Tóth Eszter Zsófia történész, társadalomkutató, 2014-től a Veritas Történetkutató Intézet tudományos főmunkatársa. Fő kutatási területe a második világháború utáni magyarországi társadalomtörténet, nőtörténet. Eszter nevét sokan ismerjük, könyveit olvassuk, a fiatalabbak rácsodálkoznak, arra, hogy milyen volt az élet a szocializmusban, az idősebbek valami jóleső szentimentalizmussal emlékeznek vissza a korra, amikor még ők voltak „a fiatalok”. Tény, hogy Eszter könyveinek lapjain olyan elevenséggel jelenik meg akár a szocializmus, akár egy női sors, hogy nem lehet letenni a könyveit, mi több időről időre újra kell őket olvasni. De mi most nem is annyira a könyvekre, sokkal inkább a történészre, a nőre, az anyára voltunk kíváncsiak.

Eszter, mi már egyszer találkoztunk a Kádár leányai című könyved kapcsán. Akkor olyan lelkesedéssel meséltél a korról, hogy csak ámultam. Miért pont ez a kor fogott meg ennyire? Mit látsz benne, ami arra ösztönöz, hogy megírj egy-egy eseményt?

Még egyetemista voltam, amikor interjúzni kezdtem, sztahanovistákkal. Mikor beléptem a lakásukba, egy letűnt, de izgalmas világ tárult elém. Mindig is szerettem beszélgetni az emberekkel, érdekelt, hogyan alakult a sorsuk. Nemcsak a levéltárak porában szerettem volna az emberi történeteket keresni. És a szocialista időszak volt az, amely a kommunikatív emlékezet része. Másrészt én abban a rendszerben szocializálódtam, szerettem volna megérteni azokat a társadalmi jelenségeket, amit gyerekként tapasztaltam. Például mi lakótelepen éltünk, remek szomszédsági kapcsolatokkal, a rokonaink egy része falun. Apám elsőgenerációs értelmiségi volt, így nekem mindig éles váltás volt rokonlátogatóba menni. Ez több órás vonatozást jelentett, a nagymamám képviselőfánkját, a természet közelségét, ami egyszerre volt vonzó és taszító is, mivel nagyon szerettem a városi életet, azt, hogy bármikor mehettünk moziba, be lehetett csak úgy menni kirakatot nézni a Váci utcába, vagy éppen csokis mogyorós drazsét venni az édességboltban.

Hogyan lesz egy cserfes, vidám, játékos kislányból komoly történész?

Jó kérdés. Eredetileg írónő vagy tévébemondónő szerettem volna lenni, nyolcévesen és félig viccesen azt mondhatom, a történészpálya egyesíti a kettőt. Komolyra véve: már gyermekkoromban is sokat beszélgettünk otthon a történelemről, apám 8 évesen karácsonyi ajándékba Thúróczy János: Magyarok krónikáját adta, azt írta bele: legyen kedvenc olvasmányod. Az egyetemre magyar-történelem szakpárosításra jelentkeztem. És a történelem szak világa nagyon izgalmas volt. Megismertem gyermekem apját és együtt kezdtünk kutatni. Innentől nem is volt kérdés, hogy a történelem lesz a hivatásom, az irodalom a hobbim.

Amikor nekifogsz egy-egy téma megírásának, feltárásának, hogyan választod ki, hogy a kor melyik eseményét írd meg? Vagy maga a téma „keres meg”?

Mindkettőre volt már példa. De az a jellemzőbb, hogy már egyik téma hozza a másikat magával és én választom ki. Az 1968-as könyvet a Scolar Kiadó felkérésére írtuk. A Repülök a gyógyszerrel kötet után érdemes volt megírni a folytatását is. Most is több téma van a fejemben, amit, ha a jelenlegi kéziratot befejezem, akkor fogok megírni.

Vannak még tabu témák? Arra gondolok, hogy valamit meg szerettél volna írni, de nem tudtad, mert az anyag titkosított, vagy netán szóltak, hogy ezt nem kellene…

Nem, ma már ilyen szempontból nincsenek tabuk. Még a 90-es évek közepén, akkor volt olyan, hogy mondták egy bizonyos témával ne foglalkozzak, mert azon már más dolgozik, és mondtak egy középkorú történészt. De én úgy gondoltam, azért meg fogom írni. Meg is írtam, azt lett az első komolyabb tanulmányom. Ma is arra biztatom a tanítványaim, hogy az, ha valaki foglalkozik egy témával, az nem zárja ki, hogy ők is írhassanak róla. Más forrás, más nézőpont, más megközelítési mód az övék.

Mennyire nehéz, mennyire felelősségteljes történésznek lenni? Mennyire kell átgondolni, hogy mit írsz le?

Felelősségteljes hivatás, hiszen, amit mi kutatunk és leírunk, azt tanulja meg a jövő nemzedéke és hatunk a jelenlegi diskurzusra is. Nekem készült már Színművészeti vizsgaelőadás a Kádár leányai kötetemből és segítettem több író munkáját is kutatási eredményeimmel. Mikor írok, nem működik bennem öncenzúra vagy megfelelési vágy, önmagamat adom. Könyveimben vannak személyes történetek is, ezért néha félúton állok történelem és irodalom között.

Sokat foglalkozol a nőkkel is. Ennek mi az oka? Érezted valaha is hátrányát annak, hogy nő vagy? Vagy pusztán mivel nőnek születtél úgy érzed kötelességed gendered nehézségeit is feltárni?

