A Lajosmizsei Művelődési Ház és Könyvtár kedden ismét kényeztetett bennünket. Ezúttal a fiatal kortárs írót, Grecsó Krisztiánt, hívta vendégül, aki a „Harminc év napsütés” című legújabb művéről mesélt nekünk.
Egy nagyon jó hangulatú, érdekes könyvbemutató/önálló est résztvevői lehettünk. Ráadásul a szerző végtelenül kedves, érzékeny, jó humorú ember benyomását keltette, akinek – meglátásom szerint – kiemelkedő fontosságú a család és a gyökerek. Öröm volt látni és hallani mennyire szívesen emlékszik vissza a három generációs együttélésre, a nagyszülőkre, a balatoni nyarakra, és a gyermekkorára. Megtudtuk, hogy az Alföldön (Szegvár) született, hogy a hallgatag, már-már morózus nagypapája kétszer is orosz fogságba esett, az unokája pedig általában mindhiába faggatta ezekről az évekről. Kiderült számunkra, hogy Lajosmizse nem is annyira ismeretlen hely számára, hiszen felnőttként – útban kis faluja felé – néha megfordult kisvárosunk vendéglátó helyein.
Arra is fény derült, hogy miért pont „Harminc év napsütés” a legújabb könyvének címe, sőt az alcím (egy csendes kalendárium) miértje sem maradt titokban. Az is világossá vált, hogy ez egyben egy korszak lezárása is, az író új irányba szeretne indulni (vagy már indult is) az író. (Azt latolgattam, hogy ennek az irányváltásnak mennyi köze van a nem régen beöltött kerek évfordulós születésnapjához?)
„Természetesen” a szerző nem egyből prózaírással kezdte a pályafutását, sőt általános iskolában még egyáltalán nem volt érezhető/látható, hogy ő ebben a műfajban tehetséges.
Főként, mert abban az időben néptáncolt, sőt új lépéseket is kitalált – amit a tanára nem fogadott kitörő lelkesedéssel. Írt verseket, amik saját bevallása szerint nem arattak túl nagy sikert. Azt gondolom, fordulópont lehetett az életében később, amikor egy színdarabját bemutatták. Sajnos a zsűritől rossz kritikát kapott, de a tanára dacosan kitartott mellette, hiszen hitt benne. Ha ez, akkor nem így történt volna, ….. nem is merek belegondolni. Azt hiszem, hálásak lehetünk a magyar tanárának. Igaz, hogy nyilván ő is áldja Krisztiánt, mert a darab kapcsán ismerkedett meg egy másik magyar tanárral, aki ma már a házastársa. J Mondanom sem kell, hogy engem személy szerint elvarázsolt ez a kedves kis történet.
„Férfias” cikkeink ITT!
Pedig tudom, hogy a „Pletykaanyu” c. novelláskötet lehet az igazi fordulópont, mert ezzel robbant be 2001-ben. Igaz, hogy néhány embert magára is haragított vele a faluból, mert azok magukra ismertek a történetben. Azóta remélhetőleg megbékéltek…
Száz szónak is egy a vége, igazán kellemes estét varázsolt nekünk a szerző, amiért személy szerint nagyon hálás vagyok. Sajnálom, hogy nem jöttek el többen!
