Palotás Ágival beszélgetni felüdülés. Stílusa könnyed, mindezt áthatja barátságos személyisége. Fantasztikus humorral megáldott, elképesztő tehetség. Ági csodálatos hangjával azonnal elvarázsolja a közönségét és egy varázslatos mesevilágba viszi el a színházlátogatókat. Ebben segítségére vannak gyönyörű, egyedi ruhái, amiket édesanyja varr vagy ő maga készít el. Az operett világa sokak számára ismeretlen pedig felettébb érdekes. Ebben a riportban Ági körbe vezet minket a színházban.
Mesélj kicsit a kezdetekről. Mikor fogalmazódott meg benned először, hogy operett énekesnő leszel?
Az az igazság, hogy nem fogok tudni pontos dátumot mondani. Ugyanis mióta az eszemet tudom, azóta ezzel szeretnék foglalkozni. Anyukám mesélte, hogy nagyjából 3 éves lehettem, amikor megkérdeztem, ki az a néni a tévében. Anyukám azt válaszolta, hogy ő a primadonna. A válaszom pedig az volt, hogy „akkor én is olyan leszek!”
Ez egyáltalán nem egy általános szakma, ami bárkinek az eszébe jutna elsőre. Mit szóltak a szüleid a választásodhoz?
Próbáltak terelgetni másfelé, ami úgy gondolom, teljesen érthető. Az általános iskola elvégzése után én nagyon szerettem volna dráma tagozatos középiskolában továbbtanulni, aztán szeptemberben mégis a helyi közgazdasági szakközépiskolában találtam magamat, ahol olyan tantárgyaim voltak -nem meglepő módon-, mint a közgazdaságtan vagy a számvitel. Szóval próbálkoztak, hátha elmúlik. Nem múlt el. Érettségi után viszont már nem volt kérdés, hogy milyen irányban megyek tovább. Azóta viszont maximálisan támogatnak a pályámon.
Nem tűnik könnyű választásnak. Milyen utat kell egyáltalán bejárnia annak, aki erre a pályára szeretne lépni?
Hosszú utat. Nagyon hosszút. Az egy dolog, hogy az ember papíron kitanulja a szakmát. A java csak eztán jön. Hosszú évek szakmai tapasztalataira van szükség ahhoz, hogy ez ember „zsigerből” érezze a darabot, a közönséget, úgy általában vége az energiákat. Ez az, amit nem lehet iskolapadban ülve, könyvekből elsajátítani. Ezt csak és kizárólag a színpadon, közönség előtt lehet. Ez viszont nagyon sok idő.
Miért választottad az operettet, miért nem lettél például pop énekesnő?
Igazából ez is mindig egyértelmű volt számomra, eszembe sem jutott más műfaj. Otthon mindig operettet és magyar nótát hallgattunk, szerintem ott ivódhatott a zsigereimbe!
Melyik volt a kedvenc szereped?
Minden szerepem kedves a szívemnek. Amikor az ember beleveti magát egy új karakter megformálásába, akkor és ott csak az lesz neki a fontos. Ezáltal feltétlen szükséges, hogy kedvessé váljon a számára. Na jó, ha most nagyon ki szeretnék emelni egyet, akkor az a Rómeó és Júlia női címszerepe. Szinte pályakezdőként játszhattam, ráadásul a musical változatot. Azért az elég menő volt!
Csodálatos kosztümökben látlak fellépni. Mesélnél ezekről?
Az operett többszörösen látványos műfaj. A csodás dallamokon és a látványos koreográfiákon túl itt különösen nagy jelentőséget kapnak a jelmezek. Operettet nem lehet énekelni egy szép blúzban és szoknyában. Mondjuk ezt én egyáltalán nem bánom, mert nagyon szeretek ilyen csoda-jelmezekbe öltözni! A ruháim nagy részét Anyukám varrja és hímezi. Persze vannak olyan ruháim is, amiket készen vásároltam, vagy saját kezűleg alakítottam át. Már én is készítettem magamnak magyaros mídert. Duplán jó érzés olyan jelmezt felvenni, amit az ember saját magának varrt! A kollekció persze soha nem lehet teljes, hiszen mindig van egy olyan szín vagy árnyalat, ami még nincs a szekrényemben. Pardon, szekrényeimben!
