Nagy kedvenceim közé tartoznak az életrajzok. Számomra rettentően izgalmas betekinteni művészek, színészek, feltalálók, politikusok életébe, még ha az adott könyvben a szerző bevallásával vannak fikciók, csúsztatások.

A Kossuth Kiadó nemrég Peggy Guggenheimről jelentetett meg egy kötetet Sophie Villard tollából. A meglehetősen vastag kötet lapjain felbukkannak a kor neves, avagy kevésbé neves festői, szobrászai, írói. A lapokon megelevenedik többek között Samuel Becket, Kay Sage, Leonora Carrington, Max Ernest, Dorothea Tanning és még hosszan folytathatnám a sort. A könyvben képek, festmények, szobrok, regények címeivel is találkozhatunk, és mondhatom, érdekes időutazás volt megnézni ezeket a mesterműveket, s benne lenni abban a korban, amikor készültek. Nagy élmény volt a könyvnek köszönhetően jelen időben nézni őket, beszélni róluk.

Na, de hogy miről is szól maga a regény. Párizsban járunk a művészetek fellegvárában, és ezerkilencszázharminchetet ír a naptár. Peggy Guggenheim elhagyta szülőhazáját, Amerikát, és átköltözött Európába. Párizst választotta új otthonának, ahol élvezte a bohém művészvilág fényűző életét. Elvált első férjétől, a neves festőtől, Laurence Vail-tól, elhagyta a leányneveldében tanuló lányát, Pegeen Vail Guggenheimet, és az internátusban nevelkedő fiát, Michael Cedric Sindbad Vailt. Bár a szó hagyományos értelmében nem hagyta el őket, hiszen egész életében jó kapcsolatot ápolt volt férjével, és szerető anyja volt a gyermekeinek. Ám rátalál élete céljára: megismertetni az embereket a modern művészetekkel. Az volt az álma, hogy legyen egy saját galériája, ahol bemutathatja korának neves és kevésbé neves művészeit, azok munkáit. Hogy megismertesse a „sznob” angolokkal a modern művészet csodáját. És nem utolsó sorban mindentől és mindenkitől független akart lenni. Miközben azon dolgozott, hogy megvalósítsa élete álmát, beleszeretett Samuel Beckettbe. Csakhogy az élet soha nem egyszerű, számos akadály állt az útjában, legfőképpen az, hogy csak Londonban valósíthatta meg az álmát. És Peggy feláldozta a szerelmet a függetlensége és az álmai oltárán.

Mindezt csak tetézte a látóhatáron feltűnő, óriásira duzzadó sötét felhő, aminek a neve: háború. Emiatt a sötét felhő miatt számos művész kényszerült elhagyni Európát. Peggy segített nekik a menekülésben, amivel veszélybe sodorta önmagát, a családját, a szerelmét… Ám Peggy nem lett volna Peggy, és főleg nem Guggenheim, ha feladta volna, amit eltervezett. Erős nő volt, aki legyőzött minden akadályt, és csak azért is megmutatta a világnak, mire képes a „gyengébbik nem”. Az utolsó pillanatban átmentette gyűjteményét Amerikába, ahol kialakított egy gyönyörű múzeumot a számukra. Ma Peggy életműve, a A Palazzo Venier dei Leoni egy befejezetlen palotában, Velencében található, a Dorsoduro kerületben a Canal Grande mellett, a Santa Maria della Salute bazilika közelében.

Melegen ajánlom ezt a könyvet minden művészetbarátnak és minden olyan nőnek, aki kicsit is kételkedik magában. Inspiráló olvasmány, amely képes arra, hogy a hamu alatt parázsló lángot életre keltse bennünk.