Varju Kálmán: „Újra kezd csillogni a szemem!”

Az elmúlt két-három esztendőben többnyire futólag találkoztam Varju Kálmánnal, ezzel együtt figyelemmel kísértem a pályáját. Az viszont csak a mostani beszélgetésünkből derült ki számomra, hogy az elmúlt időszakban rendesen megedzette ő az élet, de talpra állt, és kilábalt a nehéz helyzetből. Nagy örömömre, közben pedig megmaradt ugyanannak a kedves, jó humorú, szerény srácnak – elnézést, férfinak -, akit sok évvel ezelőtt megismertem.

Most először beszélgetünk hosszabban azóta, hogy 2015-ben eljöttél a Vígszínházból, és a szabadúszást választottad. Miért döntöttél a váltás mellett?

Annak idején a színművészeti egyetem elvégzése után, 2006-ban szerződtem a Vígszínházhoz, ahol azt megelőzően a szakmai gyakorlatomat is töltöttem. Vagyis a társulati tagsággal együtt összesen tizenkét évig tartott a víges periódus, ami azért elég sok. Ha valaki ilyen hosszú időt tölt egy helyen, előbb-utóbb új kihívásokra vágyik, ez elkerülhetetlen. Hiányérzetem nem lehet, nem is volt, hiszen végül is „kifutottam magam” a Vígszínházban: rengeteg előadásban játszottam, sokféle karaktert formálhattam meg, nem sok embernek adatik meg, hogy olyan sokszor álljon elől a színpadon, mint amennyi főszerepet, illetve nagy szerepet én eljátszottam. Szép és fontos munkákban vettem részt, de egy idő után mégsem éreztem jól magam a bőrömben. Szükségem volt arra, hogy új impulzusok érjenek, amik tovább lendítenek, és fejlődésre késztetnek. Régóta vágytam már arra, hogy kipróbáljam magam más típusú színházakban is, más emberekkel, új kollégákkal, tehát új közegben dolgozhassak.

Tavaly ősszel örömmel fedeztem fel a neved a Spirit Színház honlapján. Akkoriban próbáltátok a Nagyon Nagy Ő című vígjátékot. Hogy találtatok egymásra ezzel a teátrummal?

Korábban egyáltalán nem ismertem a Spiritet, mígnem egyszer csak felhívott a színház igazgatója, Perjés János és szerepet ajánlott az említett előadásban. Gondoltam, miért ne, próbáljuk meg! Ez a lehetőség egy nagyon nehéz időszakban talált meg, ugyanis éppen kilábalóban voltam egy komoly magánéleti válságból, ami órási törést jelentett az életemben. Amikor a felkérést kaptam a Spiritből, már elég erőt éreztem magamban ahhoz, hogy újból elkezdjek dolgozni, és újból tudjak a színészetre koncentrálni. A Nagyon Nagy Ő után következett a Tengertánc drámai komédia, majd idén januárban A fizikusok című darab. A sors úgy hozta, hogy sorra olyan feladatok találtak meg, amelyek nem voltak túlságosan megterhelőek-megerőltetőek, és pont akkora szakmai kihívást jelentettek, amennyivel az akkori lelkiállapotomban szívesen megbirkóztam. Közben pedig arra is jutott időm, hogy rendbe tegyem-összerakjam az életemet… Sok mindent megtapasztaltam abban a gyötrelmes „tanulóidőszakban”, de a megpróbáltatások, a mélypontok és persze a felismerések is sokat formáltak rajtam színészileg.

Hamarosan újabb spirites premier vár rád. Jelenleg mit próbálsz?

Március 30-án mutatjuk be az Egy egyszerű szemöldökráncolás című stílusgyakorlatot Czeizel Gábor rendezésében. Az előadásban Hegyi Barbarával és Telekes Péterrel játszom.  Utána átmegyek a Trafóba, ahol Székely Rozival, meg Kurta Nikével dolgozom majd együtt. Nyáron pedig visszatérek a Spirit Színházba, ahol júliusban a Veszedelmes viszonyok-at kezdem próbálni.

Tudom, hogy a hivatásodon túl a zenélés is fontos szerepet játszik az életedben. Emlékszem, jó pár évvel ezelőtt csillogó tekintettel újságoltad: éppen egy raplemezt készítesz. 

