Érdekes történettel találkoztam néhány hete és azóta foglalkoztat és nem hagy nyugodni. Két fiatal találkozásáról szól, ami minden szempontból lányregénybe illően alakult. Romantikus történetet várnánk, de nem az lett. Több véleményt meghallgatva ahol néhányan a fiút szidták néhányan a lányt védték azzal, a felszólalással, hogy „Jobb is, hogy így történt legalább időben kiderült milyen egy szemét.” Folyamatosan azt hallom, hogy minden nő őszinteségre vágyik leginkább egy férfitől, de mi történik akkor, ha meg is kapja? A vigyázz mit kívánsz mondás valóra vált az első randevún.

Történetük elgondolkodtató. Mit is várunk a férfiaktól igazából? A történetük egy nyári éjszakán kezdődött, egy szórakozó helyen ismerték meg egymást. Sokat beszélgettek és nevettek együtt. Minden jól indult és persze jött is a folytatás, az első randevú. A fiú, nevezzük Viktornak romantikus sétára hívta a lányt, őt nevezzük Dórának. Kellemes meleg volt, útba került egy fagylaltozó is ahol egy nagy adag, hűsítő édesség mellett elmondták egymásnak ki mit vár egy kapcsolattól, mik az álmaik, illetve a vágyaik. A fiúnak nagyon jó humora volt a lányt sikerült folyton megnevettetnie. Viktor kifinomult stílusa, ápolt külseje csak fokozták a nő érdeklődését. A fagylaltozást mozi követte, majd a kellemes nyári éjszakában kézen fogva hazafelé indultak. Útjuk pont a lány munkahelye mellett vezetett el. Megálltak a kisbolt előtt és Dóri mosolyogva mesélni kezdte, hogy ő itt dolgozik. Viktor érdeklődve kérdezte, hogy mivel foglalkozik, mire a lány elmondta neki, hogy bolti eladó. A fiú arcán látszott a csalódottság, elmondta a lánynak, hogy reménykedett benne, hogy legalább főnök vagy az övé a bolt. Elengedte a lány kezét és mesélni kezdett. Viktor elmondta, hogy ő egy nagyon gazdag család sarja, aki felelősséggel tartozik nem csak a családjáért, de annak vagyonáért is. Mivel a lány nem éppen gazdag és bár ő maga nem feltételezi, hogy csak a pénzére hajtana mivel nem is tudta eddig, hogy van, de a családja már ezért sem nézné jó szemmel ezt a kapcsolatot. A többi pedig csak hab a tortán. Ő egyetemre jár míg a lánynak csak középiskolai végzettsége van. Ez az intellektus béli különbség Viktor szerint csak problémákat szülhet egy kapcsolatban, illetve leendő gyermekeire is hatással lehetne. Ezért ők jobb, ha most fejezik be ezt az egészet mielőtt még elkezdődött volna. Viktor otthagyta a lányt a bolt előtt és amilyen hirtelen jött olyan hirtelen is távozott. Természetesen Dóri összetörten, sírva ment haza.

Bár a történet kegyetlen és tragikus mégis elgondolkodtató. Mi lett volna, ha Viktor nem ennyire racionális és őszinte? Ha romantikus és hisz abban, hogy mindezek ellenére hazaviszi bemutatni a lányt és a kapcsolat működhet? Vajon kitartott volna kapcsolatuk a család teljes ellenszenve ellenére? Mennyi támadást kellett volna elviselnie Dórának, ha Viktor szembeszáll érte a családjával? Bár ezek a kérdések mind megválaszolatlanok maradtak, de nagyjából sejtjük mi történt volna valójában. A család folyamatos támadásai, a veszekedések, amik később kihatottak volna kettőjük életére is és végül tönkre tették volna kapcsolatukat. Igen, Viktor fogalmazhatott volna talán finomabban. Bár inkább védte a lányt felesleges sértésektől és lelki fájdalomtól azzal, hogy őszinte volt. Egy kapcsolat, ahol valaki akár az iskolái akár bármi más miatt többnek érzi magát a másiknál már halálra van ítélve.

A kérdés csak az mit várunk a férfiaktól? Vattacukor köntösbe bújtatott rózsaszín bókokat vagy az igazságot még ha egy kis ideig fáj is? Nehéz kérdések ezek. Nagyon-nagyon régen ezen dolgok kimondása nem volt probléma egyetlen félnek sem. Mindig fejlődő világunkban mégis problémát okoznak az őszintén kimondott szavak. Akár őszinte tiszteletünkről biztosítjuk a másikat, ami ma már sebezhetővé tehet minket, akár kritikával illetünk valakit, ami gyűlölködésre adhat okot. Mindkettőtől félünk.

Az első dolog, amit el kellene döntenünk az, hogy meddig hiszünk még gyermekkorunk meséiben, amikor a herceg a királylányért jött fehér lovon? És jól tudjuk a mesék folytatódtak felnőtt éveinkben is. De vajon hihetünk Hollywoodnak? A 21. században tényleg megtörténhet akár olyan is hogy egy utcalányba beleszeressen egy milliomos? Szeretjük a romantikus álmainkat ez nem kétséges. Szeretjük a romantikus férfiakat, akik szépeket mondanak, bókolnak nekünk. De miért nem szeretjük az őszinteséget amikor az nem zárja ki a romantikát? Pedig minden álmunk egy hűséges, őszinte kapcsolat, ahol hihetünk partnerünk minden egyes szavának.