Januárban ismét elindul a növényi alapú étrend egészségügyi, környezeti és etikai előnyeit népszerűsítő, a vegán étrend kipróbálására ösztönző Veganuár. A program szervezői 2025-ben 35 ezer érdeklődőre számítanak, a résztvevők ingyenes mintaétrendeket, több mint 300 receptet és napi támogatást kapnak a kihívás során. Az elmúlt években Magyarországon már több mint 120 ezren próbálták ki a vegán életmódot a kampány keretében, s olyan hírességek is csatlakoztak hozzá, mint Jordán Adél, Puskás-Dallos Peti, Steiner Kristóf, vagy Garami Gábor.

A nagyszabású vegán kihívás híre 7 millió emberhez is eljuthat a 2025-ös Veganuár kampányban, amelyben ezúttal kiemelt figyelmet kap a növényi étrend által elérhető egészség, a külső és belső tisztaság, béke és harmónia. „A veganizmusnak, mint filozófiának a legnagyobb hatása az a végtelen nyugalom és tiszta lelkiismeret, ami szinte minden vegánt átjár. Ha mindennapjaink során aktívan törekszünk arra, hogy kevesebbet ártsunk magunknak, azzal fizikai és mentális terheket veszünk le a vállunkról. Nem vagyunk jobbak másoknál, de jobbá váltunk saját, korábbi önmagunknál” – vallja Vida Raul, a “Tiszta test. Tiszta lélek” mottóval zajló januári vegán kihívás alapítója és vezetője.

Tévhitek a vegánságról

A gyakori vélekedéssel szemben, miszerint a vegán étrend megszorító, szélsőséges és tápanyaghiányt okoz, az igazság az, hogy állati eredetű táplálék nélkül is tudjuk biztosítani szervezetünk tápanyagszükségletét. A fehérjét hús helyett hüvelyesekből visszük be, a kalciumot tej helyett leveles zöldségekből, az omega zsírsavaknak jó forrásai lehetnek az olajos magvak. A vegán étrend tele van ízekkel, színekkel, lehetőségekkel. A növényi táplálkozás jótékony hatású az túlsúlyra, a 2-es típusú cukorbetegségre, a felborult hormonháztartársa, a szív- és érrendszeri tünetekre és sok civilizációs betegségre. 

Mi is az a Veganuár?

A Veganuár egy 30 napos vegán kihívás, melyben  a résztvevőknek csupán az elköteleződésüket kell adniuk, a többit a Prove szerkesztősége garantálja: fantasztikus vegán receptek százait, többféle havi mintaétrendet, a legrészletesebb cikkeket, napi támogató e-maileket és egy ítélkezéstől mentes közösséget, a hivatalos Veganuár-csoportot, hogy a változás ne teher, hanem izgalmas kaland legyen. Az ország egyetlen hivatalos Veganuár kihívása már közel 120.000 magyarnak segített életmódot váltani, amit a résztvevők hóvégi kérdőívben is értékeltek. A válaszadók 98,3%-a hasznosnak találta az ingyenes segítséget, 85%-a vegán maradna a hónap vége után is, többségük pedig ajánlaná másoknak is, hogy tegyenek egy próbát. Idén is új, teljes hónapra szóló mintaétrendeket kapnak a résztvevők, melyekből kedvükre válogathatnak napi fogásokat. Már több mint 300 kipróbált, a Prove fejlesztett recept érhető el ingyenesen a csatlakozóknak.

Karácsony – vegánul

Puskás-Dallos Peti, Steiner Kristóf, Fancsikai Eszter, Karalyos Gábor, Antal Éva, Garami Gábor is csatlakozott már akihíváshoz, melynek nagykövete ezúttal Jordán Adél színművész lesz. Tökéletes arca a “Tiszta test. Tiszta lélek” mottónak, hiszen tudatos, határozott értékrenddel élő híresség, aki jó példát mutat a társadalomnak.  „8 éve találtam rá a vegán életmódra, egészségügyi okok miatt döntöttem úgy, hogy rátérek a növényi étrendre, aztán éreztem is magamon a hatását testileg és mentálisan is” – árulta el Jordán Adél, aki természetesen a karácsonyi menüt is vegánra hangolta. „Isteni a vegán töltöttkáposztám, a majonézes krumplim pedig lekörözi a hagyományosat. A majonézt csicseriborsó konzerv levéből szoktam készíteni. Alaposan összeturmixolom a csicserilét, olajat, citromlevet, csipet fekete sót, cukrot, de utóbbi akár el is hagyható. A fekete só megadja a kénes, tojásos ízt” – adott ötletet Jordán Adél, aki soha nem kapott kritikát vegánsága miatt. Inkább azt tapasztalta, hogy étkezése kíváncsisággal töltött el többeket, akik szívesen megkóstoltak néhány ételt, melyet aztán ízletesnek találtak. „Nagyon szuper ötlet a Veganuár kampány, hiszen mindig motiváló, ha nem egyedül vágunk bele valamibe. Épül egy közösség, melyben hasonlóan gondolkodunk, megoszthatunk egymással információkat, recepteket. A nagyköveti posztot boldogan vállaltam, mert vallom és hirdetem, hogy tiszta testben tiszta lélek lakik.”

Veganuár 2025 – Tiszta test. Tiszta lélek (videó)