-Kisfiam! Beszélhetnénk pár szót, mielőtt elmegyünk a nagyiékhoz?

-Persze, mondjad!

-Szóval az a helyzet, hogy most, hogy 18 lettél, már nem foglak tudni megmenteni azoktól a kérdésektől, hogy miért nincs soha barátnőd, és nem tudom, mi legyen ez után a stratégia, de az biztos, hogy neked, és nekem össze kell fognunk!

-Miben?

-Tudok rólad mindent, és sose vártam, hogy elém állj, és megmond, de ahhoz, hogy ez után is segíteni tudjalak, tudnom kell, hogy mik a terveid, és hogyan szeretnéd élni az életedet ezzel a különleges állapottal.

-De honnan tudod?

Anyafi

-Előbb ismertelek, mint hogy neked emlékeid lennének. Testvéreiddel együtt cseperedtetek, és egy anya amúgy is hamar meglátja, hogyan és miben kell majd a legnagyobb támaszt nyújtania a gyermekének.

-Mióta tudod, hogy más vagyok?

-Nincs mióta. Amint anya lettem, sosem volt olyan a fejemben, hogy normális. Te voltál, ti voltatok. És benneteket figyeltelek, hogy mi tesz boldoggá, mi fáj, és miben vagytok bizonytalanok. Láttam, az a lágy érzésekkel teli világot, amikben írtál, azt a fegyelmezett szorgalmat, amivel az iskolát csináltad, és láttam, hogyan bújsz be a csigaházadba. Ahogy néha követendő mintának tűnő sablonok mellett megpróbáltál előbújni. Figyeltelek, szerettelek, és ismertelek. Látom a barátaidat, akik jönnek hozzánk, és látom azt a mélységet a tekintetetekben, ahogy egymásra pillantotok, ahogy apád nem néz a haverjai szemébe. Alakultál, cseperedtél, és én kíváncsi voltam rád.

-Miért nem szóltál eddig?!

-Mert még nem volt rám szükséged ebben a dologban. Most azonban nekem van szükségem rád. Mert én lettem bizonytalan. Mit szeretnél? Hogy vagy te, most magaddal? Mik a terveid? Én féltelek a családtól, és amikor arra gondolok, hogy a nagyszülők elhalmoznak a sablonos kérdéseikkel, kétségbeestem.

-Hihetetlen vagy Anya, és nem tudom, hogy voltam az előtt, hogy idehívtál, de most felszabadult vagyok. Jó, hogy nem vagyok egyedül. Jó, hogy te mindig engem láttál, és nem pedig egy elképzelt meg nem született gyermeket. Nem tudok mit mondani. Megyünk, és a nagyiéknál túlélnünk. Ha néha majd rám mosolyogsz, és én abból tudhatom, hogy van, aki ismer, van, aki támogat, bármit kibírok. Mert egy valamit megtanultam a 18 év alatt. Akkor is beléd rúgnak, ha azt teszed, amiről azt hiszed, hogy elvárják. És akkor is, ha csak úgy vagyok. És ha valaki, egyetlen ember van, aki kíváncsi arra, milyen vagyok, amikor csak úgy vagyok, már engem is elkezd érdekelni, és magamra kezdek figyelni. Ha ezt megadod nekem, ahogy eddig is, és most már tudhatok is róla, ez lesz életem legjobb családi összejövetele.