A BorÉrt Egyesület hatodik alkalommal szervezi borturisztikai rendezvényét, a BorÉRT Borturisztikai Konferenciát és BorTÚRÁT a Mezőgazdasági Múzeumban. Az új esztendőt nyitó rendezvényen a borágazat, a turizmus szakembereinek számos témában lesz alkalmuk tanácskozni. A 2024. január 25-én délután megrendezésre kerülő esemény az elmúlt években a borturizmusban érdekelt szakemberek meghatározó eseményévé nőtte ki magát. A rendezvény második részének főszereplői a borok, élelmiszertermékek, turisztikai szolgáltatások. Ezekkel lehet helyben megismerkedni, kóstolni és vásárolni.

Konferencia

A konferencia témái között kiemelt figyelmet kapnak a 2024-ben megnyíló támogatási lehetőségek, amelyekről Dr. Feldmann Zsolt, az Agrárminisztérium államtitkára ad majd átfogó képet. A tervek szerint fontos előadás hangzik majd el az ágazat meghatározó szakmai szervezetének, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának a részéről is, amely szakmaközi szervezetként képviseli a teljes borágazatot, s egyúttal a rendezvény szakmai partnere is. Az elmúlt évhez hasonlóan a jógyakorlatok, ígéretes kezdeményezések bemutatására, interaktív beszélgetésre most is lehetőség nyílik „Borban a közösség – kerekasztal a jógyakorlatokról” címmel, ahol számos borvidék képviselői számolnak be tapasztalataikról, terveikről, marketing eszközeikről. A konferencia díjmentes, de a helyek korlátozott száma miatt regisztrációhoz kötött.

BorÉRT BorTÚRA

A BorTÚRA a konferenciát követő program: bor és borturisztikai bemutató, ahol borok és helyi termékek kóstolással egybekötött, gazdag kínálatával, valamint turisztikai szolgáltatások bemutatásával várják az érdeklődőket, és lehetőség nyílik a kötetlen beszélgetésre is. A BorTÚRÁN a koccintás mellett új szakmai kapcsolatok kialakítására is lehetőség nyílik, amelyhez a társszerveő Magyar Mezőgazdasági Múzeum kiváló helyszínt biztosít. Az esemény izgalmas színfoltja lesz a hagyományokhoz híven, a Kárpát-medencei, határontúli borászatok bemutatkozása. Kiemelt figyelemben részesülnek a fiatalabb generációk, akik hasznos tudnivalókat kaphatnak a bor értékének, szépségének felfedezéséhez. A rendezvény fővédnöke Dr. Nagy István, agrárminiszter

Szervező: BorÉrt Borturisztikai Egyesület

 

Társszervező: Magyar Mezőgazdasági Múzeum

Szakmai partner: Agrárminisztérium, Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat, Hegyközségek Nemzeti Tanácsa

A rendezvény nyitvatartása:

Konferencia: 13:00 – 16:00

BorTÚRA: 16:00 – 20:00

Rendezvény zárása: 20:00

A BorTÚRA programra a belépés díjköteles.

További információ: https://koccintas.hu/