A családomban nagyon erős nők voltak, és az ő tapasztalataik, életszemléletük útmutatóul szolgáltak, hogyan lehet nehéz történelmi szituációkat ép ésszel túlélni, a mindennapokban örömöt találni. Kamaszként szigorúbban fogtak, mint egy korombeli fiút fogtak volna, de különben inkább örülök, mint nem annak, hogy nő vagyok. Ugyanis a terhesség, szülés, anyaság élményét semmi esetre sem szerettem volna kihagyni. Életem egyik legharmonikusabb időszaka volt, amikor a fiam kisbaba volt. És azokat a női szolidaritás élményeket, amelyeket anyatársaimmal megéltem. Bár az az érdekes, hogy fiúkkal is kialakultak baráti kapcsolataim is, nagyon inspirál az ő nézőpontjuk, ahogyan a világot látják.

Van egy nagy fiad, akit, ha jól tudom, egyedül nevelsz. A te könyveid elég sok kutatómunkát, elmélyülést kívánnak meg, a gyermeknevelés mellett, hogyan tudsz, tudtál időt szakítani az írásra?

Igen, azért is fontosnak tartom, hogy erről beszéljek, mert sok anyatársam kerül olyan helyzetbe, mint én: esküvő, gyermekszületés, hosszú, életre szólónak hitt kapcsolat, aztán egyszer csak arra ébrednek, hogy ott vannak egyedül egy pici gyermekkel. Nekem nagyon sokat jelentett a nagymamák segítsége és az, hogy Sanyi szeretett járni bölcsibe, oviba, könnyen beilleszkedett a közösségekbe. Nagyon szerettem a fiammal játszani, programozni, így akkoriban például úgy volt, hogy délután nem aludt 3 éves korától és akkor este hamar kidőlt én pedig akkor írtam, meg napközben, amikor gyermekintézményben volt. Egyszer Lackfi János költő nyilatkozatában olvastam és nagyon tetszett, hogy ő mindig úgy ír, hogy körülötte nyüzsgés és zaj van. Így van ez nálunk is. Most mikor ezeket a sorokat írom, a kutyánk épp horkol mellettem. Mióta Sanyi nagyobb, munkaidőn kívül délután akkor írok, amikor ő tanul.  Profi időszervezőnek kell lenni és nem szégyellni segítséget kérni, ha úgy adódik a helyzet. Igaziból sosem éreztem azt, hogy ne lenne időm arra, amit szeretnék.

Sanyi lassan érettségizik, érdekli a történelem? Követ majd téged a pályán?

Sanyi dicséretes 5-ös történelemből, az osztályfőnöke nagyon megdicsérte most félévkor is. Könnyedén tanulja, ami nem csoda, mivel az anyatejjel már történelmi sztorikat kapott. De nem szeretne történész lenni, ez nem is baj, jobb, ha a sajátútját járja. Tele van tervekkel, olyan céltudatos, mint én vagy az édesapja volt ennyi idős korában. Érdeki az informatika, japánul tanul és médiadesign-nal is szívesen foglalkozna. Nagyon kreatív fiatalember.

Az egyik legnagyobb közösségi portálon sokat posztolsz magadról, a fiadról és ki ne hagyjuk Bukfenc kutyát sem, aki teljes jogú családtagként él veletek. Hogyan néz ki egy igazán jó napotok?

Ez attól függ, tél van, vagy nyár. Nyáron nagyon szeretünk a Balatonhoz menni, visszajárunk egy vadász szállóba, a Hubertus Hofba. A legmelegebb napokon is remekül el lehet tölteni az időt. Itthon, most egy vasárnapot kiválasztva: reggel én korábban kelek, mint Sanyi, sétálok vagy futok egyet Bukfenccel. Amikor felébred, elmegyünk reggelizni a Pastramiba, ezt nagyon szeretjük, mert akkor letesszük a telefonokat és megbeszéljük, mi történt azon a héten. Tervezünk. Aztán délután egy nagy séta Bukfenccel, este olvasgatás, filmnézés.

Ha akad szabadidőt azt mivel töltöd?

Nagyon szeretek regényeket, krimiket olvasni, futni, történelmi dokumentumfilmeket és krimiket nézni, barátnőkkel meginni egy kávét.

Ma is történész lennél?

Persze, nagyon szeretem a munkámat és olyan távlatok nyíltak benne számomra, amikről álmodni se mertem volna, de a kitartó munka meghozta a gyümölcsét.

Az olvasók hol juthatnak hozzá a könyveidhez?

Az újabb könyveim mind a nagyobb könyvesboltokban, mind online rendelési felületeken kaphatóak. A Puszi Kádár Jánosnak és a Kádár leányai már csak könyvtárban. Néha felbukkan belőlük egy-egy antikvár példány, de 10 ezer Ft-ba szokott kerülni.

Jelenleg min dolgozol?

Egyrészt Poós Zoltánnal közösen meg fog jelenni egy kötetünk a Scolarnál emblematikus fogyasztási tárgyakról és zenéről, olyasmikről, mint Moncsicsi, néger csók. Másrészt Máthé Áronnal közösen írjuk a Női sorsok a diktatúrában című kötetünket, ígérem, izgalmas lesz, eddig fel nem tárt források alapján szó lesz kitelepített nőkről, apácákról, a diktatúra színésznő áldozatairól is. Kitérünk arra is, hogyan alakultak át a női szerepek, milyen volt a modern anya, például hogyan alakult ki a három óránkénti szoptatás mítosza.

Izgalmasan hangzik, köszönjük a beszélgetést.