Sokan, amikor látják hogyan élnek együtt a szüleik megfogadják: én biztos sokkal jobban fogom ezt csinálni. Nekem sokkal harmonikusabb kellemesebb életem lesz, mint a szüleimé. Én biztos nem fogom ilyen rosszul csinálni. Aztán pedig azon kapják magukat, hogy éppen ugyan azokat a hibákat követik el. Ez nem csoda, hiszen nagyon nehéz függetleníteni magunkat a személyiségünkbe beleivódott mintáktól. A tudatalattinkban elraktározunk minden mintát, minden élményt és mindenki csak abból az érzelmi batyuból tud gazdálkodni, amit hozott a szüleitől a gyermekkorából.

Amikor valóban mást akarunk, választani akkor abba energiát kell fektetni egy a számunkra működő módszerrel felszínre hozni a párkapcsolatról alkotott nézőpontjainkat és felülírni egy jobban működőre.

Gyermekként a legfontosabb visszajelzés a környezetünkben lévő felnőttektől érkezik, vagyis az a fontos hogyan reagálnak a szüleink a létezésünkre a kezdeményezéseinkre. A figyelem az elfogadás és a szeretet megléte egy életre megtanítja velünk, hogy fontosak vagyunk és szerethetők. Mindezek hiánya pedig sajnos biztosít minket az értéktelenségünkről. A felmenőink is csupán abból a mintából tudnak építkezni, amit kaptak, és ha nem kapták meg a feltétel nélküli szeretet, akkor hogyan is adhatnák tovább.

Fontos, hogy ezért ne ítéljük, meg őket inkább arra koncentráljunk, hogyan javíthatnánk a helyzeten. Kezdjük el saját magunk számára megadni azt a figyelmet, szeretet törődést, amit másoktól várnánk. Ha érzelemszegény környezetben-szeretetlenségben nőttünk fel nagy rá az esély hogy olyan párt fogunk választani, akitől ugyanezt fogjuk megkapni. Vagyis a hiányt. A játszma marad, csupán a szereplők változnak. Életvezetési tanácsadás során felderíthetők és feldolgozhatók ezek a hiányok.

Ha gyermekként, csak akkor éreztették velünk, hogy szerethetők vagyunk, ha valamiben jól teljesítettünk például jó jegyet hoztunk az iskolából, akkor a párunkkal kapcsolatban is így érezzük majd. Ilyenkor mindent áthat a versengés energiája, teljesíteni kell mindenáron. Versenytársat pedig mindig könnyű találni.

A szülői majomszeretet sem teszi könnyűvé a felnőtté vált gyermek dolgát a kapcsolatokban. Királylányként, királyfiként kezelt gyermekből felnövekedve mindig különlegesnek érezhetjük magunkat. Kérdés találunk-e hozzá közönséget, aki ezt megadja nekünk vagy mi méltónak tartunk-e bárkit, hogy szolgálja az egónkat.

A párkapcsolatunk remek terep a korábbi elfojtott érzelmi sérülések újra élésére és jó esetben feldolgozására vagy még inkább beszilárdítására. A párunknak ezekhez az érzésekhez valójában nincs, köze azonban rávetítjük a gyermekkori élményeinket és tapasztalásainkat, érzelmi hiányainkat. Ezzel tudat alatt megteremtjük, hogy éppen úgy kezdjen el viselkedni, mint a szüleink és ezzel be is zárult a kör. Mi ugyanazt az elutasítást, szeretethiányt és meg nem értettséget kapjuk, mint gyermekként. Elővesszük az eszköztárat, ami gyermekként működött a hisztit, dacolást a szeretet kivívására. Sajnos ez már nem szokott működni felnőtt korban, inkább rombolást, kiábrándulást lehet vele elérni.

A felnőtt megoldások megtalálásához sokféle módszer áll a rendelkezésünkre például életvezetési tanácsadás, párkapcsolati tanácsadás vagy kineziológus. A gyermekkori érzelmi traumák feloldásával és őszinteséggel helyre lehet állítani a családi békét és felnőtt megoldásokat lehet keresni.

Ahhoz hogy a társunkat elfogadjuk olyannak amilyen a szüleinket és saját magunkat is el kell, fogadjuk. Ha a nő elutasítja, az anyját azzal a saját nőiségét utasítja el ezért lélekben kislány marad. Az apa elutasítása a felnőtt férfit kisfiú szerepben tartja, egy kisfiú pedig hogyan is funkcionálhatna férfiként, férfi felelősségekkel.

Felnőttként érdemes ébernek lenni mikor valódi és megalapozott az érzelmi reakciónk egy adott helyzetben és mikor bukkan fel a sértett gyermek a tudatalattinkból, hogy revansot vegyen egy gyermekkori sérelemért. Az önismeret fejlesztés sok felesleges harctól és konfliktustól megkímélhet bennünket. Az őszinte tükörbe nézés vajon mi okozza, a helyzet túlreagálását segíthet feloldani a mélyben lapuló elfojtott érzéseket és visszavehetjük felettük az irányítást.

Új és újabb kapcsolatot létesíthetünk bármikor. Az egyetlen, akit nem tudunk faképnél hagyni az saját magunk. Választhatjuk, hogy életünk végéig ismételhetjük a berögzült rossz mintáinkat és elvárhatjuk a társunktól, hogy pótolja be mindazt a hiányt, amit gyermekként elszenvedtünk. Választhatjuk azt is, hogy feldolgozzuk a sérelmeinket és felnőttként felnőtt módszerekkel rendezzük a vitáinkat megtalálva ehhez a nekünk működő módszert, szakembert.

Felnőttként nem hivatkozhatunk a szüleinkre, nem tehetjük őket felelőssé a mi hibás működéseinkért, hiszen ők a legjobbat adták, amire képesek voltak. Ami nem működik az életünkben annak a helyrehozása már csakis a mi felelősségünk.

Katona Andrea