Hát, az már egy nagyon régi történet (mosolyog). Úgy kezdődött, hogy az Othello premierjére, 2009 őszén, megleptük a társulatot egy rapszámmal. Ezután kezdődtek a Rómeó és Júlia próbái, és ennek kapcsán támadt az ötletem: milyen érdekes lenne, ha a darab dramaturgiáját követve írnánk egy-egy nótát a drámát átszövő viszonyokról, az adott élethelyzetről… Könnyed, a fiatalok számára abszolút befogadható, populáris zenét csináltunk. Én szereztem a zenét, illetve hangszereltem a dalokat. Nyolc szám el is készült a tervezett albumhoz, de aztán befulladt a dolog különböző pénzügyi nehézségek miatt, én pedig önállósítottam magam, és egy saját, egyszemélyes projektbe kezdtem. Ha minden jól alakul, most tavasszal kijön az első zeném, videoklippel együtt, a többi tervemen pedig folyamatosan dolgozom. Ahogy az előbb mondtam, sok változás volt tavaly az életemben, így a zenés projektet is félre kellett tennem egy kicsit, de most újra van energiám erre is.

Milyen stílusban alkotsz?

Alapvetően elektronikus zenéket komponálok: mindenki meglepődik azon, hogy ilyesmivel foglalkozom. Többnyire egyedül dolgozom, kivéve, amikor egy-egy élő hangszert kell felvenni: olyankor Barabás Béci barátom besegít nekem, ő alapvetően reklám és filmzenéket ír, de iszonyú jó gitáros is.

Mit jelent számodra ez a régi-új hobbid?

A zenélés egészen másfajta alkotói munka, mint a színészet, és az eredménye is sokkal kézzelfoghatóbb. Sok örömömet lelem benne. Amióta felhagytam a motorozással, ez lett az első számú szenvedélyem.

És mi a helyzet a testmozgással?

Rendszeresen sportolok: edzőteremben dolgozom, súlyokat emelgetek, és rettenetesen ki vagyok ám pattintva (nevet). Komolyan, kockás a hasam! Hetente négyszer edzem, már lassan egy éve, és ez a fajta rendszeresség sok örömet és megnyugvást jelent a mindennapokban. Egyelőre úgy rendeztem be az életemet, és szerencsére ez így most működik is, hogy mindenből csak annyit vállalok, amennyiben még kényelmesen elvagyok, és amennyi számomra pillanatnyilag ideális. És ami még nagyon fontos: arra törekszem, hogy többé ne legyenek átmeneti időszakok az életemben, olyan periódusok, amik leginkább a várakozásról szólnak, hanem igenis legyek hálás azért, ami megadatott. Tudom, elcsépelten hangzik, de nagyon kevés ember képes arra, hogy az elégedettség érzésével élje a mindennapjait, függetlenül attól, hogy hol tart éppen a céljai elérésében. A nagy többség sokan inkább egy várakozó-vágyakozó vágányra tereli önmagát, hogy aztán kényelmesen kijelenthesse, hogy „az idei év egy átmeneti időszak az életemben”. Miközben be kellene látnunk, nincs olyan, hogy átmeneti időszak: az életünk van, és egy életünk van, nem érünk rá várakozni. Kellenek persze célok meg vágyak, és tennünk is kell értük, de közben meg kellene tanulnunk elégedetten élni, és hálásnak lenni azért, amink van. Attól még, hogy vannak céljaink és vannak vágyaink, jól érezhetjük magunkat a bőrünkben.

Ha már itt tartunk, most, hogy vagy?

A tavalyi évben lelkileg teljesen padlóra kerültem, de most már kezdek kilábalni a gödörből, sőt, a nehezén túl vagyok. Számomra a 2018-as év az újrakezdés éve, minden értelemben. Szeretnék minél több helyen dolgozni, ezért is örülök a Trafós munkának, mert engem mindig vonzott a független színházas közeg. Optimista vagyok, sokféle tervem van, és egyre motiváltabbnak érzem magam. Azok, akik figyelemmel kísérték a talpra állásomat az elmúlt közel egy évben, egyre gyakrabban megjegyzik, hogy most már újra kezd csillogni a szemem. Én pedig mindig azt válaszolom nekik: majd nézzetek meg három-négy hónap múlva, amikor már százszázalékosan visszatérek!

Kövess bennünket a FACEBOOKON is!