Gergő-Nagy Krisztina kapta a 2025-ös Női Kiválósági Díjat művészet kategóriában. Ragyogó érzések, fényjátékban változó festmények, alkotások vakoknak, lakásékszerek: különleges fogalmak jellemzik Gergő-Nagy Krisztina különleges művészetét.
„A művészet olyan, mint a fűszer: megszínesíti az életünket!” – vallja Gergő-Nagy Krisztina budapesti festőművész. Bár gyermekkorában is közel álltak hozzá a művészetek, a festészetre csak felnőttkorában talált rá – vagy éppen a festészet őrá? Mindenesetre különleges találkozás vette kezdetét néhány évvel ezelőtt.
A művészet megszépíti az életet
Nehéz élethelyzetben, belső sugallatra kezdett el festeni ösztönösen, érzéssekkel Gergő-Nagy Krisztina – művésznevén ChristineG. Havasi Gyopár című képe volt az első festmény, mellyel új élet vette kezdetét: nap nap mint nap újabb és újabb képek születtek meg. Magával ragadta a festészet, eltűnt az idő, észrevétlenül váltották egymás alkotással telő nappalok és éjszakák. Maga is meglepődött, milyen hatással van rá a festészet, azóta ezt az érzést szeretné átadni másoknak is. Az első ecsetvonások után négy hónappal nyílt meg első tárlata, melyet azóta már több is követett, majd megnyitotta a ChristineG. – Gallery kiállítóteret.
Érzések, szeretet, gondolatok – képbe rejtett történetek
ChristineG. alkotásai mesélnek. A színek, formák nem csak esztétikai élményt adnak a szemlélőnek, hanem történeteket, életszemléletet is közvetítenek. „A Tündérkert siket és vak barátnőm képzeletbeli csodás, színes világa. A virágok az embereket szimbolizálják, a lakatok a virágok szárán a sérült emberek bezárt, lelakatolt világát jelképezik. Feladatunk, hogy közeledjünk egymáshoz. Segítsünk nekik, álljunk melléjük, kapcsolódjunk hozzájuk. A kép párja, a Ragyogó árnyék a látássérültek világát mutatja: nincsenek színek, formák. A középen látható arany kör a Nap fényének érzékelését szimbolizálja. Braille írással készült verseim olvashatóak rajta” – mutatta be az alkotást Gergő-Nagy Krisztina. Az alkotó ugyanis a festészet mellett szavakban is gyakorta kifejezi gondolatait, érzéseit. Ecsetvonásait az érzelmek vezérlik, festményei harmonikus, jellemzően színpompás művek, melyek tükrözik az alkotó szellemiségét, belső világát. A szeretetet és a lélek szépsége vallomása szerint beragyogják a világot, s képein is megcsillannak.
Lakásékszer: több, mint festmény
A képek látványa a mindennapokban is feltöltődést, elmélyülést adhatnak, hiszen az alkotások lakások és irodák ékei, díszei lehetnek. „Festményeim lágyak, csillognak, a fény játéka intenzívvé teszi őket. Ahogy a különböző napszakokban mindig másképp esik egy-egy festményre a fény, mindig más és más részlet csillan meg a képen, ezáltal olyan, mintha mindig mást látnánk rajta, újabb és újabb dolgokat fedezünk fel, melyek újabb és újabb érzéseket adnak. Olyanok ezek a képek, mint egy ékszer” – árulta el a festőművész. Különleges festményei a sneaker-eket művészeti szintre emelő Jeff Staple amerikai dizájner, a sneaker-kultúra egyik ikonikus alakja érdeklődését is felkeltette: az ő otthonát is ChristineG. egyik alkotása díszíti.
A lakásékszerré nemesedett képek alkotójára sokan felfigyeltek már: nemrégiben kapott értesítést, hogy a februárban átadandó Szakmai Elit Női Kiválósági Díj 2025 arany díjazottja lett, művészet kategóriában.
A maradék IDŐ nem eladó!
A maradék idő nem eladó!
Ne is ábrándozzatok felőle,
mert minden elporlik
s átkerül a szomszéd temetőbe!
Ébredj
és ragadd meg a mának
fergeteges fényét!
Légy boldog,
Légy szerelmes,
Élvezd a létet,
De ne légy veszedelmes!
Nézd,
milyen gyorsan elszáll
e kis Földi létünk… !
Semmi sem örök,
csak a vágyunk,
hogy örökké élhessünk!
/Gergő-Nagy Krisztina/