Kovács Márta életút konzulens, coach, DÉT szakértő mondatát olvashatjuk a címben. Márta úgy gondolja itt az ideje, hogy nőként, beosztottként a saját kezünkbe vegyük a sorsunkat. Összegyúrta a hosszú évtizedek alatt megszerzett életmód és pályaváltással kapcsolatos coaching tapasztalatait s ebből elkészítettegy 5 hetes programot. Ezt ráadásul kibővíttette Fekete Anikó, vállalkozásfejlesztő 1 hetes programjával, amely elősegíti, hogy felelősen döntsünk saját sorsunkról, és teljes bizonyossággal eldönthessük; hogyan tovább!

A kérdés – mondja Márta -, valójában igen egyszerű: Vállalkozó leszel, vagy alkalmazott maradsz? 

Több éves pályaváltást tervezőkkel folytatott tapasztalatai alapján Márta tudja, hogy a nagy döntések meghozatala igen sok lelki munkával jár! Nehéz kilépni a megszokott munkahelyi közegből, akkor is, ha az már nem megfelelő számunkra! A döntés halogatása megvisel mindenkit, még akkor is, amikor már meg van a lehetőség a mozdulásra, ám mégsem merjük megtenni az első lépést! Ő maga is megrekedt egy “nem szeretem” munkahelyi helyzetben évekkel ezelőtt. Így pontosan tudja, mi az, amin keresztülmegy egy váltani akaró ember. Bizonytalanságaink egy része információhiányból fakad, a másik része egy tudattalanban is gyökerező gát, ami megakadályozza az előrelépésünket. Általában ismeretlen dolgoktól félünk. Pontosan ezért dolgozta ki ezt a programot, ami a Válts nagyobb sebességre! nevet kapta.

A program, – mely online, titkos Facebook csoportban zajlik -, videókkal, tesztekkel, inspirációs, informatív anyagokkal, cikkekkel, az egyes témákhoz kapcsolódó munkafüzettel biztosítja a hatékony haladást és előrelépést. Fogalmazhatunk úgy is, hogy biztonságos körülmények között, de a komfortzónát tágítva készségeket fejleszt, új szokásokat alakít ki, amelyekkel megkönnyíthető a félelmetes jövőbe való átlépés! Nem mellesleg a program segít, például abban, hogy el tudjuk dönteni vállalkozók leszünk, vagy alkalmazottak maradunk? Piacképes-e az ötlet, ami foglalkoztat bennünket? Felszabadítja azokat a gátakat, amelyek megakadályoznak abban, hogy megtegyük a régóta vágyott lépést és még hosszan sorolhatnánk. S még egy remek dolog: mire elvégezzük a tanfolyamot, megnő az önbizalmunk is, mert látjuk, hogy milyen erősségeink vannak és mihez értünk. Úgy érezzük majd, hogy képesek vagyunk azonnal belekezdeni abba, amit idáig halogattunk!

De, akit igazán érdekel Márta remek, speciális online programja az ITT talál bővebb információt. Természetesen szuper, segítő ajándékok is járnak a programhoz, amelyek elősegítik a döntést számunkra! S hogy milyen ajándékok? ITT megtekinthetjük őket!

A magazin olvasói a koránkelő kedvezmény plusz ajándékait is megkapják. A kedvezményhez csupán erre kell majd hivatkozni: „alkotónők”.

Hogy Márta komolyan gondolja a segítséget, annak legfőbb bizonyítéka, hogy amennyiben elakadunk a program közben és a konzultáció sem tud segíteni garanciát vállal arra, hogy visszafizeti a teljes befizetett összeget!

Plusz lehetőség, egy meglepetés hetet kapnak a csatlakozók, amely szintén a döntés meghozatalát segíti.

Itt lehet érdeklődni a programról, keressétek bátran a programgazdát:

http://valtsnagyobbsebessegre.strikingly.com/

Telefon: 06 30 403 0075

komartt@t-online.hu