Hazánkban még mindig sokan veszítik életüket olyan betegségek miatt, amelyek megelőzéssel vagy időben megkezdett kezeléssel elkerülhetők lennének. Számos szív- és érrendszeri valamint daganatos betegség esetében a korai felismerés jobb kezelési esélyt jelenthet. A vizsgálatokat mégis gyakran halogatjuk: amíg nincs panaszunk, biztonságban érezzük magunkat, máskor éppen attól félünk, mi derülhet ki. Az egészségünkre azonban már akkor érdemes figyelmet fordítanunk, amikor még semmi sem fáj. Erre hívja fel a figyelmet a november 16-22. között megrendezett Életforduló Summit online beszélgetéssorozat, amely mögött egy fájdalmas családi történet áll.

Az online Prevenciós Központ alapítója, Veres Attila 2016-ban veszítette el édesanyját, akinél korábbi, tüdőgyulladás miatti kezelések után tüdődaganatot diagnosztizáltak. A veszteségből idővel elhatározás született: segíteni másoknak abban, hogy időben figyeljenek önmagukra és szeretteikre.

– Én akkor megfogadtam, hogy ha bármikor bármilyen lehetőségem lesz, akkor hadat üzenek a ráknak. Nem tudtam, hogy hogyan, nem tudtam, mivel, nem tudtam, kivel – idézte fel Veres Attila, az Életforduló megálmodója.

Vannak pillanatok, amelyek kettéválasztják az életet. Egy diagnózis, egy váratlan telefonhívás vagy egy kórházi folyosón töltött éjszaka után mást jelent a közös reggeli, az ölelés, a „majd holnap felhívlak”. Az Életforduló Summit ezekhez a tapasztalatokhoz viszi közel a nézőket: mi történik velünk, amikor megrendül a biztonságunk, és miből meríthetünk erőt a folytatáshoz?

A sorozatban többek között Bodrogi Gyula, Gidófalvy Attila, dr. Hegedűs Csaba, olimpiai bajnok birkózó, Keresztes Ildikó, Rubint Réka, Várkonyi Attila – DJ Dominique osztja meg személyes tapasztalatait. A beszélgetésekben szó esik a félelemről, a hozzátartozók szerepéről és arról, hogyan alakulnak át a hétköznapok egy súlyos megpróbáltatás után. A történeteket orvosok és más szakértők nézőpontjai egészítik ki, egészségügyi szakemberek beszélnek ezen élethelyzetek feldolgozásáról.

– A klasszikus száraz statisztikák már nem érintik meg az embereket, de egy élettörténet, egy sztori, az igen. Ha ezt hiteles ember mondja, az hatással tud lenni a hallgatókra – fogalmazott Veres Attila, aki azt szeretné, hogy a képernyő előtt születő felismerésekből otthon is beszélgetések induljanak. Arról, hogyan vagyunk valójában, mitől félünk, és miben lenne szükségünk segítségre. Az esemény azoknak is kapaszkodót kínál, akik hozzátartozóként keresik a megfelelő szavakat. Mert olykor a továbblépés egy őszinte kérdéssel kezdődik: „Mondd el, hogyan segíthetek!”

Az Életforduló Summit 2026. november 16-22. között online követhető. A hétköznapi programok és a vasárnapi ismétlések regisztrációval díjmentesek, a szombati VIP-nap fizetős.

Részletes program és regisztráció: eletfordulo.hu