Több mint két évtizedes hagyományt követve, idén ismét megrendezésre kerül a Little Miss Hungary gyermekszépségverseny, ahol a legígéretesebb fiatal tehetségek mérik össze szépségüket és tehetségüket. A 21. alkalommal megrendezett eseményen a gyerekek nem csupán hazai, hanem nemzetközi színtéren is bizonyíthatják rátermettségüket, mivel a győztesek külföldi fotózásokon és világversenyeken is részt vehetnek.


Idén 21. alkalommal kerül megrendezésre a Little Miss Hungary, Magyarország egyik legnépszerűbb gyermekszépségversenye. A már országszerte zajló elődöntők után a színpadra lépnek a legtehetségesebb kis hölgyek és urak, hogy megmérettessék magukat a Balaton partján, 2024. március 21-24. között sorra kerülő nagyszabású döntőn.

A versenyigazgató, Bartalovics Ildikó, aki több hazai és nemzetközi versenyeken is tevékenykedik, büszkén nyilatkozta: „Ez az esemény nem csak a szépségről szól, hanem a tehetségről és a személyiség fejlődéséről is. Olyan fiatal tehetségeket mutatunk be, akik már most hódítják Európát, és akiknek a részvétel a Little Miss Hungary-n csak egy állomás a sikeres jövő felé vezető úton.” A döntőbe jutó versenyzőknek számos kihívással kell szembenézniük, többek között tehetségük bemutatásával és különböző stílusú ruhák viselésével. A győztesek nem csak címeket és díjakat nyerhetnek, hanem külföldi fotózásokat és utazásokat is, London, Párizs és Milánó izgalmas világába.


Az elmúlt 20 év győztesei is részt vesznek a felkészítő táborban, és az idei verseny egy új fordulópontja lesz a „Királynők királynője” választásnak, valamint egy nagyszabású gála is. A versenyzőket szigorú szempontok szerint pontozzák, beleértve a tehetséget, a színpadi mozgást és a személyiségüket. Az eseményt exkluzív televíziós műsor is kíséri, amely a gyermekdivat, színpadi mozgás és filmkészítés világába kalauzolja a nézőket. A Little Miss Hungary verseny nem csak a fiatal tehetségek, hanem azok családjai számára is különleges élményeket és kihívásokat kínál. Ujházy Bogáč Évi, Emily édesanyja, beszámolt arról, hogy lánya hogyan találta meg helyét a modellkedés világában, és hogy milyen fontos szerepet játszik ebben a családi támogatás.


„Emily már három éve kezdett el foglalkozni a modellkedéssel, egy budapesti válogatáson, amit a pandémia miatt sajnos nem tudtak folytatni. De nem adtuk fel, és most, pár hete újra belekezdett, ami nagyon izgalmassá teszi számára ezt az utat. Külön öröm számunkra a hamarosan esedékes londoni és párizsi utazás, amely egy igazi anya-lánya kaland lesz számunkra. Emily a modellkedés mellett a ritmikus gimnasztikában is megmutatta tehetségét, ahol a versenyek tapasztalatai motiválják őt a folyamatos fejlődésre. Mint család, mindig is támogattuk Emily törekvéseit, legyen szó modellkedésről, fotózásokról vagy sportolásról” – emelte ki Évi.


Benedek Adrienn, aki pedagógusként dolgozik Budapesten, és fiát, Benedek Balázs Benjamint neveli, elmondta, hogyan hatott a Little Miss Hungary a családjuk életére.


„Balázs kicsiként is nagyon sármos kisfiú volt és mindig is arra vágytam, hogy ő legyen egy ismert márka arca. Amikor felhívták a figyelmemet a Little Miss Hungary versenyre, nem haboztunk a jelentkezéssel. A versenyen elért sikerek, úgy mint a döntőbe jutás, a külföldi utazások, és a világverseny lehetőségei, igazi áttörést jelentettek számunkra. Büszke vagyok arra, hogy egy ilyen tehetséges és empatikus fiút nevelhetek, aki már most maradandó nyomokat hagy maga után, ahol csak megfordul.”

Ezek a személyes történetek és sikerek tükrözik azt a pozitív hatást, amit a verseny gyakorol a résztvevők és családjaik életére.


„Büszkék vagyunk arra, hogy a Little Miss Hungary nem csak egy verseny, hanem egy olyan platform, ahol a gyerekek tehetségüket és egyéniségüket fejleszthetik, miközben értékes tapasztalatokat szereznek. Ez a verseny egy ugródeszka lehet a nemzetközi sikerek felé” – mondta Bartalovics Ildikó.


A versenyre való jelentkezés már elérhető a www.littlemisshungary.hu oldalon, ahol a közelgő előválogatóra, ami március 2-án kerül megrendezésre, már most regisztrálhatnak az érdeklődők.