Meséld el az olvasóknak kérlek milyen is egy színházi próba, hogy telik el egy ilyen nap?
Egy színházi próba eléggé sokféle lehet, pláne, ha az ember a zenés vonalat képviseli. Nálunk nem „csak” a prózai jeleneteket kell szituációba rakni, hanem külön vannak korrepetíciók, ahol a zenei részt tesszük rendbe, illetve nem elhanyagolhatók a táncpróbák sem. Ha elkészül néhány egymás utáni jelenet, akkor azokat „összerakjuk”, tehát lepróbáljuk folyamatosan, egymás után. Amikor főpróbára kerül a sor, akkor már a darabot teljes egészében játsszuk, de itt még lehetnek apróbb finomítások.
Gondolom sok szép emléket gyűjtöttél az évek alatt. Mi a legkedvesebb emléked énekesnőként?
Tulajdonképpen minden koncert más-és más, de mindegyik kedves a szívemnek. Pont a minap beszéljük a kollégákkal, hogy olyan, hogy átlagos koncert, na olyan nincs. Mindegyikhez kapcsolódik valami jó kis történet, hol valami nagyon vicces, hol épp tanulságos. De ha nagyon ki kellene emelnem egyet, akkor az egy közel 10 évvel ezelőtti történet. Nagyon idős hölgy a koncert után felállt, és elindult hazafelé. Vidáman, mosolyogva, feltöltődve. Unokája kiabált utána, szinte kétségbeesve: „Jajj Mamika, maga nem tud járni a járókerete nélkül!” Az idős nénit annyira magával ragadta a zene, hogy elfelejtve búját-baját-fájdalmát, és simán kisétált. Járókeret nélkül. Jó látni koncert alatt és után a csillogó szemeket, és jó érzés -hogyha persze csak rövid időre is- de sikerül elfeledetni a Közönséggel a gondokat.
Változott a színház világa mióta te kezdted a pályád?
Szerintem a színház –és főleg az operett műfaja- eléggé tradíciókra építő. Technikailag persze sokat fejlődött (itt a hangosításra és színpadtechnikára gondolok) de alapvetően maga a színház rendszere nem gondolnám, hogy változott.
Végezetül mit tanácsolnál a pályájukat most kezdőknek?
Azt tanácsolnám a pályájukat kezdőjüknek, hogy legyenek nagyon-nagyon türelmesek, és gyakoroljanak minél többet. Igen, persze, értem, hogy rohanó világot élünk, de énekelni nem lehet megtanulni egy hét alatt. De egy év alatt sem. Ez egy hosszú folyamat. Mint mindent, az éneklést is fel kell építeni, és itt is szükség van „alapozásra”, ami ebben az esetben a megfelelő légzéstechnika elsajátítása. Persze ez csak egy szelete, de talán az egyik legfontosabb szelete az éneklésnek. Az igaz, hogy lehet rövid idő alatt nagy sikert elérni, de úgy gondolom, hogy ez a megfelelő tudás birtoklása nélkül rövid siker. Ha valaki tényleg komolyan gondolja az éneklést, annak hosszútávon kell gondolkodnia. Igen, nagyon menő tehetségkutatókon villogni tizenévesen, de én hiszem és vallom, hogyha az ember szívéből választja ezt a szakmát, akkor nem a hirtelen jött (és általában hirtelen el is illant) sikert választja (bármennyire is csábító) hanem inkább az igazit, ami keményebb és rögösebb, de egy életre szól. Ha ugyanis átküzdjük magunkat a nehézségeken, az általa szerzett tudás és tapasztalat sejtjeinkbe épül, és részünkké válik. Ez az igazi siker titka.
