Az SK. Színkör házi szerzője, Orbán Erika új komédiájának már az alaphelyzete rengeteg humorral fűszerezett jelenetre ad lehetőséget. Egy cigányasszony jósnő, aki mindenbe beleüti az orrát; egy sejk, aki három legkedvesebb feleségével érkezik Magyarországra, ugyanis itt szeretne focicsapatot venni. Egy hajóskapitány, aki Grönlandra készül, de csak egy vízisí áll a rendelkezésére… Egy izgatott igazgató, egy még izgatottabb fociedző, egy mit sem sejtő vendég, egy alvilági figura, egy apáca és egy duna-parti szálloda, ahol semmi nem az, aminek látszik.

A Sejk, aki mit sem sejt című komédia egy igazi, humorral átszőtt, a nevetőizmokat nem kímélő előadás. A cigányasszony jósnő szerepében Kiss Lászlónét láthatjuk, aki az előadás első jelenetében szinte berobban a színpadra, és ezt a lendületet a darab végéig sikeresen megtartja. Ő az előadás motorja, pozitív energiája és kiváló szerepformálása magával ragadja a nézőt. A másik szereplő a vendégként érkezett Matus Tamás, a Sejk figuráját elementáris erővel, hitelesen jeleníti meg, amihez nagyban hozzájárul briliáns akcentussal előadott szövege is. A jó előadás mindig közös munka eredménye, és a két főszereplő remek játszótársat kap a szálloda igazgatója személyében, akit a szintén vendégként érkezett, Hegyi Ferenc személyesít meg, és aki remekül hozza a kissé értetlen, ám nagyon jó szándékú igazgatót.

A háttérből ezt a hármast segíti, és gátolja is egyben a többi szereplő: úgy mint Angéla, a szálloda vendége, aki mindenáron a sejk felesége szeretne lenni, s akivel Pulicsné Jani Veronika szenzációs előadásában találkozhatunk. A hajóskapitányt élethűen megformáló Orbán László, a Czobor Éva által hitelesen életre keltett titkárnő. A helyi alvilágból érkező Géza, akit Vázsonyi Gyula tökéletes játékkal személyesít meg; valamint Andor, a szálloda jóhiszemű vendége, akit Gyimesi Péter zseniális előadásában láthatunk. A Gömb Huba névre hallgató Kristóf Szabolcs nagyon viccesen és nagyon élethűen mutatja be a kisvárosi edző figuráját; míg Ősz Jácint – aki először áll színpadon – nagyon ügyesen hozza az igyekvő, ám csetlő-botló szállodai londínert. Kubisch Virág apácája méltósággal jelenik meg a szállodában, de csak azért, hogy a már meglévő bonyodalmakat még tovább fokozza. Nem mehetünk el szó nélkül a sejk feleségeit megszemélyesítő Szilágyi Szabina, Szabó Márti és Krasznai Lívia mellett sem. Utóbbi kettő egy igazán látványos tánccal fűszerezte az előadást, amely nagyban hozzájárult annak sikeréhez.A rendezői koncepció egyértelmű pozitívuma, hogy nem csak a szöveggel, a leírt helyzetek eljátszásával szórakoztat, maximálisan kihasználja a helyzetkomikumokból adódó lehetőségeket is. Ezzel további teret enged a szereplők brillírozásának. Az előadás gördülékenysége köszönhető Czaba Józsefnének is, aki ügyelőként a háttérből segít. A díszletet remekül megoldotta a színkörrel karöltve Hlatkyné Ági. A fergeteges hang- és fénytechnika Kiss Krisztián leleményességét, s hozzáértését mutatja. Összességében a díszlet, a fény, a hang, a jelmez igazi nyáreleji, duna-parti hangulatot varázsol a színpadra.

Az előadás az elejétől kezdve beszippantja a nézőt, akinek olyan érzése támad, mintha ő is ott ülne a hotelben a többi szereplővel együtt.

A színkör e lap hasábjain is szeretné megköszönni a Tabi Zichy Mihály Művelődési Központnak, hogy támogatja a munkáját, és minden téren maximálisan segíti a csapatot.