ott lakók pedig nem érti miért olyan álmosak kedvenceik egész nap.

Főszereplők:
Kilincscica vagy kilincsmacska- nem sokban különbözik az átlagos kilincsen lógó cicusoktól csak annyiban, hogy a farkincáját nem szögletesre, hanem kunkorra szabták és a végét véletlenül a varrónő a testéhez rögzítette, emiatt komplexusai vannak. Egy dobozból került elő és a történet során átéli az új környezetbe való költözés viszontagságait, milyen öröm új barátokat szerezni, véget vetni a magányos játék sorsnak. Unalmában verseket szokott költeni.

Kc_be

Mió, a ház kóbor cicája. Kóbor is, meg házi is. Nem nagyon tudja eldönteni mit szeretne. Egy biztos nagyon szeret csavarogni, de már egyre közelebb érzi magához az első emeleten lakó Teó nénit. Mió azért is különleges, mert fehér szőrén hatalmas piros pöttyök éktelenkednek.

Wufff a kutya- a fajtáját senki nem tudja megállapítani, pedig erre egyszer még pályázatot is írtak ki rá a kerület gyerekei. Saját bevallása szerint előkelő családból származik, így a nevét nemes egyszerűséggel duplav-vel írja. Imád kulcsolni.

Gyermekeink

Gyermekeinkről többet ITT

A történetek már egy ideje olvashatók a Dörmögő Dömötör magazinban. A sikernek köszönhetően hamarosan megjelenik az első könyv, a Leviter kiadó gondozásában. A könyv elérhető lesz az összes nagyobb könyvesboltban.

A könyvre előrendelést lehet leadni a melinda.szabados@gmail.com címen.

http://www.kilincscica.hu/
https://www.facebook.com/kilincscica/
https://www.instagram.com/kilincscica/

Kövesd az Alkotónők magazint a FACEBOOKON is!