Ballér Bianka színművésznő a 2018/2019-es évadban szerződött hivatalosan a Vörösmarty Színházhoz, de már ezt megelőzően is többször láthatta őt színpadon a fehérvári közönség, például a Régimódi történetben vagy a Leonce és Lénában. Beszélgettünk vele az elmúlt időszak örömeiről, kihívásairól, szerepeiről, arról, hogy munkával vagy kikapcsolódással töltötte-e a nyarat.
Miért döntöttél úgy, hogy Fehérvárra szerződsz az egyetem után?
Már a Színmű ötöd évében a Vörösmarty Színházban voltam gyakorlaton. Nagyon jó, kihívást jelentő feladatokat kaptam. A Leonce és Lénával kezdtem, remek hangulatú munkafolyamat volt. Sokat segített a beilleszkedésben és a feloldódásban, hogy Kovács D. Dániel gyakorlatokkal kezdte a próbafolyamatot: koncentrációs, szituációs, ismerkedős játékokkal. Mindenféle gátlás nélkül, felszabadultan vetettük bele magunkat.
Ezután következett a közös munka Horváth Csabával, aki Szophoklész Oidipusz-trilógiájából Jon Fosse átiratában a Halál Thébábant rendezte. Külön jelentőséget kapott, hogy a kar egy fiatal, élettel teli lány és fiú, akiket Kovács Tamás osztálytársammal mi ketten alakítottuk. Nagyon szeretek Csabával dolgozni. Az egyetemen találkoztam vele először, amikor az osztályunknak a Roberto Zuccot rendezte, majd beugrottam a Forte Társulat Bűn és bűnhődésébe, Szonya szerepét vettem át, ami a mai napig nagyon meghatározó szerep számomra.
Aztán következett Szabó Magda Régimódi története Tasnádi Csaba rendezésében, Emmát és Lenkét is én játszhattam. A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy folyamatosan színen vagyok, a második felvonásban gyakorlatilag minden jelenetben. Nehéz volt az energiabeosztásra ráérezni. Rettentően élvezem ezt az előadást, a kedvenceim közé tartozik.
Nagyon tartalmas évet tudhattam magam mögött, bíztam benne, hogy ajánlanak majd szerződést ötödév végén, és szerencsére így is lett.
Milyen volt az elmúlt évad a Vörösmarty Színház társulati tagjaként? Hogyan érezted magad Fehérváron?
Megszerettem a színházat. A jó feladatok mellett, amiket kaptam, nagyon fontos számomra a csapat, és itt remek társulat dolgozik. Rendkívüli színészek, akiktől rengeteget tanulhatok, és akik erős közösségként működnek együtt.
Az Arab éjszakával és a Caligulával kezdtem a 2018/2019-es évadot, amit két fiatal, tehetséges rendező Widder Kristóf és Nagy Péter István hozott létre. Ezeket követte Az ember tragédiája, ami különleges élmény volt, mert egyrészt az egész társulatot megmozgató vállalás, másrészt, mert már gimnáziumban is érdekelt a Tragédia, nagyon érvényes és meghatározó műnek találtam. Nagy álmom volt, hogy egyszer Évát játszhassak, akit ezúttal a Bagó Bertalan által jegyzett színekben én alakíthattam. Megtisztelő feladat volt.
Felidéznél egy számodra emlékezetes pillanatot, hangulatot az előző évadból?
Lendvai Zoltán rendezte a 80 nap alatt a föld körül című komédiát. Kiváltságosnak érezhettem magam, mert megkaptam az egyedüli női szerepet, Audát. Sokat játszottuk ezt az előadást, egy idő után igazán szórakoztató volt, hogy mindenki különböző módon újít meg, vagy improvizál apróbb momentumokat. Az utolsó előadásnál Csaszi (Krisztik Csaba – szerk.) a borotválás helyett egy WC-t hozott a vonat jelenetben Egyed Attilának, hogy a nagy párbaj előtt elvégezze napi teendőjét. Nagyon vicces volt.
Melyik volt számodra fontos szerep?
Mohácsi János rendezésében a Black Comedy próbafolyamatát elég kemény és intenzív időszakként éltem meg, de nagyon családias és jó hangulatban telt. Remek csapat jött össze, és azt gondolom, a végeredmény színvonalas lett. Élvezem játszani, mert érezem, hogy a nézők is szeretik. Előfordult, hogy berekedtem, mert annyira túl kellett beszélni, vagy kiabálni a nevetés áriákat.
A Régimódi történet szintén nagyon fontos számomra, szerethető emberi figurákkal, érzésekkel, hibákkal, rossz döntésekkel, vágyakkal. Amikor a regényt olvastam, többször magamra ismertem és a családomra, néha el is sírtam magam, annyira mélyen érintett. Szükség van ilyen előadásokra, és szerencsére Fehérváron nagyon sokszínű a repertoár.
Sokat dolgoztál a nyáron? Jutott idő a pihenésre is?
Július 3-án mutattuk be a Szőnyegbombázó című előadást Óbudán, az Esernyős udvarban, Salamon Suba László rendezésében. Volt tájelőadásom Orlai Tibornál, a Riviéra, amit Benedek Miklós rendezett. Július 11-én mutattuk be Szárazréten a Hal négyesbent, Kozáry Ferenc rendezésében. Ez utóbbit lényegében évad végén bepróbáltuk Fehérváron, aztán pár napot kaptunk még a helyszínen, egy igazán szórakoztató zenés vígjáték lett. Augusztusban kezdődött a Koronázás Székesfehérváron Szikora János rendezésében, amiben már tavaly is dolgoztam, és szerencsére idén is.
Az izgalmas munkák mellett azért jutott időm a pihenésre is. Balatonboglári lány vagyok, így ha sikerült hazajutnom, nekem már az felért egy mini nyaralással. A barátommal pár napot töltöttünk Zenggben (Horvátország), még soha nem jártam tengerparton, felejthetetlen élmény marad. Tartalmas volt ez a nyár, és azt hiszem a következő évad is az lesz. Október elején mutatjuk be a Játék a kastélybant, már nagyon várom, hogy elkezdjük a próbákat.
Magyar Kató Blanka
