Eltűnt korok máig időszerű kérdéseit élesztik újjá modern színpadi eszközökkel a III. Keresztény Színházi Fesztivál nemzetközi vendégjátékai, külhoni témái május 20-26. között. A megbocsátás nehézségéről, a lelkiismeretről, belső vívódásokról szóló összművészeti produkciókban az alkotók nemzeti és európai hagyományokból építkeznek, előadásaikat mégis kortárs elemekkel ötvözik. A repülő drónokkal, színpadon mozgó autókkal, mai zenékkel és multimédiás kivetítőkkel aktualizált „mesék” mind látvány, mind hangzásvilágukban lebilincselőek.

KER_Apokalipszis_Teatr A_1

Apokalipszis

Május 20-án, pénteken, 5 helyszínen 13 egyedülálló produkcióval indul el az idei Keresztény Színházi Fesztivál. A főszervező Újszínház két színpadán kívül az Avilai Nagy Szt. Teréz Templom, a Nemzeti Színház, valamint a RAM Colosseum fogadja be a szívet-lelket melengető, morális kérdéseket megfogalmazó előadásokat. Van-e igazsága Júdásnak és Heródesnek is a szenvedéstörténetben? – teszi fel a kérdést május 21-én az Újszínházban a Cataniából érkező Fratelli Napoli Bábszínház, „Krisztus a Golgotán” című darabjában. A középkori vásári bábjátszásra emlékeztető, hagyományőrző szicíliai előadás humorral és modern kiszólásokkal fűszerezve reflektál a jelen korra. Elődadásukban a társulat saját készítésű, egyéni faragott arcú Marionette-bábokat mozgat a színpadon, játékukban ember-közelibbé téve az árulót és a zsidó királyt.

KER_Golgota_Fratelli

Golgota Fratelli

Megragadó a szintén szicíliai együttes „Rózsafüzér” című fekete meséje is, amelyet május 24-én mutatnak be az Új Színház Nagyszínpadán. A palermói Teatro Iaia színház olasz rendezőpárosának kortárs operára emlékeztető előadása egy igazi családi dráma, ahol a zsarnok anya makacs öntörvényűsége kerül szembe a feltétlen szülői szeretettel.

KER_Rozsafuzer_Teatro Iaia_1

Rózsafüzér

Témájában és hangulatában szintén olasz, ámde előadásában tüzesen magyar táncjátékot visz színre az ExperiDance. A 24 táncost felsorakoztató, modern stílusban feldolgozott Én Leonardó – a fény születése című darabot A RAM Colosseumban május 25-én mutatja be fesztivál. A reneszánsz polihisztor belső kételyeit, és életútjának döntési nehézségeit ábrázoló extravagáns előadást modern zene, és a repülést jelképező drónok kísérik.

KER_En_Leonardo_Experidance_1

Én Leonardo

Nemcsak olasz, de csordultig telt lengyel lelkület is érkezik a fesztiválra. A, lengyel TEATR A társulat az „Apokalipszis” című zenés-táncos játékkal kápráztatja el a közönséget. A független utcaszínház csak a budapesti felkérés kedvéért alakíttatta át beltérivé a jellemzően kültéri produkciót. Kérésükre május 25-én az Újszínház Nagyszínpada elé külön kifutó készül, ahol szent János Evangélista szimbolikusan is eltávolodhat látomásaitól. A totális színház felé hajló, mozgalmas színpadi látványelemekben bővelkedő misztérium musical – noha témájában a végítéletről szól – végkicsengésében mégis bizakodó és élni akarással, feloldással ér véget.