Vállalkozóként, szabadúszóként talán a legnagyobb előny, hogy magunk oszthatjuk be az időnket. Ha ezt kisgyermekes szülőként tesszük, ez azt is jelenti, hogy több időt tölthetünk a családunkkal. Friss anyukák és apukák vállalkozásba fogása az otthonlét, a GYES ideje alatt a leginkább magától értetődő. Sokakban ekkor realizálódik a függetlenség iránti vágy, vagy egy-egy piacképes saját ötlet, de az adatok szerint sokaknak mindez csak az ábrándozás szintjén marad.

A KSH idén májusban kiadott  Statisztikai Tükre szerint 2018-ban a regisztrált gazdasági szervezetek száma 1 millió 909 ezer volt (38 ezerrel több, mint egy évvel korábban), amiből a Bisnode Magyarország a működő cégek közötti, kizárólag nők által vezett vállalkozások arányát 26,3 százalékra becsüli.

Mi tartja vissza a nőket attól, hogy vállalkozzanak? A bukástól való félelem, a tőkehiány, a kedvezőtlen gazdasági körülmények mind közrejátszhatnak, de sokan hiányolják a megfelelő, kézzelfogható szakmai ismereteket is. Egy vállalkozás beindításakor sok esetben az ember egyedül tartja kézben mindazt, amit egy nagy cégnél teljes részlegek irányítanak: pénzügyek, naprakész jogi és adózási ismeretek, stratégiai tervezés, projektmenedzsment, marketing. Mindenképp elmondható, hogy szerteágazó tudásra van szükség, ami elsőre ijesztő lehet.

A 2019. június 4-én zajló  #jövővállalkozója interaktív napon három szektor is összefog, hogy bebizonyítsa, bárkiből lehet sikeres vállalkozó – szülőként is. A kisgyerekes szülők felé egyébként is elkötelezett Coworkid Alapítvány és a Coca-Cola Magyarország fiatalok munkaerőpiaci érvényesülését segítő #énjövőm programjának összefogása mellett az Emberi Erőforrások Minisztériumának Családtámogatási Főosztály-Helyettese a családalapítás előtt álló fiataloknak és kisgyermekes szülőknek nyújtható állami támogatásokról és kedvezményekről is tájékoztatást ad. Az otthonteremtésre és gyermeknevelésre biztosított források nemcsak abban segítik a fiatalokat, hogy bátran tudjanak igent mondani a gyermekvállalásra, de ezen lehetőségek kimerítése még inkább előrelendítheti egy-egy vállalkozás elindulását, hiszen az anyagi biztonság, a család mint erőforrás, és a bölcsődei és gyermekfelügyeleti megoldások is segítséget jelentenek a cégalapítással járó kockázatok és nehézségek áthidalásában.

A kifejezetten kisgyerekes szülőkre és a fiatal nőkre koncentráló program célja, hogy minél többen felismerjék magukban a vállalkozói kedvet és potenciált, és meg is tegyék az első lépést a vállalkozóvá válás felé. Akár kezdeti fázisban szorul valaki támogatásra, akár egy már elindult vállalkozás akadt el, a  workshop során szakértő partnerek adnak gyakorlati tudástárat és konkrét válaszokat a vállalkozásalapítás jogi és adóügyi kérdései, valamint a marketingkommunikáció és a pénzügyi tervezés témakörében.

A Coworkid Alapítványt a Loffice közösségi iroda hívta életre 2018-ban. A modell Magyarországon elsőként egyesíti a közösségi iroda és bölcsődei funkciókat. A megváltozott munkaerőpiaci helyzetre és a technológiai fejlődés támasztotta kihívásokra reagálva, az országban úttörőként gyerekbarát munkanapokkal és szakmai programokkal célozza meg a kisgyermekes szülőket és munkalehetőségeik javítására törekszik.