Huszár Krisztina vagyok mániákus és elkötelezett babakészítő. Már 3 évesen „tudtam”, hogy babakészítő leszek, vagyok, de a kibontakozásra még éveket kellett várni.

Kicsi fiam amikor megszületett, akkor lett igazán időm elsajátítani technikákat, kutakodni a megfelelő alapanyag után. Legelső baba természetesen Neki készült, Ő volt az első komoly tesztelőm. Húzta, vonta naphosszat. Sok-sok kísérletezés után rátaláltam a egy technikára ami igazán kifejezett engem. Nem egyszerű technika, de igazán kedves arcot lehet vele kialakítani. A sors úgy hozta, hogy megismerkedtem néhány óvónénivel, akik segítettek. Nekem a termékek kialakításába, segítettek abban, hogy a babázást más szempontok alapján is megértsem. Időközben a márkanév is megszületett, a baba szó becézéséből ered a Mybabci. Ez nem volt egészen tudatos, inkább csak a szívemnek volt kedves, de később igazolta magát, mert a márka követői nagyon szerették így nevezni.  Aztán egynéhány megrendelésből kiderült az is, hogy az anyuka, nagymama azért választotta a kicsinek az én Babciimat, mert kicsi korukban Őket is Babcinak nevezte az anyukájuk.Babcy_be
Ezek mindig szívmelengető sztorik. Sok helyen elmondtam már, hogy ” Babázni is engedd…a fiúkat is!!! Igen, ezen a kijelentésen sokan ráncolják a szemöldöküket 🙂 Pedig, ha jobban belegondolunk, bizonyos korban (kis óvodás kor, főleg az oviba való beszoktatáskor), és időszakban (pl. kistestvér érkezése) nekik is szükségük van rá, hiszen ők utánozzák a felnőtteket. Előszeretettel pelenkázzák, gondozzák a saját babájukat (persze ez a baba sokszor inkább manó). Az óvodai beszoktatáskor pedig biztonságot ad a kicsiknek. Ezt a témát körül jártuk egy óvónő ismerősömmel is, aki számos előnyét sorolta fel. Szóval, ha igényelné, engedjük nyugodtan.

Gyermekeink

Gyermekeinkről még többet ITT!

Babáimat színek, hangulatok, és a megrendelők igényei inspirálják. Stílusában inkább a rózsaszín babavilág ami közel áll a stílusomhoz, de rengetegszer bebizonyosodott, hogy nem túl lányosnak mondott színekkel is tudunk kimondottan lányos összhatást elérni.

Oldalamon sok érdekességgel, újdonsággal találkozhattok. Látogass el HOZZÁM!

Az Alkotónőnket pedig kövesd a FACEBOOKON is!