Nevem Patkó Mercedes. Végzettségemet tekintve okleveles közgazdász vagyok, német és angol nyelven beszélek, de mivel mindig is vonzódtam az okkult tudományokhoz, ez irányú érdeklődésem elsodort a grafológia irányába. 2, 5 éves, a CEREG-nél (Grafológiai Akadémia) folytatott tanulmány után vehettem át a diplomát 2002-ben. Amikor kitanultam ezt a csodálatos hivatást, akkor még a grafológia nem volt államilag elfogadott szakma, ma azonban már egyetemeken, főiskolákon is oktatják.
A grafológián kívül a másik nagy „szerelem”: az Aura-Soma ® színrendszer (Aura-Soma Colour Care System). Végzett konzulensként abban tudok segíteni a hozzám fordulóknak, hogy értelmezzem, lefordítsam az általuk választott, a színes üvegekben ragyogó színek jelentését. A rendszer fő mottója: „Te vagy a szín, melyet választasz, és ez tükrözi Lényed és Lényed szükségletét.” Üveg/színválasztásaink megmutatják életcélunkat és küldetésünket; feltárják tehetségeinket és adottságainkat, melyeket azért „kaptunk”, hogy segítsenek minket céljaink elérésében. De a választott színek szembesítenek minket nehézségeinkkel és kihívásainkkal is, melyek tudatosításával és legyőzésével olyan ajándékra tehetünk szert, melyet sajnos nem sokan birtokolnak. Ez pedig nem más, mint a belső bölcsesség.
Nem csak a léleknek, de a testnek is szüksége van kényeztetésre, hisz „amint kint, úgy bent” és ez fordítva is így van. Ezért aztán kitanultam a shiatsu masszázs alapjait, mely a test ellazulását és öngyógyítását segíti elő.
Úgy vélem, hogy a tudásunk azért van, hogy azt ne csak magunk, de mások segítségére, hasznára fordítsuk. A kézíráselemzéssel, az Aura-Soma ® színrendszerrel és a shiatsu masszázzsal állok rendelkezésükre mindazoknak, akiket a fent említett területek érdekelnek.
Szeretettel várom kérdéseit, érdeklődését vagy bejelentkezését a grafologosz@freemail.hu e-mail címre.