A gyerek hisztivel kapcsolatos nyilatkozatoknak és írásoknak manapság se szeri, se száma. Miután bennem is megfogalmazódott néhány gondolat, úgy tűnik mi sem mehetünk el szó nélkül a téma mellett. Akik most elmosolyodnak, értik, tudják, átélik, vagy átélték nap mint nap, mások viszont talán a fejüket csóválják: „á, az én gyerekem soha nem viselkedne így!” Hogy is? Ja, hát hisztisen.

Hiszti_be_1

Nos, a hiszti nem egy földönkívüli találmány, nem is a legújabb kor szülötte. Egész egyszerűen arról van szó, hogy az akaratát bontogató tökmag szeretne valamit, ami nem sikerül neki, vagy mi gonosz szülők tiltjuk el az adott tevékenységtől, avagy vágyik valamire, amit nem kaphat meg. Ettől az ellentmondástól fiatal kis lelke frusztrált lesz, és lám, kitör a balhé. Felnőttek nem tesznek ilyet? Ó, dehogynem, csak esetünkben csapkodásnak, káromkodásnak vagy bosszankodásnak hívják. Akadnak igazán kontrolláltak is, akik elmennek kocogni. Nem vagyok se pedagógus, se pszichológus, anya vagyok, két meglehetősen erős akarattal megáldott gyerekkel. Nyilvánvalóan hibáztam már, fogok is, és tévedhetetlen sem vagyok, így meg kell mondjam, amíg nem érte el nagyobbik csemetém e rettegett korszakot, fogalmam sem volt róla, hogy mivel kell majd megküzdenem. Aztán egyszer csak földbe gyökerezett lábbal álltam a bolt közepén, kis angyalkám pedig a hátán pörögve üvöltött a fényes járólapon.

Ciki volt? Hajjaj! Enyhe kifejezés. Szívem szerint eggyé váltam volna a kekszes polccal.

Manapság rengeteg olvashatunk az együttműködő nevelésről, valamint arról, hogyan kerüljük el a konfliktust gyerekünkkel. Érdekes és hasznos tanácsok, lehet belőlük tanulni. Néhány hete azonban – most hogy kisebbik gyerekem első dackorszaka is túl van a bevezető fázison – erősen érik bennem a kétség: tényleg mindig el kell kerülni? Kezelni kell, persze ehhez kétség sem férhet, de minden áron meg kell úszni ezeket a kellemetlen helyzeteket? Egyre inkább arra jutok, hogy nem feltétlenül. Tény, hogy elég kínos a nyilvános helyen vonyító gyerek. Tudom, hogy idegőrlő, amikor sietni kell, csemeténk pedig nem hajlandó öltözködni, vetkőzni, cipőt húzni, jönni, menni, stb. Mégis azt mondom, néha bizony hagyni kell, hogy kijöjjön az a feszkó. Persze, utána el kell beszélgetni róla, meg kell magyarázni, de nem minden áron elkerülni.

Hiszti_be

Amíg nem volt gyerekem, addig azt gondoltam, hogy az enyém a boltban soha nem fog enni. Aztán elkezdtünk együtt vásárolni, némileg lazítottam az elveken. A mai napig hagyom, hogy beleegyenek pl. egy kiflibe, de azt nem engedem, hogy bármit felbontsanak, míg ki nem fizettük a kasszánál. A kellemetlen helyzetek sora akkor kezdődött, amikor kicsiny lányom értelme elkezdett nyiladozni, és ordítva követelte a kekszet vagy a túró rudit, amit már felismert a csomagolásáról. Gondoljunk csak bele, mekkora kísértés éri őket ezekben a szituációkban, mennyi inger jut el hozzájuk másodpercek alatt. Az áruházak kínálata, a hatalmas választék, még a felnőtt emberek eltökéltségét is próbára teszik. Mit érezhet egy gyerek, aki a „mindent akarok és minden az enyém” érában édességek vagy játékok közepében találja magát?

Anyukák, apukák! Ilyenkor kell erősnek lenni. Biztos, hogy nem ezek az alkalmak vonulnak be az önfeledt vásárlás nagykönyvébe, de legyünk kitartóak és következetesek. Lányom kétszer üvöltötte végig a boltot a keksz miatt, én pedig dacolva a megrovó tekintetekkel, igyekeztem higgadt maradni, és folyamatosan hajtogattam, „ha kifizettük a néninek, kapsz belőle!” Harmadik alkalommal már ő mondta, hogy „néninek” és át is adta a pénztárnál. Nem mondom, hogy ma már nem fordul nálunk elő hisztiparti, de azt bizton állíthatom, hogy nem gyomorgörccsel megyek a majdnem öt és majdnem három éves gyerekeimmel bevásárolni, hanem teljes nyugalommal. Indulás előtt tisztázzuk a feltételeket, ki mit kér, és mit kaphat, aztán ahogy a nemzetközi jog mondja: pacta sun servanda (a megállapodásokat be kell tartani!) Ehhez viszont kellett, hogy pár alkalommal kijöjjön a konfliktus.

Szóval Kedves Szülők, nem ciki a hiszti. Ez is egy korszak, hozzáértők állítják, elmúlik… Egyszer biztos! De addig is erőt és sok mély levegőt kívánok mindenkinek!