Egy szerző, két est, három szólista, négy opera – ez a Best of Ring számokban. „A Ring gyűrűi”-évad egyik csúcspontjaként a Magyar Állami Operaház a szezon nevét is adó Ring, vagyis A Nibelung gyűrűje című tetralógia részleteiből összeállított gálaműsorral tiszteleg Richard Wagner mesterműve előtt. 2018. június 11-én az Erkel Színház, 13-án pedig a POSZT kísérőprogramjaként a pécsi Kodály Központ közönsége hallhatja a koncertet.

Az Ybl-palota korszerűsítésének elhúzódása miatt csak később tud megvalósulni a 2015-ben M. Tóth Géza rendezővel útjára indított hatalmas művészi vállalkozás, a Ring teljes felújításának befejezése. A tetralógia záróköve, Az istenek alkonya igényli az Operaház színpadának és zenekari árkának méreteit, ezért más megoldást kellett találni „A Ring gyűrűi”-évad méltó lezárásához. A Best of Ring nevű gálaesten a grandiózus alkotás mind a négy darabjából hangzanak majd el népszerű részletek. A jelen és a jövő évadot igencsak meghatározó turnék szellemiségét megőrizve pedig az intézmény társulata Pécsre is ellátogat, hogy ne csak a budapesti közönség élvezhesse a Wagner-összeállítást.

Wagner_be

2018. június 11-én 17 órakor veszi kezdetét az ünnepi műsor az Erkel Színházban, június 13-án 19 órakor pedig már a pécsi Kodály Központban csendül fel A Rajna kincse előjátéka. Az egész tetralógiát nyitó zene után az opera végéből szól majd részlet: az istenek bevonulása a Walhallába. Ezt követően A walkür négy legismertebb részlete hangzik el: az előjáték, a walkürök lovaglása, a tavaszi dal és Wotan búcsúja a Tűzvarázzsal együtt. A Siegfriedet a kovács-dal jeleníti majd meg, Az istenek alkonyából pedig a reggeli derengés és Siegfried rajnai útja után azonnal a főhős gyászindulója lesz hallható, a gála végére pedig az opera zárójelenete, a mintegy 15 órányi tetralógia záróhangjai tesznek pontot.

Művészet

Még több művészet ITT!

A részleteket a legavatottabb hazai Wagner-énekesek adják elő, többeket közülük láthatott is a közönség az elmúlt években bemutatott operákban. Rálik Szilvia A walkürben tűnt fel Brünnhilde szerepében, Kovácsházi István pedig Loge volt A Rajna kincsében, Siegmundot alakított A walkürben, legutóbb pedig a címszereplő bőrébe bújt a Siegfriedben. A bariton hangra megálmodott idézeteket Kelemen Zoltán énekli majd, a Magyar Állami Operaház Zenekarát Kocsár Balázs vezényli.