Meg voltam róla győződve, hogy ha valaki, hát akkor én igazán tudom mit jelent negyvenesnek lenni. Egyrészt mert már túl vagyok rajta, másrészt mert végig éltem majd’ minden szituációt, amit a hozzám hasonló korú nők végéig éltek életük során.

Tehát, amikor megkaptam Pamela Druckerman könyvét, szkeptikusan fogadtam, ugyan, mi újat tud még nekem mondani?! Aztán elkezdtem olvasni a könyvet és nem tudtam letenni… Pamela olyan öniróniával közelít a korosztályhoz, hogy néhol nem tudtam sírjak vagy nevessek? A tetejébe visszatértek az emlékek, amikor magam is hasonló gonddal küzdöttem. Néhol örömmel állapítottam meg, hogy igen! én is így csináltam! Másol viszont rájöttem, hogy Pamela jobban megoldott egy-két dolgot. Merész nő, gondoltam, hiszen képes volt önvizsgálatot tartani és még a környezetét is alaposan szemügyre vette. Mivel az Egyesült Államokból költözött Párizsba, van fogalma arról, hogyan állnak ehhez a kérdéshez az amerikai és a francia nők. Nyilvánvalóan másképp, hiszen más kultúrából jöttek, másképp szocializálódtak stb. De a könyv óta én magam is kritikusabban szemlélem a környezetem és igyekszek sokkal többet beszélgetni másokkal, és megállapítottam, hogy mi is másképp állunk dolgokhoz. Micsoda meglepetés, nem?!

A BONJOUR MADAME egy rendkívül – majdhogynem meghökkentően – őszinte és szórakoztató elmélkedés a negyvenes nők mindennapjairól, örömeiről és kihívásairól. Én ugyan már túl vagyok az említett koron, de azt mondom másoknak, akik a negyvenhez közelednek, hogy azért érdemes elolvasniuk ezt a könyvet, hogy időt takarítsanak meg és felkészülten várják a negyedik X-et. De örültem volna én, ha annak idején valaki a kezembe nyom egy ilyen könyvet! Amúgy tényleg megdöbbentő, hogy egy bizonyos kor után, milyen hirtelen és mások számára egyértelműen leszünk madamosille-ből madame-ok. Ez engem is megrázott annak idején, emlékszem mentem az utcán s, azok a férfiak, akik tegnap még széles mosollyal, boldogan sziát kiáltottak, ma kicsit visszafogottabban jó napot kívánokkal, vagy kezét csókolómmal köszönnek. És a gyerekek! Uramisten! A gyerekek, akik alig pár évvel voltak fiatalabbak nálam hangos csókolómmal köszöntek. Szóval, ha valaki mostanában szembesül azzal, hogy a férfiak a „hamvas” kategóriából az „érett”-be sorolják, akkor ez a könyv, vagy ha úgy tetszik Pamela meglátásai segítenek tudatosítani, hogy bár ezután egy-két dolog másként lesz, mint eddig, mégis rengeteg mindent nyerünk.

Ez egy szórakoztató könyv az életközépi válságról, arról, hogy humorral, öniróniával könnyebb elviselni a megpróbáltatásokat és nem utolsósorban egy gondolatébresztő könyv nekünk, akik már (remélhetőleg) kiforrott személyiséggel bírunk arról, hogy mit jelent egyáltalán felnőttnek lenni. Mert valljuk be: nem mindannyian vagyunk ezzel tisztában még akkor sem, ha már esetlegesen a hetedik X felé közeledünk.